Kedves Anett és Viki!
Nagyon hálás vagyok ezért a 9 hétért, melyet itt tölthettem ebben a gyönyörű, hozzám nagyon közel álló országban.
Június 26-án indultam Budapestről Münchenbe, az út 10 óra volt, ami nagyon hamar elrepült. 27-én hajnalban 5 órakor voltam Münchenben ahol az apuka várt, s a bepakolás után elindultunk Pullachba.
A kisebbik lány nagyon megörült nekem rögtön megfogta a kezem és csak beszélt és beszélt, mindent el akart hirtelen mondani. Aztán nagyon fáradt voltam mert a buszon nem nagyon tudtam aludni, ezért először kicsit aludtam majd felmentem a többiekhez de a gyerekek már iskolában/óvodában voltak. A szobámban egy szép dobozban csokoládé várt melyen ez állt: Herzlich Wilkommen Alexandra!
Az első napomon kipakoltam, ismerkedtem a házzal. Délután a napköziből hazajött a nagyobbik kislány, s ő is hasonlóképpen fogadott. Az ismerkedés után este közösen grilleztünk, ekkor odaadtam az én kis ajándékaimat a családnak, melyeket anyukám (kézműves) készített.
Aztán jöttek a normális hétköznapok, mindig, de tényleg mindig csináltunk valamit. (biciklizés, utazás, uszoda, tóhoz mentünk, találkozás a család barátaival stb.) Egész júliusban szinte alig dolgoztam mivel ekkor még iskola/óvoda volt, ami azt jelentette, hogy Matilda a napközi után vagy hazajött vagy elhoztam, olyan 4 óra körül pedig Elisét hoztam el az oviból.
A szülők nagyon aranyosak és rugalmasak voltak velem, például mindig addig aludtam ameddig szerettem volna a reggeli rutint az elején ők csinálták. Azért próbáltam időben felkelni, de az első héten még nem nagyon jött össze 😀 Aztán kicsivel később szinte minden nap Elise keltett, amit nagyon élvezett, ő jött le a szobámba hogy Alexandraaaaa és feloltotta a villanyt, hogy keljek fel mert hát én olyan sokáig alszok hogy már este van 😀 nagyon édes volt.
Próbáltam minél többet dolgozni, mindig néztem, hogy mit tudnék még csinálni, s volt olyan, hogy a szülők küldtek már el, hogy szabadnapom van és ne csináljam, vagy pl hogy Alexandra most már tényleg szabad vagy csinálj amit szeretnél. Az apuka nagyon vicces volt, folyamatosan mondogatta, hogy menjél már Münchenbe ide oda, elmondása szerint minden ismerőse örülne annak, ha Münchenbe élhetne én pedig ezt nem használom ki. Hartmut került hozzám a legközelebb, vele tudtam mindenről beszélni, nevetgélni, de ez nem jelenti azt, hogy az anyukával nem, mert vele is, de valahogy mégis jobban kijöttem az apukával.
Megismertem több au pairt is, egyet Finnországból (a szomszéd utcából), egy másikat Mongóliából ( majdnem a szomszédunk volt), s még egyet Grúziából, s vele voltam a legtöbbet, tényleg nagyon jól kijöttünk. Sokszor voltunk Münchenben csak úgy „shoppingolni”, pénzt költeni 🙂
Rengeteg helyen jártunk a családdal, mindenhová vittek magukkal, de természetesen az én döntésem volt mindig hogy velük tartok-e vagy inkább otthon szeretnék maradni. A szobám mellett volt a szauna, amit akkor használtam amikor csak akartam.
Nyelviskolába nem jártam, megbeszéltük a családdal, hogy nincs szükségem rá, hiszen már előrehozottan tavaly leérettségiztem és már a nyelvvizsgám is megvan, így nem nagyon láttam értelmét, inkább vásároltam abból a pénzből vagy spóroltam. ( egyébként, aki Münchenbe megy majd készüljön fel hogy a nyelv sulik nagyon drágák!)
Augusztus elején meglátogathatott 5 napra az egyik volt cserediákom Bréma mellől, a család nagyon szívesen fogadta. Rengeteg programot csináltunk együtt, állatkertbe, uszodába mentünk ahová a belépőket mindig a családom állta még a barátnőmnek is!!! Ami szerintem egy nagyon szép gesztus, hiszen nem volt kötelességük.Vannak még Németországban barátaim, és a család őket is szívesen fogadta volna, de sajnos nem tudtak eljönni.
