Alexandra – 3 hónap USA, 3 hónap Olaszország – Van, akinek valóra válnak az álmai :)

AlexandraSzia Anett!

Ne haragudj hogy nem jelentkeztem, de nem működött a laptopom. Szerencsére Paolo adott nekem egy adaptert, így mostmár minden okés.

Április 27-én érkeztem Milano-ba , ahol Loredana várt a reptéren. Már az autóban elég jól elbeszélgettünk, nevettünk és odaadta a telefonját hogy hívjam fel a családomat. Mikor odaértünk Castelletto-ba, a szomszédok rögtön átjöttek és ebédre invitáltak minket.  Nagyon kedvesek és barátságosak, rendkívül türelmesen hallgatták amit olaszul próbáltam nekik elmagyarázni. smile

Az ebéd Parma-i sonka és spagetti, kísérőnek meg egy kis proseco.smile Természetesen a fagyi sem maradhatott le a végéről.smileEzután képeket mutattak a gyerekekről és meséltek róluk; Másnap Parma-ba mentünk ahol Lora dolgozik. Két napig voltam ott, ezalatt bejártama  várost, és Lora mindig valami hangulatos helyre vitt vacsorázni, hogy mindent kipróbálhassak amit muszáj ha egyszer Olaszországban vagyok.

Volt olyan nap amikor Elautóztunk 3 különböző faluba Lombardia-n belül hogy mindenhol kiprobálhassuk a csokifagyit.

Alexandra-1Május 1-jére szólt az amerikába indul repjegyem, de csak másodikán sikerült elindulni. Az történt ugyanis, hogy nem tudták becsukni az aircraft ajtaját.. Nah, én ott már pánikoltam. Aztán leszállítottak minket, hogy ne várjunk ott menjünk ebédelni mert még el fog tartani egy darabig amíg megjavítják .Aztán végül törölték a járatot és mindenkit elszállásoltak egy hotelbem ami elég kellemes volt. De nekem ez az idő is elég volt hogy szerezzek néhány barátot (egy kedves new york-i házaspár) akik felajánlották hogy ha New York-ba szeretnék látogatni, akkor menjek el hozzájuk is vendégségbe és ők elvisznek szívesen. smile Ithaca-ban a reptéren várt Paolo és a három gyerek. A kisfiúval való találkozásom szerelem volt első látásra. Ő és a középső lány estére már kétoldalról ölelték át a derekamat, úgy mentünk sétálni. A nagylány is kedves, csak kicsit távolságtartó… 13 éves.. Lora előre felkíszített, hogy ő nehéz eset lesz. smile Május 3-án volt  a szülinapom és megleptek egy tortával meg a gyerekek rajzoltak nekem.  smile Tegnap Paolo elvitt autóval Ithaca belvárosába, megmutatta  a Cornell-t és a Campus környékét, meg hogy ő hol dolgozik. A két kisebb gyermek is jött velünk és együtt beültünk New York állam legkedveltebb hamburger bárjába a Five Guys-ba. Estére pedig megérkezett Lori is, és mexikóit főztünk, utána pedig movie night volt. Én személy szerint a filmet már nem bírtam velük nézni, mert még mindig rajtam van a jetlag, ezért 9-nél tovább nem bírok fentmaradni, viszont reggel 5-kor felébredek. biggrin

Pénteken már én mentem suliba a gyerekekért, utána játszottunk (szerencsére nagyon szeretnek kint játszani) Kaptam egy biciklit használatra,  így én is tudok velük biciklizni. Vasárnap pedig elmentem hiking-olni egy helyi lakosokból álló csoporttal és nagyon élveztem. Holnap Lora megkezdi a “kiképzésem” mindenhová elmegyünk együtt, mindent kipróbálunk és elmagyaráz mindent amit tudnom kell.

Hát ennyi, ami így hirtelen eszembe jutott, csupa pozitív élmény eddig.

Remélem, Te is jól vagy, hamarosan jelentkezem , és Köszönöm mégegyszer a segítségedet!! smile

Üdv,
Szandra

{phocagallery view=category|categoryid=75|float=left|displayname=0}