NévtelenSziasztok!

Most a héten tértem vissza  a téli szünetemről, ami egészen hosszú volt szerencsémre.

A napirendem nem egyszerű, hiszen más és más az anyukánál is és az apukánál is. Az apukánál délelőttönként nem kell csinálnom semmit, csak reggelente kell felkelnem és a reggelizni a családdal iskola előtt.Ezután a gyerekek fél1 körül hazaérnek és onnantól körülbelül este 6ig kell rájuk ügyelnem. Szinte csak focizni szeretnek, így ezt szoktuk játszani. A csütörtök és a péntek az, ami kicsit eltér a többitől, mert ezeken a napokon a gyerekek itthon ebédelnek.

Az anyukánál nem kell felkelnem a reggelihez, viszont délelőtt rendbe kell tennem a fürdőszobákat és előkészítenem az ebédet. Hétfőnként kell virágokat locsolnom illetve porszívóznom. Nála mindig máshogy alakul a délután, mivel változó, hogy hány betege van. Van olyan nap, amikor szinte egyáltalán nem kell figyelnem a gyerekekre, viszont van olyan is, mikor szinte egész végig egyedül vagyok velük. Ami mindkét szülőnél közös, az a vasalás, és a konyha rendberakása. A munkaóráim éppen ezek miatt a váltakozások miatt nem tudom pontosan megmondani.

Az anyukánál nagyon szeretek egyébként, szerintem vele egészen jól megtaláltam a közös hangot. Akárhová mennek, megyek velük.(vásárolni, kirándulni) Például március végén mennek pár napra Németországba a párjához. Oda már hívott is, hogy örülne ha mennék mert jól fogjuk magunkat érezni. Ő mindig nagyon odafigyel, hogy értem -e  amit mond ,vagy sem.  Ez nagyon sokat segít nekem, illetve ha valamit rosszul mondok, akkor segít, hogy hogy hangzik helyesen. (Kiderült róla, hogy ő is Au-pair volt anno.) Szóval az anyukánál úgy érzem, hogy a család része vagyok. 

Az apukával is egészen jól kijövök, de itt jóval ridegebb a környezet is, az apuka is és a gyerekek is. Itt nem szeretek mindenhová menni ,mert mindig nagyon kirekesztettnek érzem magam. Az anyuka egyébként azt mondta, hogy ezt ne vegyem magamra, mert vele is ez volt a helyzet, és az összes Au-pairrel is…

Amikor van időm, akkor sétálgatok a közeli erdőben, vagy németezek, hogy mindenképpen fejlődjek. A fizetést mindig az anyukától kapom, és eddig szerintem minden rendben volt vele.

A gyerekekkel mindig változó, hogy mi a helyzet. Nem mondanám őket tündéri kisfiúknak. A nagyobbik egyébként nekem egészen szimpatikus, bár eléggé nehéz jellem. Ha rossz kedve van, akkor nemcsak hozzászólni nem érdemes, hanem ránézni sem. A kisebbik viszont hajlamos hazudozni, illetve ha valami nem tetszik neki, akkor agresszív, és csapkod másokat. Az anyukánál egyébként mindketten nyugodtabbak és kedvesebbek. Jobban befogadnak, most a héten már szinte teljesen nyitottak voltak, bár a kisebbik egyáltalán nem fogad szót és mindig visszabeszél. Az apukánál az alapvető problémám, hogy ő sem következetes és alig vannak szabályok. Emiatt viszont rám sem hallgatnak annyira a gyerekek… Kitaláltam emiatt egy “játékot”, aminek az a lényege, hogy minden nap után megbeszéljük, ki hogy viselkedett. Ha kedvesek voltak velem és egymással is, és nem volt nagy vita, akkor kapnak egy napocskát aznapra. Ha nagyon rosszak, akkor vagy nem kapnak, vagy el is vehetek egyet. Akinek 10 napocska összegyűlik, az pedig kap valamilyen kis apróságot, és újraindul a gyűjtés 10-ig. Ez eddig itt egészen jól bevált a nagyobbik fiúcskával. A kisebbikkel így is nehézkes a dolog néha.

Ami nekem abszolút furcsa, az az, hogy a gyerekek hetente egyszer, maximum kétszer fürdenek.Amíg nem fürdenek, addig ugyanazt a ruhát veszik vissza minden nap. Ez nekem nagyon szokatlan, mert erre nem számítottam. Ezen kívül nagy problémáim nincsenek eddig szerencsére.

Jól érzem magam itt, bár most kicsit elszomorított, hogy következőre csak júliusban tudok hazalátogatni.

A nyelviskolát ma kezdtem el. Kedves a tanárnő és a többi ember is. Sajnos nem korombeliek, de az egyik “diáktársammal” ma egész jól elbeszélgettünk. Amin meglepődtem, hogy ez a nyelviskola olyan vizsgát ad, ami csak Ausztriában elfogadott, mivel kicsit könnyebb lesz a vizsga. Ennek nemigazán örülök, mivel nem mondta az anyuka. Rá is fogok majd kérdezni, hogy tudta -e, mivel én egy nemzetközi színvonalú nyelvvizsgára számítottam.

Köszönöm nektek, hogy segítettetek családhoz jutni!! (Képeim sajnos nemigazán vannak, de tudok küldeni egyet-egyet a gyerekekről. 🙂 )

Sok szeretettel, Ramóna