Tavaly januárban jöttem ki egy családhoz, ide Svájcba. Skypeon megvolt az összhang, nagyon jót beszélgettünk és még Anyukámmal is beszéltek. Nagyon jó volt és jó előérzetem is volt. Érkezésem után pár nappal éreztem először, hogy valami nem stimmel. Eleinte magamban kerestem a hibát, de ahogy teltek a napok egyre jobban világossá vált, hogy egyszerűen nem passzolunk. Nagyon nehéz volt, mert a szülőknek és nekem is teljesen más elvárásaink voltak és nem igazán találtuk az összhangot. A gyerekekkel nagyon nehéz volt (két kisfiú, 2 és 4 évesek), keveset kommunikáltunk a szülőkkel, mivel alig voltak otthon és amit nagyon hiányoltam, hogy nem is tudtuk megismerni egymást. Emlékszem, hogy hétfőn repültem és kedden délután már én voltam a gyerekekkel. Nagyon fontos lett volna, hogy adjanak a gyerekeknek egy kis időt, hogy megismerjenek, mert szegények azt sem tudták, hogy megyek hozzájuk. Nagyon nehéz dolgom volt, próbálkoztam és igyekeztem, de nem működött. Kevés idő, de nekem hosszúnak tűnt az a két hét, amíg náluk dolgoztam. Egyik este már nagyon nem tudtam magamban tartani a dolgokat és mondtam nekik, hogy szeretnék beszélni velük. Sajnos azt mondták, hogy fáradtak és pár nap múlva beszéljünk. Úgy éreztem, hogy már nem szeretnék addig várni és megkértem őket, hogy hallgassanak meg, mert nagyon fontos. Leültünk és elmondtam nekik mindent őszintén és mondtam, hogy nem szeretnék tovább itt dolgozni. Megértették és ők is érezték, hogy nem működik. Nagyon keveset voltak otthon a szülők és nekem kellett vacsorát csinálni a gyerekeknek, de ez nagyon ritkán jött össze, mert nagyon rosszak voltak, mindig bántotta a nagyobb a kicsit és mindig verekedtek. Egy pillanatra nem mertem őket szem elől téveszteni és így nem tudtam meleg vacsorát készíteni, amit a szülők elvártak. Mivel a kommunikáció elmaradt közöttünk (mert fáradtak voltak mindig), így ők azt hitték, hogy nem tudok főzni. A beleegyezésem nélkül beírattak egy kezdő (!) főzőtanfolyamra, ami a szabadidőmben lett volna. “Jó fejek”, de ez nagyon rosszul esett. Tudok főzni és ne ők osszák be a szabadidőmet kérdezés nélkül. A tanfolyam ráadásul este 6-tól 10-ig lett volna. Úgy éreztem, hogy ki is használnak, pl. reggelinél, ha az apukának szüksége volt valamire nekem kellett odavinnem neki, én csináltam a reggeli kávét nekik, stb. Ez így nem működött. Akkor szinte naponta skypeoltunk Vikivel, amiért nagyon hálás vagyok még mindig, mert nagyon sokat segített. Nagyon örülök, hogy az Aupair Hungaryt választottam. 🙂

Az az igazság, hogy nagyon féltem. Féltem, hogy nem lesz család és feltettem magamnak a kérdést, hogy biztos, hogy ezt szeretném? Ez teljesen normális, hiszen nem működött és ilyenkor van egy kis félelem mindenkiben, idegen ország, idegen emberek, stb. Otthon elkezdtük a családkeresést, de egyik családnál sem éreztem azt, hogy jó lenne. Nagyon bántott, de pár hónappal később sikerült és azóta is nagyon jól érzem magam. 🙂 Már fél éve vagyok az “új” családnál

Nehéz volt, hogy nem működött, de ez az egész olyan, mint egy párkapcsolat. Megpróbáltuk, de nem passzoltunk. Egy rossz kapcsolatban sem egészséges maradni, mert tönkre teszi az embert és ugyanígy van szerintem egy nem megfelelő családnál is. Szinte minden este előre féltem, hogy mi lesz holnap, de megerősített ez az egész és néha kellenek ilyen akadályok, amik tapasztalatok lesznek és csak segíteni fognak a továbbiakban. Nagyon fontos, hogy meg tudjuk beszélni a problémákat. Nem oldott meg semmit, hogy a szülők mindig fáradtak voltak, ahhoz hogy beszéljünk és azzal sem lett jobb, hogy nem a teljes igazságot mondták el a svájci közvetítőnek, hogy mi történt. Ilyenek vannak, tovább kell lépni és folytatni azt, amit elkezdtünk és nem szabad feladni. Én majdnem feladtam, de a legjobb döntés volt, hogy nem így tettem. Akiben van egy kis kalandvágy, szereti a gyerekeket, nyitott az új dolgokra és talpraesett, mindenképp ajánlom. 🙂 Az aupairkedés során szinte csak olyan dolgok fognak történni, amik otthon vagy más környezetben nem valószínű és emellett erősebbé is tesz. 😉

Kellemes hétvégét,

Réka