Szia Anett!
Május elején volt, hogy féléve kint vagyok. Rengeteg minden történt velem azóta, de talán menjünk vissza még év elejére, amikor igazán beindultak a programok. Februárban a gyerkőcöknek volt egy egy hetes iskolaszünetük a félév miatt, arra az időre az apuka elvitt minket a nagymamához Németországba, a Fekete Erdő közelébe. Az az egy hetem igazán jó volt, Németország gyönyörű volt, akkor még nagy volt a hó is, de a házak, a táj teljesen más, mint itt. A nagymamával nagyon jól kijöttem, akárkivel beszélt, agyon dicsért, hogy milyen kedves vagyok és mennyire segítőkész, és ez nagyon jól esett 
. Az ország azon részén sváb németet beszélnek, teljesen más, mint amit itt Ausztriába stájer területen hallok és természetesen köre sincs a hochdeutsch-hoz, amit a kurzuson tanulok.
De visszatérve a svábhoz, apuka is azt beszéli, mivel onnan származik, és szerencsére ezt én könnyebben megfejtettem és megértem, mint a stájert. Ez pedig azért lényeges, mert úgy néz ki, hogy a teljes nyarat Németországban töltöm a családdal a nagymamánál! Az hozzátartozik pozitívumként, hogy ott az emeleten volt/lenne egy teljesen külön részem saját fürdővel, ami jobb szerintem, mint itt, hogy csak a szomszéd szobában vagyok. Hiányolom kicsit a magánszférám, de azt hiszem ez a legkevesebb. Megfigyeltem, hogy elég érdekes a nevelési módszer, már ha ezt lehet nevelésnek nevezni, mert nagyon szabadon vannak a gyerekek. De jól érzem magam a családdal, szeretnek engem és én is őket. Néha meggyűlik a bajom a kislánnyal, dacos korszakában van és az Istenért nem hallgat rám, de annak ellenére, hogy az elején a kisfiúval voltak gondjaim, vele minden rendben van már. A kalandjaimat tekintve és rengeteg élménnyel gazdagodtam, mert voltunk kirándulgatni, ugyan csak a természetben, de nagyon szép, akármerre is menjen az ember. Nem hiába szeretem ennyire ezt az országot. 
A kurzuson elég jól összebarátkoztunk páran, és néhányszor már kávézgattunk is. Nekem ez nagyon fontos, mert a társaság hiányzik a legjobban otthonról. Az nem tudom mennyire mondható pozitívumnak, hogy angolul beszélgetünk akkor csajok, mivel az egyik lány amerikai és neki nagyon nehezen megy a német, de azt az oldalát nézve, hogy tudom használni a másik nyelvet is, pozitív. Elvégeztem áprilisban egy másik kurzust is, ami a gyermekgondozásról szólt. Ez félig meddig játékos volt, mivel egész pici kortól kezdve néztük a kisiskolás korig történő fejlődést. Meglepődtem azon, hogy a dialektus ellenére mennyi mindent megértettem belőle. Ehhez kapcsolódott még egy osztrák vöröskeresztes tanfolyam is, amiről kaptam papírt is. A nagy kihívásom is februárban kezdődött, amikor egy hónap alatt 3-szor utazott el az apuka egymást követő heteken üzleti útra. Ez azt jelentette, hogy a hétköznapokon nem volt itthon, csak hétvégén. Tehát egész héten én voltam csak a gyerekekkel. Az első pár napom akkor nehézkes volt, de rájöttem, hogyan tudok velük a legkönnyebben bánni. Édességet csak azután ehettek, hogy megették a normális ételt, mesét csak akkor nézhettek, ha házi feladat híján gyakoroltak egy kicsit a tananyagukból. Nagyon hamar ráálltak erre, mert nyilván kellett nekik a cukorka meg a mese is. Pedig ekkor még nem igazán volt rájuk jellemző, hogy megtették, amit mondok.
Voltak kiakasztó napjaim velük, de ezt ellensúlyoztam azzal, hogy elmentem uszodába. Most, hogy jó az idő rendszeresen eljárok futni is. Nyilván mindenhol akadnak problémák és vannak kiakasztó dolgok, azt hiszem nálam az a tipikus férfirendetlenség és nem törődömség, hogy “jó ez így is”, szóval ezek is beletartoznak anyuka hiányában. De megtanultam nem foglalkozni azzal, hogy amit összepakolok vagy kitakarítok pár óra múlva hasonló állapotba kerül, mint volt. Hát megcsinálom újra, már csak magam miatt is, mert nekem úgy jobb.
Honvágyam szerencsére egyáltalán nincs, és őszintén, nekem sokszor jobban hiányzik az, hogy a barátnőkkel csak úgy elmehessek sétálni és beszélgetni, minthogy a családommal legyek. De ez szerintem annak is köszönhető, hogy húsvétkor és karácsonykor velük lehettem 2 hetet .
Remélem Te is jól vagy és jól telt a Húsvétod!
Puszi: Laura
Ui.: Pszichológiai gondok vannak a gyerekekkel, de foglalkozik velük heti egy alkalommal két nőci, nem csak emiatt, de ez is beletartozik, viszont ezzel a problémával nem tudom kihez forduljak. Néha előfordul, hogy a kislány a fejemhez vág olyanokat, hogy: “Te nem vagy az anyukám, nem vagy a család tagja, itt semmi sem a tiéd, úgyhogy ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak” vagy “Te senki nem vagy és utálom, hogy mindig meg mondod, mit hogy szabad. Nem csinálom meg, mert te se csinálod azt, amit én akarok” az utóbbival még annyira nem is volt problémám, mert azt akkor mondja, amikor uzsonnára cukrot akar enni, holott egész nap nutellás kenyeret eszik, és én mondom neki, hogy egyen valami normálisat is, mert tudom, hogy szereti a felvágottat vagy a húskrémet, és ha megcsinálom meg is eszi csak durcizik. De az előbbi sorok azok elég sértőek voltak, mert én sosem viselkedtem úgy velük, mintha az anyukájuk lennék vagy akármi hasonló és a probléma forrása az volt, hogy fölmászott az étkező asztalra, mert valamit nem ért el, én meg mondtam neki, hogy ilyet nem szabad, és hogy megtudja kerülni az asztalt két irányból is, ha valamit el szeretne érni. És ennek az ellentéte meg az, amikor mindenért jön oda hozzám, hogy csináljam meg a haját, vagy a szendvicsét, és nem tudom, hogy ezek a kitörések miért vannak. Volt olyan is sokszor, hogy egyszerűen úgy tett, mintha nem hallaná, amit mondok, bár ez gyerekes dolog, tudom, emlékszem, ha valami nem tetszett még én is csináltam ilyet.
Szóval nincs valami ötleted, hogy ezt a viselkedését hogyan kezeljem, vagy hogyan kerülhetném esetleg el? Mert akár 6 éves, akár nem, számomra bántó, hogy ilyet mondjon, hogy senki se vagyok.
{phocagallery view=category|categoryid=72|float=left|displayname=0}