Bemutatkozás:
2009. április 13-án, hétfőn drámaian megváltozott az életem, mert családomat hátrahagyva elindultam Angliába, hogy az új családommal megkezdjem az életem egy új szakaszát. Ez volt az egész életem legnehezebb döntése és tudtam, hogy kihívás lesz, de most máshogy látom az életet. Sokkal magabiztosabb vagyok és rájöttem, hogy bármikor tudok új barátokat szerezni és élvezem, ha más országokból származó emberekkel találkozhatok.
A kezdet:
Soha nem fogom elfelejteni az új otthonomban töltött első estémet. Hétfő este érkeztem és az első dolgom az volt, hogy megértessem magamat a szülőkkel, ami nem volt egyszerű, mivel szörnyen rossz volt az angolom. Másnap találkoztam a két nagyszerű fiúval, akik ugyanolyan izgatottak voltak, mint én és akkor kezdődött a mi kalandunk. Úgy érzem, Melanie (az anyuka), Steve (az apuka), Seth (az idősebb csodálatos fiú) és Euan (a fiatalabb édes kisfiú) fantasztikus lehetőséget adott, hogy új családtag lehessek.
Az új otthonom:
Elfordban élek és szerintem ez az egyik legcsodálatosabb és legbarátságosabb kis falu a világon. Amikor a lakók megtudták, hogy új szomszédjuk van, mindenki segíteni akart a beilleszkedésben. A gyerekek és a szüleik az iskolában mindig kérdezték, hogy vagyok és a diákok mindig a játszótérre akartak menni suli után.
A hétköznapjaim:
Reggelente az a terv, hogy a fiúk előtt kelek, majd velük reggelizek és játszom velük iskola és ovi előtt. Ezután kis házimunkát végzek vagy a nyelviskolába megyek, ami sokat segített. Nemcsak az angolomat fejlesztette, hanem fantasztikus barátokra tettem szert és tudom, hogy örök barátok maradunk. A délutánjaim se unalmasak, mert a fiúkkal töltöm őket és sokat szórakozunk együtt. Focizunk, ugrálunk a trambulinon, hintázunk, csúszdázunk, harcolunk a várért, úszunk, futóversenyezünk, memóriakártyázunk, szókirakózunk, Twister-ezünk, főzünk, építőkockázunk vagy legózunk, zongorázunk, festünk, színezünk, gyurmázunk, videójátékozunk. Nagyon élvezem, mikor esti mesét olvasunk és utána megbeszéljük, mi is történt a mesében vagy újra el kell olvasnom a történet vicces részeit. Amikor egyik alkalommal nem értettem a szavakat, csak megkértem őket, hogy mutassák meg nekem azokat a képeken és mindig élvezték, mert olyan volt, mintha én lennék a tanáruk. Miután a szülők hazaértek, mindig megbeszéltük egy csésze tea mellett, hogy mi történt aznap (és mostanában rengeteg teát iszok!). Néha Mel és én együtt megyünk az edzőterembe vagy futni és mostmár 8 mérföldet (majdnem 13 km) futunk egy héten, ami nagyon jó, mert lányos dolgokról beszélhetünk. Máskor, ha a gyerekek ágyban vannak, együtt készítjük a vacsorát (Mel vegetáriánus, úgyhogy sok érdekes receptet tanultam) és ezután megnézzük a kedvenc sorozatainkat vagy filmjeinket, majd megkezdődik a harc a távirányítóért!!
A hétvégéim:
A meghívó levelemben kaptam információt, hogy mit csinálhatok hétvégén, de meg is hívtak a családi hétvégi programokra, hogy együtt szórakozhassunk. Így sok hétvégét töltünk együtt a családdal és soha nincs unalmas hétvégénk a két nagyon aktív gyerekkel. Néha a szabadban játszunk velük, mert abban reménykedünk, hogy így lefáradnak, de ez a terv sose jön be, így az egész napot együtt töltjük, játszunk velük!!! Persze ezt nem bánjuk és élvezzük, ha új dolgokat taníthatunk nekik és a kedvenc játékaikkal játszhatunk. A hétvégék különlegesek, mert együtt eszünk és ezek igazán vicces alkalmak, a fiúk bohócot csinálnak magukból és mi próbálunk komolyak maradni, de ez lehetetlen. Az esték is mindig viccesek, mert a szülőkkel „Rock Band”-et játszom, ami valóban örömteli szórakozás és még egy álgitárral is megtanultam játszani (Steve a basszgitáros és Mel az énekes). Most épp egy földkörüli turnén vagyunk a bandánkkal…amit „Humusz”-nak neveztünk el, mert amikor elkezdtük, akkor Mel megkínált némi humusszal.
Nyaralás a családdal:
Júliusban a család megkérdezte, hogy szeretnék-e velük menni nyaralni és nagyon örültem ennek, mert nem hittem, hogy lesz együtt közös nyaralásunk. Ez a két hét felejthetetlen volt számomra és egész életemben emlékezni fogok rá. Mindig együtt voltunk és az emberek néha megkérdezték, hogy milyen kapcsolat van közöttünk és ekkor éreztem azt is, hogy gyorsan fejlődött az angolom. Jól esett látni, hogy a fiúk mennyire élvezték a szünidőt és hogy ők úgy érezték, én vagyok a nővérük. Az éttermekben, miközben vártunk az ételre, sokat játszottam velük és a pincérek rajtunk nevettek és ők is azt hitték, hogy én vagyok a nővér. Reggelente néha, amikor felkeltek, hallottam, h azt kérdezik: „Anyu, hol a játszótársunk?”. A tengerparton megtanítottak tökéletes homokvárat építeni, mert korábban engem nem tanított senki.
