Szandi__2874-200x150 Kedves Anett, kedves leendő Au Pairek! 🙂

Ismét eljött az ideje, hogy írjak egy beszámolót, ugyanis rengeteget változott az életem 2011. októbere óta! (Akkor kezdtem a kalandomat Londonban) Először is azt szeretném elmesélni, hogy hogyan alakult az életem az első beszámoló után.

Szóval a családdal kezdetben minden nagyon jól ment, ez az időszak kb 1 hónapig tartott. A problémák, különbségek fokozatosan kezdtek kiderülni, de nagyon sokáig magamban kerestem a hibát, ezért nem is akartam azonnal Anetthez rohanni (pedig ezt akármikor megtehettem volna!), inkább megpróbáltam mindig többet és többet beleadni, amíg úgy éreztem, hogy a már nem bírom tovább és mindenképpen lépnem kell. Az utolsó egy hónapban borzalmasan éreztem magam a családnál, és a hangulatomnak a rettenetes honvágy se tett túl jót… (Anett azt mondta nekem, h a honvágy rosszabb bármilyen szakításnál, készüljek fel, mert nagyon durva lesz egy olyan érzékeny lánynak, mint amilyen én vagyok. Hát innen, Londonból üzenem Neked, Anett, hogy ilyen mélységesen szomorúnak, magányosnak még nem éreztem magam, DE mindent túl lehet élni és valóban igaz, hogy az ilyen nehéz dolgok csak erősebbé tesznek! Mit nekem egy durva szakítás ezek után…! 😀 )

Náluk 4 gyerek volt, az én feladatom volt a gyerekek és a ház mindennemű ellátása: reggeli, öltözés, indulás a suliba, oviba, utána tanulás, vacsora, fürdés, lefekvés és ezek mellett természetesen az egész ház takarítása … Nagyon kihasznált a család, többet követeltek, mint amit előre megbeszéltünk, szombatonként általában dolgoznom kellett, amit eszük ágában sem volt kifizetni vagy kompenzálni valahogy, lekezeltek, és még sorolhatnám, de inkább nem teszem…! Amikor éreztem, hogy én ezen egyedül nem tudok változtatni, akkor beszéltem az anyukával, aki semmit nem tett, semmin nem változtatott. Ekkor mindent elmeséltem Anettnek, beszéltünk (Anett is, én is) az itteni ügynökséggel és elkezdődött új család keresése nekem. Kb 2 hét múlva megvolt az új (mostani) családom, tehát karácsonykor úgy mentem haza, hogy tudtam, januártól már másoknál lesz az otthonom! Maga volt a mennyország! :))

Szandi__2553-180x1352 hetet töltöttem otthon és indultam is vissza. Próbáltam minden rossz érzésemet elhessegetni, pozitívan hozzáállni, új kalandnak tekineni az új családra, de nagyon féltem, sokkal jobban, mint amikor belevágtam!! Aztán megérkeztem, pénteki nap volt szóval a hétvége előttem állt, hogy összeismerkedjek a családtagokkal, kicsit megszokjam az új környezetemet. Itt már az első beszélgetés is teljesen más volt, az első napról nem is beszélve, ugyanis nagyon megfáztam, alig tudtam felkelni, az anyuka, Joanne pedig folyamatosan hozta a meleg teát (citrommal! 🙂 ) és az orvosságot, a kisfiú virágot hozott és itt játszott a szobámban, h ne legyek egyedül! 🙂 Már akkor tudtam, hogy őket csak imádni lehet! 🙂 Mikor elkezdtem dolgozni, Joanne mindent elmagyarázott, mindent megmutatott. Náluk nem kell takarítanom, csak a beágyazás és a kisfiú körüli rend megtartása a feladatom! :))

Itt csak egy kisfiú van, 2,5 éves, nagyon szeretem, tényleg olyan, mintha a nővére lennék! Minden nap együtt vagyunk 8 és 2 között, együtt reggelizünk, utána játék (gyakran közben is), délben ebédet főzök neki (valami egyszerűt, pl tésztát), utána pedig Joanne elviszi az iskolába. Nagyon szeretek vele lenni, általában jól mulatunk, már becenevem is van! 😀

Persze a sok móka és kacagás mellett vannak nehezebb napok, amikor nyűgösebb, vagy egyszerűen nincs kedve semmihez csak sírni, és hívni az anyukáját. Ezeken a napokon már én is éreztem úgy, hogy kihullik a hajam, de mindig arra kell gondolni, hogy itt 99,9 %-ban boldog vagyok, mert családtagként kezelnek, otthonomnak érzem a házat, velük bátran lehet beszélni a dolgokról, érdeklődnek irántam (mit csináltam a hétvégén, hova megyek, kikkel), segítenek mindenben (elintézik a jegyvásárlást, támogatnak, szabadságot adnak, hogy elutazhassak Párizsba pár napra, útikönyvet kapok, a fogyókúrámra való tekintettel vannak dolgok, amiket csak nekem vásárolnak) figyelemmel kísérik az iskolai dolgaimat (suli után mindig megkérdezik, hogy mit tanultam, segítenek a leckében vagy leellenőrzik) vannak barátaim, nagyszerű iskolába járok! :)) És mindez LONDONBAN!!!! :DD

Szandi__2988-150x200Ha valaki, én aztán tényleg tudom, hogy milyen nehéz is tud lenni ez az élet, de még így is azt mondom, hogy hálás vagyok a testvéremnek, hogy rábeszélt erre a döntésre, mert valóban ez az egyik legizgalmasabb év az életemben! Tele van új dolgokkal, és nem csak a várost illetően, hanem önmagammal kapcsolatban is! Rengeteget tanultam magamról, sokkal jobb lett a nyelvtudásom (időközben a barátaimtól egy kis olaszt, franciát és spanyolt is tanultam)sok új szituációban próbára lettem téve, sokkal önállóbb, talpraesettebb lettem, jobban tudom, hogy mit várok el magamtól, a környezetemtől, az élettől! :)) A honvágy mindig megmarad, de sokat enyhül. Akiket szeretsz, ők mindig hiányozni fognak, de kitartónak kell lenni és a nehezebb időkben az új családra és a barátokra támaszkodni! Vagy csak egyszerűen be kell menni London közepébe, és hagyni, hogy sodorjon az ár, mert bizony élet és szórakozás az van itt! :DD

Körülöttem mindenki tudja, főleg Anett, hogy mennyire nehezen és óvatosan írtam meg ezt a beszámolót, (az első választásom miatt), de azt gondolom, hogy bátornak kell lenni, és bele kell vágni! :)) A családod mindig ott lesz, a barátaid megvárnak, Anett pedig mögötted (néha melletted, a kezedet fogva 😉 ) áll , csak hívni kell! :)) Én lassan 5 hónapja vagyok itt, és csak nyertem ezzel a döntésemmel! :))

Puszi, Szandi :))

 

Családjaink

Legfrissebb élménybeszámolóink