A gyerekekkel bevallom néha nagyon nagyon nehéz volt, mikor feszegették a határokat, hogy vajon meddig mehetnek el stb.. Viszont máskor olyan szinten megértőek és aranyosak voltak, hogy eszembe sem jutott milyen rosszak is tudnak lenni. Mégis azt tudnám elmondani, hogy az ottani szülők egyszerűen máshogy, ami nem rosszabb de nem is jobb, nevelik a gyermeküket, mint mi itthon Magyarországon.
Az étkezésről annyit, hogy elég sokat híztam, ami borzasztó, de majd itthon leadom 😀 Iszonyatosan hiányzott a leves, ami itthon nálunk mindennapos, ott viszont egyszer vagy kétszer ettem. Nemrég beteg voltam és az apuka főzött nekem húslevest nagyon aranyos volt. Néha már rá sem tudtam nézni a sok Vollkornbrot-ra de hát ez van, azért hiányzott a magyar fehérkenyér 🙂 A szomszédunkban lakott egy szlovák nő, aki anno saját maga is au pair volt és azóta is ott él, ritkán találkoztunk, de akkor mindig váltottunk egy két szót magyarul, hogy megbizonyosodjak róla nem felejtettem el.
Rengeteget láttam Dél-Németországból, németből is fejlődtem és olyan jó volt hallani mikor kérdezték hogy ki vagyok honnan jövök és elmondtam, s leesett az álluk, mert azt hitték német vagyok és az apuka büszkélkedett hogy ő a mi au pairünk nem adjuk oda 🙂
Nagyon sokat tanultam a gyerekektől is, türelmesebb lettem és én magam is fejlődtem. Eddig is önálló voltam, de most már úgy érzem bármit megtudok oldani egyedül, mindegy hogy itthon vagy külföldön, magyarul vagy németül és ez az amiért azt mondom hogy igen, ez megérte! Ugye nem tudtam hosszabb időre kimenni, mert még van egy évem a gimnáziumban, de már nagyon tervezem az érettségi utáni évhalasztást, s most már az angolra szeretném fektetni a hangsúlyt, el tudom képzelni magam egy évig mondjuk Angliában vagy Amerikában természetesen mint au pair 🙂
A családdal biztos, hogy kapcsolatban fogok maradni, sőt még a nagyszülőkkel is akiket nem olyan régen a hazautazásom előtt ismertem meg. Hivatalos vagyok már most az Oktoberfest-re, de bármikor, ha szeretnék visszamenni akár a barátaimmal is szívesen látnak. Az utolsó napokban reggelinél, vacsoránál mindig átbeszéltük ezt a két hónapot, nagyon hálásak voltak a munkámért, s azt mondták hogy majd valószínűleg a jövő héten fogják észrevenni a hiányomat amikor nem leszek már ott. Olyan jó volt ezeket hallani és érezni, hogy igen van eredménye annak amit csináltam. Mikor a gyerekeket fektettem le ezt nagyon sokszor csináltam, ilyenkor mindig felolvastam nekik egy-két mesét, mar napokkal, sőt hetekkel a hazautazásom előtt azt mondogatták, hogy jaj ne már csak 2 hét és mész haza Alexandra, de neked itt kell velünk maradnod örökre, mert nem akarjuk hogy hazamenj. Ilyenkor mindig azt éreztem, hogy igen ezek a gyerkőcök szeretnek engem és nem akarják hogy hazamenjek, akkor ezek szerint biztosan jól végeztem a munkámat és ez nagyon jó érzéssel töltött el.
Elmondhatom, hogy eddigi életem legforgalmasabb és legszebb nyarát éltem át, amit nagyon köszönök nektek. Honvágyam szinte alig volt, persze hiányoztak a szeretteim, de tudtam, hogy nemsokára otthon leszek, de először is ott voltak feladataim amiket teljesítenem kellett. Szeretnék mindenkit arra bíztatni, hogy próbálja ki magát, nem fogja megbánni, hiszen rengeteg élménnyel gazdagszik az ember, új kapcsolatokra tesz szert, egyszerűen csak megismer egy másik kultúrát, világrészt és nem utolsó sorban fejleszti a nyelvtudását.
Köszönöm szépen a lehetőséget!
Üdvözlettel: Szandi