Evelin – Németország

Kedves Anett,

elérkezett az idő, hogy ismét élménybeszámolót írjak, hiszen úgy döntöttem, áprilisban befejezem au-pair pályafutásomat. Sajnos az első családdal, akikhez kikerültem ide Münchenbe, nem alakultak, úgy a dolgok, ahogy szerettem volna, pedig igazán megpróbáltam pozitívan viszonyulni az anya újabb és újabb szeszélyeihez. Ahogy visszaérkeztem hozzájuk húsvét vasárnap, onnantól kezdve folyamatosan egyre több feladatot kellett elvégeznem a háztartásban, amelyek már kis jóindulattal sem nevezhetők az au-pair munka hatáskörébe tartozó feladatoknak. Eleinte kisebb dolgokat kellett elvégeznem, mint vasalás,

porszívózás, asztaltertítés és ugyebár a gyerekek körüli teendőket. Később szó szerint én takarítottam egyedül a 3 szintes, hatalmas családi házat + mosás, vasalás, gyerekek, hétvégén is. Közben megtiltották, hogy minden este megfürödjek, ami hozzátartozik a napi higiéniámhoz, mert ők, mint vendégszülők is csupán kétnaponta zuhanyoznak. Illetve a gyerekkel való foglalkozásban az anya folyamatosan ellentmondásokba keveredett saját magával, ugyanis első héten elmondta, mit, hogyan kell tennem, ehhez tartottam magam, utána pedig homlokegyenest az ellenkezőjével rukkolt elő, ami vitákat eredményezett és ez vezetett egy nagy veszekedéshez, ami után összepakoltam a holmiaimat és és másnap este el is mentem a házból. Egyik itteni barátnőm, aki szintén au-pair volt, kérdezte meg a vendégcsaládját, hogy befogadnának-e arra az időre, amíg találok új családot. Szerencsém volt, azonnal mehettem hozzájuk, nagyon kedvesek voltak, mindenben igyekeztek segíteni, bátorítani. 2 hetet töltöttem náluk, amíg találtam egy új családot, akikhez be tudtam költözni és folytatni az au-pairkedést.
Az új vendégcsaládom klasszisokban különbözik a régitől. Itt kezdettől fogva szeretettel fogadtak, igyekeznek családtagként tekinteni rám, nem érzem, hogy kívülálló lennék. Az anyukával, aki egy hihetetlenül kedves, aranyos nő, egy hullámhosszon vagyunk, vita még nem volt közöttünk sem a gyerekekkel való foglalkozással kapcsolatban, sem pedig a háztartásban.

 

 

