Kriszti egy éve Hollandiában – “én mindenkinek azt ajánlom, hogy vágjon bele”

KrisztiKedves Anett és Viki,

Bocsánat, hogy ez a második beszámoló ennyit váratott magára …

Igazából az első beszámolómat még októberben írtam, azóta viszont most hogy így egy héttel a vége előtt elkezdtem írni ezt a levelet elmondhatom, hogy nagyon sok minden új dolog történt velem, és úgy érzem sikerrel zárhatom ezt az egy évet.

 

 

Hága egy csodálatos város, számomra egyedül az időjárást nehéz megszokni, most például június 22-én verőfényes napsütés és meleg helyett 13 fok és egész napos eső várja az idelátogatót 😉

A családnál remekül érzem magam, amikor elkezdtem a családkeresést nem is gondoltam volna, hogy nekem ilyen szerencsém lesz, ez tényleg egy kölcsönös adok-kapok, és engem mindig családtagként, és egyenlő félként kezeltek/kezelnek. Húsvétkor ismét voltam velük Németországban, de elvittek Franciaországba is. Ahol megkóstoltam a csigát 😉 A napirendem nem változott, én csinálom a reggelit és keresem meg őket a suliban/oviban. Aztán játék (szeretünk pl. kacsát etetni vagy csak társasjátékozni) este fürdetés (ami nem múlik el anélkül, hogy ne legyek vizes ) és hetente kb. egyszer kétszer főzök én. Általában én is a családdal vacsorázom, ilyenkor beszéljük meg kivel mi történt napközben… A gyerekek ruháit én mosom/vasalom és pakolom el, viszont most is azt mondhatom hogy nekem ez nem munka, szeretem a velük töltött időt 🙂

A társasági életem pörgősebb lett október óta, ehhez nyilván nekem ki kellett nyílnom, és bátran használni az angolt is a többiekkel. Mivel én franciául beszélek a családon belül eleinte nehéz volt… Egy hatalmas kb. 30 fős „aupair family” alakult ki az ügynökség által küldött aupairek-ből és azok barátaiból, ez egy igazi kuturális sokk is, vannak köztünk németek, spanyolok, olaszok, van cseh lány és mexikói is. Nagyon sok közös programot szervezünk együtt, így voltunk Maastrichtban, Amszterdamban illetve ünnepeltünk együtt számos fesztivált.

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam abban is, hogy találkoztam Laurával egy magyar au pair-rel aki Hágától 15 km-re lakik, és nagyon sok időt töltöttünk együtt felfedeztük Hollandiát, találtunk egy törzshelyet a tengerpart mellett ahol már ha meglátnak készítik is a teámat 🙂

Ezenkívül van három hónapja megismerkedtem valakivel, amit szintén nem gondoltam volna hogy pont Hágában 🙂 úgyhogy a barátommal is sok időt töltök leginkább hétvégén, voltunk pl. Brüsszelben is.

Mielőtt kijöttem, elsődleges tervem volt végre letenni a francia középfokú nyelvvizsgát, hogy megkapjam a diplomámat és sikerült.

Számomra ez az egész hihetetlen és nagyon nehéz felfogni azt a sok pozitív energiát és szeretetet amit itt akár a többiektől, gyerekektől kapok. Igazából hálás vagyok, hiszen sokan támogattak otthonról és itt is 🙂 Néha csak ülök a tengerparton és csak hálát adok ezekért a dolgokért…

Persze vannak hullámvölgyek, honvágy vagy csak szimplán egy rosszabb nap, és van hogy nehéz rajta túl lenni de túllehet 🙂 A gyerekektől kapott ölelés és pozitív visszacsatolás sok mindent megold 🙂

Én mindenkinek azt ajánlom, hogy vágjon bele ebbe a kalandba nagyon sokat tanulhat belőle.

Nektek pedig köszönöm a lehetőséget , hogy részese lehetek ennek az élménynek 🙂

Kriszti