Kedves Anett!
Arra gondoltam én is megírom a történetemet, és remélem, még nagyobb kedvvel vágnak így bele a jövendőbeli au pairjeid a nagy kalandba. 
Engem is hihetetlenül motiváltak az élménybeszámolók, mindig volt bennük egy-két hasznos tanács első kézből, így most rajtam a sor, hogy tovább örökítsem a tudást
Amikor legelőször pattant ki a fejemből az ötlet, Németországba készültem. Titeket választottalak, mert rögtön megnyerő volt a közvetlenséged, a kedvesség, az őszinteséged. Hétfőn mentem hozzátok interjúra, és szombaton (!) már meg is kaptam e-mailben a szerződést a család aláírásával. Életem eddigi leghasznosabb évét köszönhetem Neked! Folyékonyan megtanultam németül beszélni.
A német onnantól kezdve nem csak idegen nyelv lett számomra, hanem a nyelv, amin az életem éltem, az ügyeimet intéztem, amelyikkel új barátokat szereztem, és így a részemmé vált. Ennél nagyobb ajándék az a tapasztalat, amit az új emberek, kultúra, szokások megismerésével szereztem. Kimentem egy idegen országba, idegenek közé, ahol nekem kellett kialakítanom a saját életemet. Ez rengeteg önbizalmat adott, azóta sokkal kiegyensúlyozottabb és érettebb lettem, sok mindent máshogy látok, mint előtte. A fogadó családom mondhatni majdnem tökéletes volt, ami bőven elég, hiszen tökéletes család nem létezik, mint ahogyan tökéletes au pair sem. Épp ez a kihívás az egészben, hogy hogyan tudod legyőzni saját magad, és hogyan tudsz alkalmazkodni másokhoz, ami a mai világban a legfontosabb szerintem. 
A család befogadott, a gyerekek nagyon a szívemhez nőttek, annak ellenére, hogy az elején több súrlódás is volt. A legfontosabb szerintem, hogy tényleg az menjen au pairnek, aki szereti a gyerekeket, mert ők ezt rögtön megérzik, és hamar beengedik a kis szívükbe az ember lányát . Anyukával több konfliktusom is volt sajnos, de mindennek meg van az árnyoldala, én erre is úgy tekintek vissza, hogy mindenképpen tapasztalat volt ez neki is és nekem is, legközelebb már ennyivel is okosabbak leszünk mindketten. Jó volt hazajönni, ugyanakkor sajnáltam is, egy kis részem Münchenben maradt, a barátaimmal, a gyerekekkel, a kedvenc parkomban, Brezelt ropogtatva.
Eltelt egy év és úgy éreztem, nekem ez nem volt elég, csak úgy, mint két éve, jött az érzés, hogy mennem kell. Ezúttal Angliát szemeltem ki. Nagyon gyorsan pörögtek az események, pár nap alatt találkoztunk, megbeszéltük, és már küldted is a kitöltendő papírokat. Akkor esett le az állam igazán, mikor szépen elküldtem neked az anyagomat, majd 1 perc múlva hívtál, hogy van egy család, 2 perc múlva pedig azért, hogy már meg is interjúvolna aznap az angol ügynökség Gyorsan meg is lett a család, iszonyatosan lazák, jókedvűek és “bolondok” voltak, London külvárosában, a barátnőmhöz, Vivienhez (aki szintén a Te segítségeddel jutott ki) közel laktak, 1 tündéri kislányra kellett volna vigyáznom. Imádtam őket, és éreztem azt a sokat emlegetett “az ő au pairjük szeretnék lenni mindenképpen” érzést, a szimpátia pedig kölcsönös volt. A járatot is kinéztem már, amikor itthon közbejött valami rajtam kívülálló dolog, és sajnos el kellett halasztanom az újabb au pair évemet, egyúttal pedig a családot vissza kellett mondanom. Iszonyatosan sajnáltam az egészet, de nem volt más választásom. Neked, Anett pedig iszonyatosan hálás vagyok a megértésedért, és a segítségedért, a biztatásodért. Biztos vagyok benne, hogy Te vagy a legjobb, és mindenképpen keresni foglak még! Mindenképpen szeretnék au pair lenni még egyszer, amint lehet, és erre bíztatok minden kedves au pair jelöltet, vacillálót, kételkedőt, szóval Titeket, kedves olvasók! Merjétek kipróbálni magatokat, nem fogjátok megbánni! 
Anna