Sasa12Au-Pair életem története röviden-tömören 🙂

Sziasztok! Sarolta (20) vagyok, de mindenki csak Sasának szólít, illetve Angliában „Száshá” :), ezt sokkal könnyebb nekik kimondani, mint a Sasát :).

Először 2009. szeptember 5-e körül jöttem ki Angliába, pontosabban Chingfordba, egy angol családhoz, ahol 2 tinédzser fiúra kellett vigyáznom. A nagyobbik Josh, aki 14 éves volt, a kisebbik pedig Marcus, aki 12.Sasa13-300x225

Az első 1-2 hét nehéz volt, mert akkor voltam először távol igazán a családomtól, és tudtam, hogy ez nem csak egy kis „iskolai tábor”, hanem hosszabb időre szól. A család kedves volt velem, ami segített kicsit a feloldódásban, de mégsem tudtam teljesen megnyílni nekik. Az ő szokásaik és az enyémek ütköztek, amit nehéz volt nekem és nekik is elfogadni, éppen ezért jutottunk arra a pontra, hogy családot fogok váltani karácsony után. A nézeteltérések abból fakadtak, hogy a fiúk már nagyok voltak és hiába találtam ki bármit, hogy menjünk ide meg oda, hol a fiúk nem akarták, hol a szülők nem egyeztek bele. Teljesen mindegy volt, hogy hétköznap vagy hétvége, a nagyobbik fiú mindig az X-boxával játszott, a kisebbik pedig a Simsons-t nézte. Sajnos ebből adódóan több házimunkám volt, mint gyereknevelési feladatom, aminek őszintén szólva én sem nagyon örültem. A másik dolog, ami inkább a kultúrához kapcsolódik, hogy az én angol családom nem ebédelt úgy, mint mi, ha éhesek voltak, bekaptak 1-1 szendvicset vagy semmit és este 6-7 körül jöhetett a vacsi, ami általában roast potato volt, chicken, gravy és zöldség, ami az én családom esetében a brokkolit jelentette. Ezt talán mondhatom egy átlagos angol vacsorának, persze néha pudding is volt, vagyis desszert :). (Reggelire mindig müzlit ettek és párszor furcsán néztek rám, ha szendvicset készítettem magamnak).Visszatérve a családcserére! Igen, hát ez nem egy kellemes procedúra, de ezért jó, ha egy ügynökséggel jössz ki, mert akkor tudnak neked segíteni, illetve az elején tanácsokat adni, és ha nem oldódik meg a probléma, akkor családváltás.

Mikor először felmerült nálam, hogy probléma van, és nem érzem jól magam a családnál, elmondtam az anyukának, gondolván, hogyha őszinte leszek vele, akkor azt becsülni fogja és meg tudjuk beszélni a gondokat. Hát nem így történt :(, elmondtam neki a panaszaimat, mire nem mondott nekem semmit és másnap reggel kopogott a szobámba, és leteremtett, hogy én meg sem próbáltam.

Ezek után a napjaim nem éppen voltak kellemesek, lekezelően beszéltek velem a szülők vagy még úgysem, mert hozzám sem szóltak, de azért megpróbáltam bevetni még egyszer a trükkjeimet. Mivel a kisebbik fiú beteg volt, próbáltam neki készségfejlesztő dolgokat mutogatni, játszani pl. origami vagy amik érdekelték, pl. varázs trükkök, de nem volt vevő rá és ha megkérdeztem, hogy mit akar csinálni, csak annyit válaszolt: TV-t nézni. A nagyobbikkal még csak ennyit sem tudtam próbálkozni, mert mindig a szobájában ült, és az interneten keresztül játszott a barátaival az X-boxán. Esélytelennek láttam a helyzetet, ezért elhatároztam, hogy szólok Anettnak (Au-pair Hungary megalkotója 😛 ), akivel mindig konzultáltam a dolgokról, és végül megbeszéltük, hogy jöhet a családváltás.

Sasa14Az elején nem mentek a dolgok könnyen, amiért kicsit el is keseredtem, és még az angol családom is úgy érzem, hogy kicsit keresztbe tett nekem azzal, hogy a saját ügynökségüknek sem mondták el az igazat, hogy én miért akarok tőlük elmenni. Sajnos van ez így, ezen túl kell lépni, és csak előre fele szabad nézni! 🙂

Elérkezett a december és az én távozásom ideje is, amit egyetlen egy okból sajnáltam: az iskola! Az iskola ahová jártam, nagyon jó volt, jó közösség, jó emberek és nem utolsó sorban jó tanár!

Az újévet otthon ünnepeltem, sajnos még új család nélkül. Volt pár család, akivel még Angliában találkoztam vagy telefonon beszéltünk, de vagy nekem nem tetszett vagy én nem tetszettem nekik. Ilyen sors, nemde?! Aztán, csodák csodájára, megtört a jég.  Kaptam egy e-mailt Anettől, hogy lenne 1-2 család, akik érdeklődnek utánam (ezt most úgy fogalmaztam, mintha egy árucikk lennék, hihi), és válasszak, kivel szeretnék beszélni.

Időpont megbeszélés, e-mail, időpont jóváhagyása, email, telefon várása, e-mail és végül a letter of invitation:), röviden talán ennyi, haha! Sasa15-200x150Választottam: egy dél-afrikai családot, 2 kislánnyal és még az akkori barátnőmhöz is közel laktak! TÖKÉLETES!

