Margaréta – summer au pair – Németországból – “el vagyok kényeztetve velük”

mit AnnaKedves Viki!

 
Eltelt 1 hónap megérkezésem óta és szépen megformáznak a dolgok!☺ Már sikerült felvennem a ritmust és a kislány nagyon édes, meg is barátkoztunk. Ugye, a családomban még van neki egy bátyja is, aki 6 éves. Vele is egyre könnyebb jó hangultot teremteni. Ami picit meglepett, hogy 3 héten át rá is figyelnem kell délutánig, bár gondolhattam volna, hogy az ovi sincs mindig! ☺Így még tartalmasabbak napjaim!
 

 
Próbálok naponta németezni, mert a gyakorlatban: WOW! , nehéz olykor megértenem és ráébredtem nagyon kevés szóval szeretem kifejezni magam! A család persze szívesen ismétel és már bátrabban is beszélek. El vagyok kényeztetve velük, minden finomsággal ellátnak, mindenben gondolnak rám is.
 
Emelett rugalmasak is, mert megengedték, hogy a következő hétvégét kikérjem Németország felfedezése miatt! Egyébként elég nyugis helyen élek, már be is jártam az egész várost! Na de Frankfurt, elképesztően klassz! ☺ Még a gasztronómiai érzékem is fejlődni látszik! Az anyagiakat is sikerült rendezni, még többet is kapok, mint a honlapon található, emiatt is nehezebben bánok a szabadidőmmel!
 
Bocsánat, hogy most jutottam el idáig, de dúsak a napok!
 
Köszönöm válaszod és érdeklődésed!
 
Szép napot!
 
Üdvözlettel:
 
Margaréta