Ramóna Ausztriából – “úgy érzem, hogy ez abszolút egy adok-kapok dolog”

NévtelenSziasztok! 

Szerencsére továbbra is minden rendben megy a családdal!

Az anyuka elhívott nyaralni magukkal, oda a barátjával és az ő gyerekeivel mennénk majd. 5 gyerek  lesz így ott, de nem gond. Katja mondta, hogy mivel alapból nélkülem mennének, nem kell attól tartanom hogy folyamatosan “dolgoznom” kell ,mert nyaraláson a gyerekeket is arra szoktatják, hogy segítsenek a pakolásban, stb. Nagyon örülök , hogy elhívtak, mivel állítólag hosszú ideje nem vittek el Au-pairt nyaralni.

Március végén voltunk Németországban, Dortmund mellett egy kis városkában, Katja barátjánál. Ott megnéztük a Dortmund stadiont, nagyon jó hét volt . Előző hétvégén Münchenben voltunk az anyuka egy barátnőjénél, szóval rengeteget megyünk ide-oda. Néha Katja megengedi hogy vezessek, de ezt most picit még egyenlőre túl soknak érzem mert itt rettentően keskenyek és veszélyesek az utak( persze lehet hogy csak szerintem) , így egyenlőre a vezetés dolgot nem szeretném még bevállalni( legalábbis egyenlőre semmiképp nem egyedül ) 11088738 642621265881775 95654394 n

 

Sokat “dolgozok” ,de nem mérem igazából az időt, mert úgy érzem, hogy ez abszolút egy adok-kapok dolog. Egyébként is nehéz lenne meghatározni hogy naponta mennyit dolgozok, mert alapból az apukánál szerintem kevesebbet, az anyukánál kicsit többet, ellenben ahová mennek, oda mindig hívnak, ahol például belépőt, fagyit, sütit fizetnek ugyanúgy nekem is, így nem érzem egyáltalán soknak amit teszek. A napjaim az anyukánál általában főzésből, pakolásból kis játékból állnak. Az apukánál a délelőttöm szabad, délután kell a gyerekekre figyelnem,de rengetegszer kimennek a barátaikhoz játszani, ilyenkor nem sok dolgom van.

Most már van egy-két étel amit annak ellenére , hogy én csináltam, megesznek. Ez elég nagy szó, mert rettentő rossz evők és finnyásak. Csak az a jó étel, amit a nagymamájuk főz . Ha én főzök akkor általában magamnak és az anyukának főzök elsősorban, mivel ők nem eszik meg amiket mi eszünk.

Emellett viszont egyre jobban kijövünk, bár vannak néha persze viták, de a nagyobbik sokszor úgy érzem hogy a nővéreként tekint már rám, ami nála tényleg nagy szó. A kisebbik mindenkivel nyitott és kedves, ezért nála ezt nehezebb behatárolni, de ő is szót fogad már:) Az , hogy maradok -e még, az az egyetemtől függ . Mindenesetre az anyuka abszolút örül neki hogy ez szóba került ,és viccből még szinte néha azért szurkol hogy úgy alakuljon, hogy maradjak. 

Puszi nektek, Rami