Kinga – summer au pair – Münchenből – “a szívem egyik részét itt hagyom, mert ide tartozik”

Kinga 2Szia Viki!

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy ehhez a családhoz kerültem, ugyanis már az első pillanattól kezdve szimpatikusnak tartom őket! Úgy érzem, hogy több nekem ez az egész egy munkánál, nagyon szeretek itt lenni az anyukával, Alexandrával szinte mindent megbeszélünk, mindig tanácsokat ad a jővőmmel kapcsolatban például és magánügyben is mindig számíthatok rá!
 
 
Itt Németországon belül nagyon sok helyre elvittek már magukkal, mindig megkérdezik, hogy szeretnék-e velük menni és mindenben segítenek nekem ahol csak tudnak!
 
München pedig egyszerűen csodálatos, mindennap valami újat fedezek fel, ami boldoggá tesz itt, járok némettanfolyamra is egy héten háromszor, ahol szintén új barátokat ismerhettem meg!
 
A gyerekekkel is nagyon jól kijövök, habár az elején kicsit féltem, hogy mi lesz, hogyan fogjuk egymást megérteni, de már ismerem a ” bébi németet” is, amit a 3 éves Viki beszél, a bátyja Sebastian nagyon okos kisfiú, ha valamit például nem értek akkor egyből elmagyarázza “lefordítja” nekem!
 
Most 2 hét szabadságom van mert a gyerekek a nagyszülőknél vannak de a szülők sokat dolgoznak úgyhogy voltam velük párszor hétvégente is, de egy napom  abból állt, hogy elvittem őket biciklivel az óvodába majd délután 1 órakkor felvettem őket, aztán fagyizni és játszótérre mentünk, valamint volt külön torna órájuk is ahova szintén én vittem őket, Sebastian volt egy hétig tenisz táborban ahová szintén én vittem, és ezek a programok által új embereket ismertem meg! Kinga 1
 
Nagyon jól érzem magam és sajnálom,hogy még 2 hét és haza kell mennem, azt mondták hogy itt maradhatnék tovább is mert úgy veszem észre,hogy megvannak velem elégedve és szeretnek! De nekem sajnos az iskolát Magyarországon be kell fejeznem, de utána mindenképpen visszajövök és tovább fogok maradni! Ez volt az egyik legjobb döntés amit eddig életemben hoztam, hogy itt töltsem az egész nyaramat nagyszerű emberek társaságában! Soha nem fogom elfelejteni őket, a szívem egyik részét itt hagyom, mert ide tartozik!
 
Üdvözlettel-Liebe Grüße aus München:
 
Kinga