Sziasztok!
Köszönöm kérdésed, nagyon jól vagyok. Szinte a megérkezésem pillanatától igazi családtagként érzem magam. A kislány 3 éves és rögtön egymásra találtunk. Imádom! A kisfiú 6 éves, és vele az első héten akadt némi problémám, de ura voltam a helyzetnek és sikeresen megoldottam a problémát.
Szombaton, október 24-én érkeztem így a hétvégét teljes létszámban töltöttük, aminek örültem, hiszen így alkalmam volt kívülről látni a család napi rutinját. Az egész földszint az enyém, fürdőszobával, konyhával, edzőteremmel együtt, így igazán nincs okom panaszra. Habár az edzőtermet nem is nagyon kell használnom, mivel mi fenn lakunk a dombon, a gyerekek iskolája, óvodája pedig lent van, így minden reggel és délután fantasztikus edzésben van részem, amikor is a lépcsőket mászom 🙂
Herrliberg a zürichi tó partján helyezkedik el, így innen a dombról eszméletlen a kilátás. A sok lépcsőt pedig kárpótolja a kis patakocska hangja és szépsége, ami a lépcsők mellett csordogál. Mivel lassan jön a tél és a hideg, ezért kaptam egy saját VW Golf 7-est, hogy a gyerekeket azzal tudjam vinni oviba és iskolába.
A napirendem a következő: reggel korábban ébredek, mint a család, hogy megterítsem az asztalt a reggelihez. A közös reggeli után, míg a gyerekek fogat mosnak, lepakolok az asztalról, és utána elviszem a kislányt oviba. A kisfiú egyedül megy iskolába. Két nap 12-kor megyek érte és együtt ebédelünk itthon, a többi napokon az iskolában marad, és ott is ebédel. Ilyenkor 16:30-ra megyek érte, így a kislányért is betudok ugrani az óviba, és együtt hozom haza őket. 
Visszatérve a kisfiú viselkedésére, az első napomon, hétfőn, anyuka Milánóba utazott üzleti útra, így azt a megbízást kaptam, miután elvittem a kislány oviba, és miután elmentem a kisfiúért az iskolába, hogy a kisfiút vissza kell vinnem 13:30-ra foglalkozásra. Apukával telefonszámot cseréltünk, hogy hívjam ha bármi van, amíg ő a munkahelyén van. Mikor szóltam a gyereknek, hogy ideje indulni, elkezdett hisztizni, brutálisan hisztizni!!! Hogy ő fáradt és nem akar vissza menni. Hívtam apukát, aki 10 perces győzködés után rávette a lelkemet, hogy visszamenjen az iskolába. Ez volt az első és az egyetlen ilyen eset, amikor fel kellett hivnom apukát. Nagyon tudatosan nevelik a gyerekeket, így az nap este, és az elkövetkező napokban mindig mondták a gyerekeknek, hogy ha ők nincsenek itthon, akkor én helyettesitem a szülőket, így szót kell fogadniuk nekem.
Ez a holland-kínai család csak nem rég költözött Svájcba, előtte Sanghaiban, az anyuka szüleivel éltek együtt. Mondanom sem kell, már csak ha magamból indulok ki, hogy a nagyszülők mindig elkényeztetik az unokákat, így ott a kisfiú kis királyként élt. Viszont a szülők vállalkozása miatt az élet úgy hozta, hogy Svájcba kellett költözniük, így néhány dolog megváltozott, amit a kisfiú nehezen kezelt. Valamilyen szinten őt is megértem, hiszen a világ másik feléről belecsöppeni egy teljesen más világba, valljuk be, nem egyszerű. Az iskolából is ki akarták tenni, mert nem hallgat az első felszólitásra, henem 3-szor, 4-szer rá kell szólni. Ez Shanghaiban nem okozott problémát, viszont tudjuk, hogy Svájc az óraműpontosságáról és a szigorú szabályairól ismert, így a tanító nénik nem nézték jó szemmel a gyerek viselkedését, és apuka be lett hivatva az iskolába, hogy döntsenek a gyerek sorsáról. Ott apuka elmesélte, hogy mindez miért történik, így próbaidőt kapott. Viszont mostmár örömmel írhatom, hogy jönnek a jobbnál jobb visszajelzések a tanító néniktől, hogy a gyerek lassan, de biztosan jó irányba változik. így maradhat. Bejárónő van, így a házimunkával kapcsolatosan csak annyi a dolgom, hogy be -és kipakoljam a mosogatógbe/ből a mosogatni valót, szerdánként felporszívózni és péntekenként kicserélni az ágy huzatokat. Főznöm csak akkor kell ha anyuka üzleti úton van. A saját szobám természetesen én takarítom.
November 24-én kezdtem a nyelviskolát, intenzív tanfolyamra iratkozhattam, ami igazán nagylelkű a családtól, mert így egy hónapig nélkülözniük kell délelőttönként, ugyanis minden hétköznap 8:30-12:10-ig suliban vagyok. Jelenleg anyuka viszi a kislányt oviba, és két nap ő megy a kisfiúért az iskolába. Ettől függetlenül megterített asztalra ébrednek.
Nagyon hálás vagyok, hogy ezt a családot választottam! Nyilvánvalóan már a Skype-os beszélgetés alkalmával is érződött, hogy nagyon nyitottak, akárcsak én. Mindent meg lehet velük beszélni, és mindenki kiveszi a részét a napi teendőkből. A vacsora is mindig közös, és ilyenkor a következő napi tervet beszéljük át. Egyenlőre angolul beszélünk, viszont napi szinten négy nyelvet hallok. Anyuka kínaiul, apuka hollandul és németül beszél a gyerekekkel. Továbbá, nagyon egészségtudatosan élnek, akárcsak én. Nagyon sikeresek, hatalmas élettapasztalatuk van, hiszen éltek a világ több országában, így első kézből tanulhatok tőlük. Ha vendégek jönnek hozzájuk, engem is bemutatnak, részt veszek a közös vacsorákon, ott ülök velük egy asztalnál. Tényleg családtagként kezelnek és ez nagyon jól esik.
A nyelvtanfolyamot december 19-én fejezem, így karácsonyra és új évre haza küldtek, mivel ezeket az ünnepeket a családommal és a barátaimmal kell töltenem. Nincs mese! 🙂 Barátkozom au pairekkel, akik itt vannak a közelben, mostmár a nyelviskolában is csiszolódunk össze meg a szomszéd srácokkal is igyekszem minden vasárnap találkozni. Általában szombat és vasárnap vagyok szabad. Ha minden jól alakul, a nyelv suli befejezte után, de még karácsony előtt módomban áll felmenni a hegyekbe síelni velük.
Csatoltan küldöm a képeket és előre szólok, hogy a kisfiúval létezhetetlen közös fényképet késziteni, igy róla olyat küldök, amin természetesen egyedül van. Szeret felmászni az iskola melletti Ginko fára, igy ha jól viselkedik, megteheti.Nagyon szépek köszönöm a segitséged Viki, és ne feledd, nagyon hálás vagyok neked!
Üdvözlettel,
Brigi