Vivi kalandjai Spanyolországból – summer au pair

Szia Viki!

Hihetetlen, hogy több, mint 1 hónapja itt vagyok. Az idő csak úgy repül itt. A lányoknak már véget ért a suli, aztán egész nap velem vannak itthon. Ami a napirendem illeti, hétfőtől péntekig 9kor keltem a gyerekeket, míg ők a reggeli meséket nézik, addig én rendbe rakom a szobájukat, a konyhát, a nappalit. Ahogy végeztem a “takarítással”, játszunk kicsit (ők nagyon szeretnek “kreatívkodni”, ezért sokat rajzolunk, festünk, plüssállatot készítünk, vagy amihez épp kedvük van. Játék után gyakorolnak a hangszereiken (a kicsi gitáron, a nagy zongorán), én pedig elkészítem az ebédet , megterítek, majd ahogy megebédeltünk, elpakolok ők addig pihennek, amit közös angol tanulás követ: megcsinálunk 1-2 feladatot, vagy elmagyarázok 1-1 új nyelvtani szabályt nekik. Tanulás után megyünk medencézni, és délután 3-kor végzek.

Délután 3-tól azt csinálok, amit szeretnék. Általában medencézek, napozok, tanulok, vagy csinálom a kis csajos dolgaimat. Amikor haza ér az anya, uzsonnázunk, beszélgetünk, aztán azon kapom magam, hogy már  a vacsihoz terítünk meg. Minden este együtt vacsorázunk.

Nagyon nyugis itt minden, mivel egy kisvárosban vagyok, és annak is a legszélén egy kis dombon, rengeteg gyönyörű családi házzal, kilátással. A belvárosba ritkán szoktam bemenni, csak akkor, ha a család többi tagja amúgy is megy. Olyankor felfedezem a város zegzugait, amit sokszor zárok egy közös fagyival  a gyerekekkel és a nagyijukkal.

A család (mindenki: szülők, nagymama, unokatesók, nagynéni, nagybácsi), a gyerekek első perctől elfogadtak, és családtagként kezeltek, kezelnek. Ahogy végzek 3-kor, sokszor van, hogy tovább maradok a gyerekekkel, vagy ha a szobámban vagyok bekopognak, van-e kedvem játszani velük. Aztán engem sem kell sokáig győzködni. 🙂 Tényleg nagyon megszerettek, én is őket.

Amint írtam, ezt a hétvégét rokonoknál töltöttük a lányokkal, nagyon sokat kirándultunk, rengeteg szép helyen jártunk. Szombaton a kicsik mennek táborba, így lesz egy szabad hetem, amit utazgatással töltök majd. Mindig van valami program sosem unatkozok. 😀

Nagyon tömören így néznek ki a napjaim, nagyon jól érzem itt magam.
Remélem otthon is minden szupii, és hogy neked is jól telnek a napjaid. 🙂

Vivi 🙂

Családjaink

Legfrissebb élménybeszámolóink