Szia Viki!
Elsősorban elnézést kérek, amiért ilyen későre válaszolok, de eddig igazából próbáltam befogadni a külső hatásokat és megemészteni. (Persze mindent csakis jó értelemben.)

Most már negyedik hét után vagyok, nem az első hét után, így már teljesen kialakult egy rendszer, amiben együtt dolgozunk a szülőkkel és a gyerekekkel. Fantasztikus első 4 hetem volt, persze azért nem maradt ki a stressz sem, de minden alkalommal megpróbáltam a helyzet magaslatán állni. Nagyon jól érzem magam, csodálatos a család, a gyerekek nagyon édesek és aranyosak. Itt valóban családtagnak érzem magam. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen jól megértjük egymást a családdal. És valóban nagyon fontos a kommunikáció.

Ez alatt az idő alatt sikerült kicsit felfedezni a környéket (Watertown) és a tegnap már Bostonban is mászkáltam egy kicsit. Kicsit hiányolom a kulturális sokkot. Milyen sokkról beszélnek mások? Mi az ami olyan nagyon WOW? Persze nem olyan minden, mint otthon (De ez máshol is így van, ha csak egy országgal megyünk tovább, akár Ausztriába, akár máshova.), de semmilyen sokkoló különbséget nem vettem én személy szerint észre. Bár nagyon sokat segített, hogy rengeteg könyvet olvastam (úgy modern, mint klasszikus irodalmat), amiből már kialakult egy kép az amerikai társadalomról, helyekről, életről. Tehát egy jó tipp a jövendőbeli Au Paireknek: olvassatok sok YA típusú könyvet, meg pár klasszikust is, és nem fog túl sokkolóan hatni rátok Amerika.

Első héten már az apukával elmentünk vezetni, aztán pont amikor egy hete voltam itt, akkor már egyedül mentem Burlingtonba autóval és azóta már napi szinten vezetek. Elsőre nagyon féltem, bár nem mutattam ki. Rettegtem, hogy mit fogok rosszul csinálni és mit nem, viszont nagyon jó fejek a szülők és mindig rengeteg kérdéssel bombáztam, sőt bombázom is a mai napig őket, így hamar megtanultam mikor mit és hogyan kell csinálni. Vannak dolgok, amik teljesen másak (pl. a közlekedési táblák), viszont egy kis figyelemmel, meg egy jó tanárral (esetemben apuka) nagyon hamar meg lehet szokni. Mondhatom, hogy könnyen ment a vezetés megszokása, mert már otthon is napi szinten vezettem, meg nagyon szuper volt, hogy kézi váltós autóval kezdtem itt is a vezetést, így nem kellett még az autóra is figyelnem, hanem csak magára a szabályokra és táblákra koncentráltam. Aki kisvárosi lightos forgalomhoz van szokva, annak kicsit meglepő és rémisztő lehet Boston forgalma, mert valóban kicsit hektikusan tudnak vezetni az itteni autósok, de nekem már alapból előnyöm volt, mert én az ilyen közlekedéshez hozzászoktam otthon. Azóta már az automata autót is vezetem, ami nagyon egyszerű és visszagondolva nagyon buta voltam ennyire féltem tőle (bár inkább attól féltem, hogy nehogy valami baja legyen miattam az autónak).

És hurrá, végre a tegnap kipróbáltam a tömegközlekedést is (rémálom volt nekem, ha csak arra gondoltam, hogy hol mit kell csinálni), de előzőleg megkérdeztem az apukát, hogy itt milyen szabályok érvényesek és kb. hogy néz ki egy utazás, mire számítsak. Mint mindenben itt is túl sokat aggódtam előre, végül meg minden simán ment.

Utoljára hagytam a családot, mert oldalakat tudnék róluk írni, de korlátoznom kell magam, hogy majd még legyen amit meséljek neked. De röviden el kell mondanom, hogy tényleg egy nagyon kivételes családdal sikerült megtalálnunk egymást. Nagyon jó az összhang közöttünk, ami érdekében mindig rengeteget beszélgetünk és átbeszéljük, hogy mit hogyan csináltunk és hogyan kellene csinálni, meg bizonyos helyzeteket hogyan kell kezelni.

Imádom a gyerekeket, és amennyiben jól látom (remélem) ők is szeretnek engem, már nagyon közel engedtek magukhoz és szuper élményekkel gazdagodtam és ők is. Az első három héten még vakáción voltak, így különböző programokat találtunk ki a szülőkkel, anyuka rengeteg helyet javasolt nekem, ahova elvihetném a fiúkat. Kialakítottunk egy jól működő programot, minden nap változatos helyekre mentünk (pl. könyvtárba Storytimera, “vizes” játszótérre, felfedeztük a környéken az összes játszóteret, sétáltunk és bicikliztünk).

Közben megünnepeltük a szülinapomat is! Nagyon édesek voltak a fiúk és a szülők is. Ajándékot is kaptam, meg még ajándékvacsorára is meghívtak egy nagyon szuper afgán étterembe, Bostonba. Utána meg bementünk egy állatkereskedésbe, ahol megnéztük az állatkákat (kigyönyörködtem magam a hörcsögökben is).

Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, mert rengeteg tapasztalatot és élményt gyűjtök itt, amiket remélhetőleg a jövőben tudok majd kamatoztatni.

Üdv,

Ildikó

Családjaink

Legfrissebb élménybeszámolóink