Andi családcseréje – Franciaország

Andi1-150x218Több éven át próbáltam rendesen megtanulni franciául előbb a középiskolában, majd nyelviskolai keretek között, azonban nem éreztem igazinak a tudásom. Mindig is szándékomban állt kint élni a franciák között és beszélni velük az ő nyelvükön, hiszen mindig is imádtam a kultúrájukat és történelmüket. Így több hónapos – vagy éves? 🙂 – hezitálás után eldöntöttem, belevágok és jelentkeztem au pairnek. Több pozitív élménybeszámoló buzdított arra, hogy menjek és ne késlekedjek, nehogy kicsússzak a korosztályból, hiszen ez a munka korhoz kötött és az évek gyorsan telnek,. Az ügyintézés és a családkeresés az ügynökségnek hála hihetetlenül gyorsan ment, és hipp-hopp, kint találtam magam Párizs mellett egy nagyon kedves kis környéken egy tipikus francia családnál. Elmondhatatlan érzések voltak bennem. Az egész lenyűgözött: a nyelv, az emberek, a mentalitás, maga Párizs.

A nem mindennapi élmények hatására hetekig elnyomtam magamban a felismerést, hogy itt bizony valami nem stimmel, ez nem éppen az a szituáció, amiről én hallottam és végképp nem az, amit elképzeltem. Négy hónapot töltöttem ott, pedig már a második héttől el akartam menni, mert olyan leszidást kaptam, hogy alig álltam meg a lábamon. A napi feladataim bőven meghaladták a „segítség” fogalmát. A „ jeune fille au pair” kifejezés azt jelenti, hogy van a házban egy fiatal lány, aki a szülőket, leginkább az anyukát kiegészítve lát el feladatokat: takarítgat, foglalkozik a gyerekekkel, edzésre, táncórára kíséri őket, velük van, amikor a szülők nincsenek otthon, ilyenkor könnyebb ételeket, például tésztát főz nekik és magának, vagy megmelegít kész ételeket.Andi04-150x200

Ennél a családnál azonban közel sem erről volt szó, a házimunka (vasalás, felmosás, portalanítás, porszívózás, teregetés, főzés) minden héten több órát vett igénybe, annak ellenére, hogy volt bejárónő. Mindig talált valami plusz munkát mindkettőnknek az édesanya. Nem egyszer fordult elő, hogy egész héten én főztem vacsorát az egész! családnak és magamnak, ami öt főt jelentett, vagy hatot, ha az anyuka legidősebb gyereke is hazajött. Szerdánként itt nincs iskola. Volt olyan szerda, amikor összesen öt gyerekre vigyáztam teljesen egyedül és ráadásul az ebédről is én gondoskodtam, ami ennél a családnál a klasszikus „előétel-főétel-desszert” volt. Mindezt annak ellenére, hogy az anyuka egész nap otthon volt, kivéve a szerdát, mert akkorra mindig szervezett magának valamit.

Andi06-150x200A szállásom sem volt éppen kifogástalan ehhez pedig hozzájárult az mód és stílus, ahogyan az anyuka bánt velem. Elképzelhetetlenül arrogáns és megalázó volt a modora, rengetegszer kiabált velem. Holott mindent maximálisan igyekeztem teljesíteni, nem voltam korábban egy konyhatündér, de azért analfabéta sem, takarítgatni pedig mindig is szerettem. De valljuk be, hogy nem huszonéves egyetemista lányoknak való feladat az, hogy 5-6 főre főznek több fogást, amit ők tálalnak, majd mosogatnak és közben a gyerekekre is figyelnek, mert bármi történhet, és ha történik az lány hibája. Mindeközben az anyuka láthatóan nem vagy nem éppen sokat dolgozik, amikor valamit csinálni kell, gyorsan eltűnik és minden a lány nyakába szakad. Mégis hónapokig csináltam és tűrtem, mert azt hittem, én vagyok a hibás, úgy gondoltam, ha belejövök minden szépen jobb lesz. A szeptember és az október megdöbbentően nehéz volt, a novemberi hónap meglehetősen könnyebben telt és már úgy voltam a dologgal, hogy annyira nem is nehéz, végig csinálom inkább ott a következő félévet is. Hiszen már ismerem őket, megszoktam mindent, minek változtatni. Viszont felvettem a kapcsolatot az előző lánnyal, aki éppen magyar volt. A válasz levele nem kecsegtetett éppen semmi jóval. Ő végig csinálta az évet és nem jobb, inkább rosszabb lett a helyzete a szünet után. Teljes kétségek között voltam, és akkor történt, hogy az anyuka este tíz órakor rontott be a szobámba és üvöltözött velem, ez szinte fel sem tűnt, csakhogy éppen az anyukámmal beszéltem skype-on és ő mindent hallott. Ő győzött meg arról, hogy ez nem normális helyzet és innen mindenképpen lépni kell. Így elhatároztam, hogy családot cserélek. Ebben nagy segítségemre volt a kinti iroda, akiktől személyes elbeszélgetésre kaptam időpontot és ismerték jól a családot. A december hónap a legnehezebb és egyben legkönnyebb is volt: véget ért a folytonos megfigyelés, a követés a kritizálás az anyuka részéről. Azonban végig izgultam, hogyan fog lebonyolódni ez a helyzet: az új lány ide én egy másik családhoz egy időben, hogyan fog ez menni sikerülni? A legnehezebb az volt, amikor az anyának kellett megmondanom, hogy elmegyek, de várok egy másik családot, az ok pedig, ami miatt elmegyek az elsősorban az ő viselkedése. Természetesen nem ment minden zökkenő mentesen és sokat kellett kiállnom azért, hogy minden félnek – ide értve engem is – kedvező megoldás szülessen. Én igyekeztem a magam és az új családom érdekét képviselni, így sikerült egy héttel az új lány érkezése előtt eljönnöm.Andi2-200x189

