Brigi

Szia,

Brigi jól érzem itt magam, igaz még nem teljesen szoktam meg, hiszen 10 napja vagyok itt, még egy kicsit furcsa, de a szülök nagyon kedvesek és aranyosak, mindig megkérdezik, mit szeretnék, meg lehet velük hülyülni is, tényleg nagyon jófejek. A kislány is már úgy érzem, megszokott, most már elfogadja, ha én altatom el délután, az elején még nem akarta, de most már ezzel sincs gond, nagyon aranyos és a szülök is mondták, hogy szeret engem.

Elég jól boldogulok már mindennel. Szülők is mondják nekem, hogy nagyon ügyes vagyok, jól meg tudom oldani a helyzeteket.  A héten négy napot “dolgozok”  (hétfő, kedd, csüt., péntek), többi nap anyuka is itthon van. Apuka itthon dolgozik általában, szóval ha valami prolémám lenne, nyugodtan tudok neki szólni. Ha hazajön anyuka, akkor szoktunk sétálni menni Johannával.
Ma úgy volt, hogy megyünk állatkertbe, de hideg van, így máskor megyünk. Jövő hét végén megyünk vásárolni Hamburgba Johanna nélkül.

A szomszéd lánnyal jól összebarátkoztam (Jana). A szülők esténként el szoktak menni és akkor átjön Jana, együtt szoktunk dvdézni meg szórakozni, nagyon rendes lány. Tegnap én főztem ebédet :D, csirkepörköltet csináltam nekik és nagyon ízlett mindenkinek.

Az apuka szülei és testvéréék itt laknak a közelben. Szoktam  apukával menni megetetni a lovakat, meg ha jobb idő lesz, lovagolni is fogok. Mondjuk nagyon hiányzik a barátom és a legjobb barátnőm, a szüleim és a tesóm. De mondták, hogy a nyárom nyugodtan eljöhet a barátom és a barátnőm pár napra. Majd a nyáron megyek haza 1-2 hétre. Kicsit megfáztam elkaptam a kislánytól.

Járok tanfolyamra is hétfőn és szerdán. Általában reggel 6-7 körül kelek, mikor a kislány is, mikor anyuka elmegy, beteszi a szobámba a babyfigyelőt és onnantól én figyelek. Hétvége az enyém, addig alszok, ameddig akarok. És a környék gyönyörű, nagyon örülök, hogy ide kerültem, minden miatt, a szülök is szuperek, a város is szép. Néha honvágyam van, de azon kívül minden szép és jó.

Szép hétvégét neked!

Brigi