Akkor mesélek egy kicsit magáról a családról, milyenek a szülők, gyerekek, hogyan élnek, hol, stb.
4 tagú családról van szó, vagyis 5, ha a család kutyáját is idevesszük. 🙂 Angelika (anyuka, 41), Guido (apuka, 42), két kislányuk van Emilia (5) és Olivia (2,5). Sajnos a családhoz már nem tartoznak nagyszülők :(, emiatt van szükség au-pairre, hogy ez viszonylag egy állandóságot nyújtson a kisgyerekek számára és ne minden héten más babysitter foglalkozzon velük. Angelika orvos (veseorvos), egy dialízis központban dolgozik, hetente 3-szor (hétfő, szerda és péntek), illetve 1 hónapban egyszer szombaton is. Guido pedig egy szoftverfejlesztő cégnél van, ő min. heti 5 napot és elég sok órát dolgozik. Konkrétan elmegy reggel 8 körül és este 7 után ér haza és többször el kell utaznia külföldre, vagy Németo.-n belül egy másik városba. Hétvégente legtöbbször otthon van. A kislányok óvodába és bölcsődébe járnak, ezenkívül Emilia hétfőnként zeneiskolában van (ez szülőkkel együtt van), valamint szerdán balettiskolában. A család kutyája pedig egy 6 hónapos csokoládébarna labrador kölyök, név szerint Lotte és bent lakik a házban. Egy nap általában úgy néz ki, hogy a család olyan 6 – fél 7 körül felkel, reggeliznek, majd felöltöztetik a gyerekeket, én olyan fél 8 körül szoktam feljönni a szobámból. Hétfőn Angelika korán elmegy dolgozni, így ezen a napon általában Guido készíti el a lányokat (reggeli, öltözködés és utána fogmosás), én ilyenkor általában a kinti ruhák felvételében segítek (cipő, kabát, sapka, sál) és indulásra készek. Ezután ugye egyedül maradok otthon a kutyával, akivel olyan 10-11 körül elmegyek sétálni egy fél órára, illetve ezen a napon szoktam kimosni a ruhákat, ami nem nagy kunszt csak összegyűjtöm, ha még Angelika nem gyűjtötte össze őket, aztán berakom a mosógépbe, majd, amit lehet a szárítógépbe és délutánra kész is van. Fél 3-kor elindulok a bölcsődébe, hogy elhozzam Oliviát, mert ugye hétfőn zeneiskola van Emiliának és pont úgy jön ki, hogy más nem tudja elhozni. Ez egy olyan 1 órás program, mert kb. fél órára van a bölcsi és ugye oda-vissza babakocsival. Utána addig Oliviával vagyok, amíg Angelika haza nem ér Emiliával. Ez olyan 5-6 óra körül van. Általában  6 fél 7-kor vacsorázunk, előtte egy kicsit tévézhetnek a gyerkőcök, amíg elkészülünk az asztallal. Vacsora után, általában én szedem le az asztalt, teszek rendet a konyhában, étkezőben, Angelika pedig átöltözteti a kicsiket pizsamába, fogmosás és lefekteti őket. Olyan 7 – fél 8 között már ágyban vannak. A hétfői forgatókönyv általában szerdára is igaz, bár szerdán és pénteken Angelika kicsit később megy dolgozni, 8 után. Viszont 2 hetente szerdán estére megy. Ha estére megy dolgozni, akkor még ő elviszi Emiliát balettórára, de azután rendszerint Emilia egyik kis barátnőjénél játszik 5-ig, ahonnan én hozom el, vagy a másik anyuka. Ilyenkor egyedül vagyok a gyerekekkel, tehát vacsorakészítés, lefektetés az én feladatom. Péntek délelőtt igazából csak a kutya a feladatom, hogy elvigyem sétálni. Kedden és csütörtök általában délelőtt szabad vagyok, elmehetek a városba, sokszor délután is. Vagy, ha Angelika menne délelőtt és nincs valami különleges dolog, akkor én délután megyek be. Persze van olyan, hogy este elmennek a szülők operába, színházba, szülői értekezletekre, programokra, ilyenkor megkérnek, hogy legyek a gyerekekkel este, de ha több ilyen dolog jön össze egy hétre, akkor kompenzálják szabadsággal, akkor is, ha hétvégén kell dolgoznom. Hétvégi munka nem sok van, csak, akkor, ha Guido nincs itthon és Angelikának is dolgoznia kell szombaton. Illetve 1-2 alkalommal szombat vagy vasárnap este, ha van valami meghívásuk. De ez inkább olyan, hogy a babyphone-ra korlátozódik, ők lefektetik a gyerekeket és utána mennek, 1-2 alkalommal fordult elő, hogy hétvégén hamarabb mentek el.

A gyerekekről azt kell tudni, hogy rendkívül temperamentumosak, akaratosak, ezáltal elég hangosak. Főleg a nagyobbik kislány, Emilia. Alapjában véve nagyon aranyos kislányok, kedvesek, szeretetreméltóak, néha azonban rájuk is rájuk tör a hiszti vagy csak dacoskodás, mint minden gyerekre. A lényeg az, hogy tudni kell nekik nemet mondani és nem szabad, hagyni, hogy táncoltassanak maguk körül. Ha például olyan hangnemben beszél velem, amit nem szeretek, világosan, nyomatékosan közlöm vele, hogy ezt a hangnemet nem tűröm el tőled, kimutatom, hogy ez nekem mennyire nem tetszik és, hogy igenis elvárom a tiszteletet. Ezután rájön, hogy amit csinált az nem jó és magától bocsánatot kér, és utána ismét minden rendben van.

Az anyuka mindenképpen szeretné, ha a következő au-pair mindenképpen 20 év fölött lenne, mert szerinte, ha valaki idősebb, akkor a személyisége is kiforrottabb, jobban biztosabb kézzel tud bánni a gyerekekkel. Valamint egy középfokú német nyelvtudás szintén nagyon fontos lenne, ugyanis a gyerkőcök igénylik a kommunikációt, nagyon szeretnek mesélni, beszélgetni és ezáltal a kapcsolat is velük sokkal könnyebb. Továbbá nagyon szeretik, ha felolvasok nekik, ha rajzolok nekik valami szépet, sokszor készítünk papírból különböző dolgokat (hajtogatás, ragasztgatás), szeretnek zenét hallgatni, énekelni, táncolni, a nappaliban búvóhelyet építeni, játszótérre járni, babázni, lényegében a lehetőségek tárháza végtelen. 🙂
Amennyiben lenne még kérdés, szívesen válaszolok rá és az új au-pair jelölttel is szívesen felveszem a kapcsolatot, ha valamit tudni szeretne.

Üdvözlettel: Evelin