Különleges napok:
Ezek a napok a szülinapok, évfordulók, rokonlátogatások vagy kempingezés voltak. Ilyenkor mindig visszaszámoltunk és mondtam a fiúknak, hogy hány éjszaka marad még hátra az eseményig. Seth és Euan mindig nagyon izgatott volt, ha valahova mentünk, különösen, ha gyerekek is voltak ott. Az első ilyen alkalom akkor volt, mikor a fiúk unokatestvéreit látogattuk; ott kb. 10 gyerek volt és mindenki nagyon jól érezte magát. Előtte izgultam, hogy vajon mit fognak gondolni az emberek, hogy ki vagyok én, de 5 perc után már kényelmesen éreztem magam, mert a vendégek nagyon barátságosak voltak és a Williams-Cobley család tagjaként kezeltek. Múlt szeptemberben töltöttem először a családom nélkül a születésnapomat, de a kinti család mindenért kárpótolt és az egész nap káprázatos volt. Kézzel készített dolgokat kaptam a fiúktól, ráírták a dobozra, hogy „Mindörökké szeretlek” és éreztem, hogy ez a kapcsolat örökké fog tartani. Mikor a szülők a 10. házassági évfordulójukat ünnepelték, megkérdeztek, hogy elleszek-e a fiúkkal 3 napig és akkor úgy éreztem magam, mint tyúkanyó a két kiscsibével. Főztem nekik és örültem, mert meg is ették. Nemcsak játszottunk abban a 3 napban, hanem együtt is aludtunk egy ágyban, közös takaróval.
Végül:
Nagyon hálás vagyok az új családomnak, mivel sokat segítettek, befogadtak és családtagként kezeltek. Nagyon közeli barátok vagyunk és tudom, hogy mindig számíthatok rájuk. Köszönöm Mel, Steve, Seth és Euan! Soha nem gondoltam volna, hogy az au pair tapasztalat lesz életem legfantasztikusabbja. Ezen kívül nagy köszönet jár a magyar ügynökségemnek, az Au-pair Hungary Kft-nek és az angol ügynökségnek, a The Childcare Company-nek is, mert segítettek megtalálni a legjobb családot számomra és az utamat a boldogsághoz.
A Williams-Cobley család levele:
Tisztelt Uram!
Abban a kiváltságban lehetett részünk, hogy Réka ebben az évben a családunk tagja lett. Réka nagyon elbűvölő és gyönyörű fiatal hölgy, aki nagyon hamar beilleszkedett Elford kis falujának életébe. Ő hozza el a fiamat az iskolából minden nap és neki is versenyeznie kell a többiekkel Réka figyelméért. A fiam idén még inkább népszerű, mert a többi gyerek is vele szeretne hazajönni, hogy Rékával és Seth-tel játszhassanak.
Az utóbbi 10 hónapban maximálisan elégedettek vagyunk azzal a szeretetteljes kapcsolattal, ami Réka és mindkét fiam között kialakult. Ölelgetik egymást, puszit adnak és mondogatják egymásnak, mennyire szeretik egymást. Számukra Réka olyan, mint a nővérük és biztos vagyok benne, hogy még sokáig kapcsolatban lesznek egymással.
Ezen kívül Rékát bármikor szívesen láttam az életem más területén is. Hetente egyszer mentünk együtt futni, a tornaterembe pedig kétszer voltunk egy héten. Réka még be se kapcsolta a szobájában a televíziót, mióta velünk van. A család tagja lett és a takaró alatt kucorog velem esténként a kanapén! Rengeteg lányos műsort nézünk együtt és biztos vagyok benne, hogy a férjem hiányolja, hogy a tévé oroszlánrésze nem az övé.
Réka még “Rock Band”-et is játszik velünk a számítógépen és már függők lettünk és hajnali 3-ig játszunk vele (mialatt a gyerekek alszanak).
Rékával nagyon egyszerű együtt lenni. Nagyon türelmes és még soha nem hallottam, hogy felemelte volna a hangját – még akkor sem, amikor kiabálok neki, hogy ellenőrizzem, kér-e egy csésze teát. Felkel és odajön hozzám, ahelyett, hogy visszakiabálna. Nagyon jó természete van, életvidám, a jövővel kapcsolatos lelkedése és izgatottsága minket is megfertőzött.
Segít főzni, amikor hazaérek és leveszi a vállamról a terhet. Megbízható barát lett, egy igazi kebelbarátnő, vicces és ő a mankónk, ha fáradtak, stresszesek vagyunk vagy kikészültünk a munka miatt. Sokkal egyszerűbbé teszi az életünket. Meglep és csodálom, ahogy Réka alkalmazkodik a szituációkhoz és magabiztosan illeszkedik bele az ismeretlen környezetbe. Úgy játszik a gyerekekkel, mint egy gyerek, de úgy viselkedik a felnőttekkel, mint egy felnőtt és emiatt szereti mindenki, aki találkozik vele.
Nagyon aggódunk az üresség miatt, amit majd hagy maga mögött, amikor végez nálunk és aggódunk a következő au pair miatt is, akinek egy ilyen példának kell majd megfelelnie.
Ezért gondoljuk, hogy ő több, mint érdemes, méltó jelölt az “Au Pair Of The Year” díjra.
Tisztelettel:
a Williams-Cobley család