Ezen megpróbáltatások után költöztem át Párizs vonzáskörzetéből január elsején egy tündéri, Versailles melletti kisvárosba, Mareil-sur-Mauldre-ba egy rendkívül kedves családhoz. Itt a feladataim meg sem közelítik az előző szintet, holott nincs bejárónő, mindent mi, együtt csinálunk. Az anyuka minden este főz, miután hazajött a munkából, nekem a megterítés a feladatom. Délután a gyerekekkel tanulunk majd fürdés vagy játék következik. Hetente egyszer felporszívózok és felmosok, portalanítok. Nem kell plusz feladatoktól tartanom és újabb utasításokat követnem minden egyes nap. Sem attól tartanom, hogy valaki folyton a nyomomban jár és keresi a hibát a munkámban, főztömben, viselkedésemben.

Andi3-200x150Az első reakcióm, azt gondolom, ilyen helyzetben normális volt: az ember meg van szeppenve, hiszen minden életkörülménye egyik napról a másikra változik meg. Én középfokú nyelvvizsgával a kezemben jöttem ki, de alig értettem, mit mondanak és beszélni is épp csak nyökögtem valamit. Ha nem kap segítséget a beilleszkedésre, aki ideérkezik – egy-két kedves szó is elég – akkor teljesen kicsúszik a talpa alól a talaj és olyan dolgokat is képes elfogadni, amit semmi esetben sem szabad normálisnak tekinteni. Nincs viszonyítási alap, fiatal vagy és egyedül egy olyan helyen, ahol nem tudod magad kellőképpen kifejezni.  Ezzel a helyzettel sok család vissza is él. Az iskolában rögtön két olyan barátnőm lett, akik már előző évben is itt voltak és sok történetet hallottam tőlük, jót is és rosszat is. Mellettük sokat segített, hogy a bejárónő több éve ismerte a család au pairjeit és az első perctől kezdve amellett érvelt, hogy menjek el, illetve az előző lány élményei és őszintesége is bátorságot adott, ahhoz, hogy bármi is legyen, felvállaljam ezt a szituációt, hiszen akkor sem várt volna semmi jó, ha maradok. Örülök, hogy az ügynökség a hátam mögött volt és nem kellett attól tartanom, hogy utcára kerülök, rendkívüli gyorsasággal találtak számomra egy új családot és tanácsokkal is elláttak, mit hogyan csináljak. Szerencsém volt, hogy azonnal találtam olyan embereket, akik a bizalmukba fogadtak és én is őket, akik segítettek átvészelni ezt a kellemetlen időszakot.Andi05-150x200

Életem legnehezebb időszaka volt ez a négy hónap. De semmi pénzért nem cserélném el másra. Felnőttem és úgy érzem, jöhet bármilyen akadály, felül tudok kerekedni. Még az anyukának is köszönettel tartozom, hiszen megtanultam több főre főzni, ráadásul fejből tudom néhány francia étel receptjét. Itt két kis gyerekre vigyázni szinte meg sem kottyan, hiszen ott rendszeresen több gyerekre vigyáztam. Emellett a nyelvtudásom olyan szintre fejlődött, hogy decemberben mindent magamnak franciául intéztem élőszóban vagy telefonon és sikerült!

Családjaink

Legfrissebb élménybeszámolóink