12 máj20112016. december 09.
Bejegyzés
Petra

Petra

Sziasztok!

Mikor pár héttel ezelőtt elhatároztam, hogy Au-pair leszek és kiköltözöm külföldre, még nem is sejtettem, hogy ilyen élményekben lesz részem és ennyire boldog leszek Londonban a családommal.

Amint meg lett a családom és kezemben tartottam a papírokat, elkezdtem szervezni az utamat. Rögtön megvettem a repjegyemet, bőröndöket és minden egyéb szükséges dolgokat.
Jó előre bevásároltam mindent, hogy itt kint már ne kelljen annyi mindent vennem magamnak, így sokkal olcsóbban megúsztam a dolgot.

12 máj20112016. december 09.
Bejegyzés
Niki

Niki

Szia!

Mit is mondhatnék. Alapjában véve nagyon jó helyre kerültem. Megérkezésem napján, illetve az azt követő két hétben megkezdődött a kiképzésem a családnál. Valóban nagyon sok mindenre oda kell figyelni, ahogy azt Karin mondta a telefonban.
A két lány rengeteg felé kell, hogy eljusson, ezért nagyon hamar önálló kellett, hogy legyek és nagyon gyorsan meg kellett tanulni a "házi dolgokat".

Az első két hetem borzalmas volt. Karin mindent megmutatott, mit hogy szeretne ha csinálnék

12 máj20112016. december 09.
Bejegyzés
Nedda – Norvégia

Nedda – Norvégia

Sziasztok!

Neddának hívnak és jelenleg Norvégiában élek. Vagyis Osloban vagyok au pair egy norvég családnál. Azt kell, hogy mondjam, életem legjobb döntése volt, amikor ezt az országot jelöltem meg. Kicsit csapongóak lesznek a gondolataim, de azért követhetőek.

Bár rengeteg furcsa dolgot észleltem itt, ezek nem rossz értelemben furcsák.  Például náluk a vacsora a napi főétkezés és addig csak szendvicseket esznek. Ami még furcsa nekem, hogy mindenhez esznek kenyeret, még tésztákhoz is.
Tegnap vásároltam egyedül, és a kasszánál fizetni akartam apróval. Szokás szerint nyújtottam a pénzt a kasszásfiú felé, aki zavartan mutogatott egy piros dobozra…oda kell náluk bedobni, és az automatikusan számolja. Itt ugyanis nem fogadhatnak el pénzt. Hogy miként kapok visszajárót, azt még nem tudom, mert pontosan annyit adtam.

12 máj20112016. december 09.
Bejegyzés
Lilla

Lilla

Szia!

Hétfőn volt egy hónapja, hogy kint vagyok; ezalatt összegyűlt sok minden:) Igyekszem röviden leírni.

A család rendes, az anyukával és a kisfiúval vagyok, mert elváltak a szülők, de az apa gyakran jár ide. Ő talán még szimpatikusabb, mint az anyuka. Rendes ő is, de sok szokása van, ami nekem nem tetszik és másképp csinálnám. Igyekszem alkalmazkodni, mert nem akarok megfutamodni. 96%-ban jól érzem magam, szeretek itt lenni, a többi 4% pedig azért volt rossz, mert a nő rajtunk vezette le a gondjait.

12 máj20112016. december 09.
Bejegyzés
Rita

Rita

Szia Anett!

Íme, egy napom! :)

Reggel 7-kor kelek, 7.15-re lemegyek a konyhába kipakolok a mosogatógépből, reggelizek!
Csomagolok Nettának gyümölcsöt. Utána mindenki kezd leszállingózni :) Berakok egy mosást, megcsinálom a két nagyobb lány ágyát. Anyuka elmegy dolgozni.

12 máj20112016. december 09.
Bejegyzés
Réka – Németország

Réka – Németország

A városka, Neufahrn, Münchentől kb. 20-25 km-re található. Nagyon hangulatos, nyugodt környék szép kertekkel és házakkal.

Hét óra kocsikázás után megérkeztünk végre a családhoz. Az apuka épp a kertben tett-vett valamit, amint meglátott minket, felegyenesedett és az autónkhoz sietett, mosolyogva, nagy örömmel köszöntött (nem tudom, mitől féltem korábban…).

12 máj20112016. december 09.
Bejegyzés
Glória

Glória

Szia!

Szerintem nagyon szerencsés vagyok a családommal, jól kijövök velük, tényleg nagyon kedvesek és barátságosak. A gyerekekkel sincs semmi gond, már az első naptól kezdve ölelgetnek. :) Nagyon korrekt a munkabeosztásom, sok a szabadidőm, és ha esetleg megkérnek plussz munkára, akkor azért külön fizetnek. Nagyon szép kis környéken lakunk, bár kicsit sajnálom, hogy nincsenek boltok, mozi, szórakozóhely... De London nincs messze, 35 perc vonattal a belváros, úgyhogy hétvégén általában odamegyek.

Az anyukától kaptam egy biciklit, amivel 15 perc alatt bent vagyok a centerben és az iskolában.

12 máj20112016. december 09.
Bejegyzés
Dorka – Franciaország

Dorka – Franciaország

Élménybeszámoló és tanácsözön

Leginkább azzal kezdeném, hogy amennyiben csak egynél többször megfordult a fejedben, hogy külföldre menj, és au pair legyél, és az életed is úgy alakul – épp érettségiztél, halasztanál az egyetemen, kalandra vágysz, vagy nyelvet tanulnál, szeretnél külföldön tölteni egy évet, tedd, és kalandra fel!

Ugyanis rengeteg tapasztalatot fogsz szerezni, új embereket megismerni, sokat sokat tanulni, nyelvet, más kultúrát és az ahhoz való alkalmazkodást, gyerekekkel bánást, azt, hogy felelősséggel légy valakik iránt, rugalmasságot, alkalmazkodást, saját lábon állni, és külföldön is elboldogulni, új országot, városokat, tájakat ismersz meg, és rengeteg szép és jó emléked lesz majd, amik csak a javadra szolgálnak majd később is.

12 máj20112016. december 09.
Bejegyzés
Dóri kutyasitter

Dóri kutyasitter

Sziasztok au-pair jelöltek!

Dóri vagyok, 2010. október 2-án érkeztem Angliába.
Nagyon régóta érlelődött bennem egy döntés, hogy ki kell mennem és mint a mesékben szerencsét kell próbálnom. Az is motivált, hogy a főiskolám befejezéséhez szükségem van egy nyelvvizsgára, amit otthon nem tudtam megszerezni. Végül 2010 nyarán eldöntöttem: belevágok.