Nagyon izgultam, nem tudtam, hogy meg fogom-e érteni őket vagy sem, hogy miről fogunk beszélgetni, stb. és akkor….megszólalt a telefonom, egy angol számot jelzett ki! Elkezdtünk beszélgetni, meglepő módon egész könnyen megértettek engem és én is őket. Körülbelül 30-45 percet beszélgettünk, és megbeszéltük, hogy másnap Skype-olunk, akkor látni is tudjuk egymást! Nagyon örültem, ezt már nagy sikernek éreztem.

Másnap beszéltünk Skype-on, a lányok (4 és 7 évesek) egyszerűen elbűvöltek, akik éppen vacsoráztak, majd a szülők előre elmondták (mielőtt az ügynökséggel beszéltek volna), hogy hétfőn megírják a letter of invitation-t és elküldik számomra. Hát velem madarat lehetett volna fogatni és én az anyukámnak, csak ennyit mondtam: Anya, ők esznek pizzát! 🙂 Ez teljesen érthető volt, hiszen, majd ti is megtudjátok, ha angol-angol családhoz kerültök, hogy néha jó mást is enni, nem csak angol kaját (ami nem olyan rossz, mint ahogy híresztelik)!

Készülődök, jan. 27-28., ki emlékszik már erre, a repülőtéren búcsúzás szülőktől, baráttól, és persze újra Magyarországtól! Megérkeztem….

A London Gatwick-re érkeztem, ahol csak a csomagommal legalább fél órát sétáltam, hogy kijussak a váróba, kijutottam. Körbenéztem és egyszer csak megláttam őket, kedvesen mosolyogtak rám, a két kislány (Hannah és Kayleigh (ejtsd: Kéjli 🙂 ) szemében csillogás és amire nem számítottam: melegen, szorosan megöleltek mindannyian és az anyuka (Nicole) kedvesen üdvözölt a családban, mint az új családtag 🙂 (az ölelés egyáltalán nem angolos forma, szóval egy angol-angoltól ne nagyon várjatok meleg üdvözlést). A hazafele úton beszélgettünk, vagyis pontosabban szoktattam a fülem az új beszédhez, akcentushoz, mivel minden ember másképp beszél. Mikor megérkeztünk (Sevenoaks) a házhoz, megmutatták, hogy mi, hol van, és beköltöztem a szobámba, majd egyből oda is adtam az ajándékokat: kis borocska a szülőknek (a vöröset nagyon szeretik, még az angolok is:) ), kis magyar csokika a csajoknak.
Sajnos sok helyem nincs, de a lényeg, hogy egy szerető helyen vagyok.

Az első pár hétben megmutatták a környéket, hogy hol van a gyerekek iskolája, milyen délutáni elfoglaltságaik vannak és hogy mi a napi teendőjük iskola után. Könnyű volt ebbe a családba beilleszkedni, hisz sok közös dolgaink voltak és még vannak is, illetve hogy nem lehetne ellenni két tüneményes kislánnyal? 🙂

Sasa16-300x225A lányokkal általában táncolni szoktunk, puzzlezni, rajzolni stb., a szülőkkel meg nézzük a sorozatokat: Született Feleségek, Jóbarátok stb. Közös programokat is szoktunk csinálni hétvégente, mint például piknikezés, állatkertbe is mentünk már vagy csak úgy kirándulni. Ezekre érdemes elmenni, illetve nem kimaradni, mert így sokkal könnyebben, egyszerűbben, és gyorsabban tudsz beilleszkedni, és megismerni az egész családot.

Sasa10-200x150Nyáron még nyaralni is elvittek magukkal egy hajóútra, ami megállt Írországban (kétszer is),  Spanyolországban és Franciaországban és igen, a nyaralást ők fizették nekem, hát nem csodás?! Azóta is náluk tengetem napjaim, és senkinek nem adom át a helyem, egészen 2011. július végéig!!!

Itt is járok nyelviskolába, egy nagyon szupi nyelvsuliba, ahol szintén sok nemzetiség van és magyarok vannak jó számmal, szóval aki Sevenoaks-ba vagy a környékére jön, csatlakozzon a West Kent Collegehoz és nem fogja megbánni! Péntekenként még au-pair találkozó is van a Starbucks-ban, Tonbridgeben.

Természetesen a legjobb, ha nem gubózol be és sok barátra teszel szert és így még több és jobb programot is tudtok együtt csinálni, én is voltam már pl. Doverben vagy Canterburyben 🙂 Nem szabad ezeket a lehetőségeket sem kihagyni!

Sasa11Ahogy az elején is kezdtem: röviden-tömören ennyi! Az én történetemet egy tündérmesének tekintem, hisz a végén minden jóra fordult, sőt tökéletesre. Úgy érzem, hogy megtaláltam az álom-családomat!

Remélem, sok mindenkinek meghoztam a kedvét az au-pairkedéshez! Sajnos, néha előfordulnak ilyen családváltás dolgok, meg hasonlók, de mint tudjuk, semmi sem egyszerű az életben és ha az lenne, már nem is élveznénk és ezért van Anett is, hogyha gond van, akkor ő tud segíteni és nyugodtan fordulhattok hozzá bármilyen kérdéssel-kéréssel, de persze már kint lévő au-pairekkel is felvehetitek a kapcsolatot és ők is segítenek nektek!

Kívánok mindenkinek sok sikert kinti életéhez és hogy ti is találjátok meg a saját álomcsaládotokat!

Sziasztok: Sasa

e-mail: skigyosi@gmail.com

 

Családjaink

Legfrissebb élménybeszámolóink