Beáta 2010. 02.14- 2011. 02.14
2010 decemberében leállamvizsgáztam, de diplomámat nem tudtam átvenni a nyelvvizsga hiányában, így nem tudtam még egy egyetemet elkezdeni, nem tudtam mérnökként dolgozni. Úgy döntöttem, miért ne vágjak neki a világnak, sokat keresgéltem a neten, mire rátaláltam az Au pair Hungary Kft. oldalára, jelentkeztem és vártam. Elsődleges célom a nyelvvizsga megszerzése volt. Három hónap kintlét után sikerült.
2010. február 14-én megkezdődött az itteni életem. Mit ne mondjak… az elején szörnyű volt, nem tudtam mit, hogy kéne tennem, nyelvi nehézségeim is voltak, mivel a családban 2 idős asszony él, akik csak tájszólásban beszélnek. Ráadásul nekem mint „Stadtmensch”-nek nagyon nehéz volt megélni, hogy egy faluban töltöm mindenapjaimat. Nap, mint nap csak erre tudtam gondolni:” Hol vannak az emberek? Hol vannak a villamosok?? Hol vannak a házak??”
Természetesen, ahogy telt az idő, minden könnyebb lett. A nyelvet hihetetlen gyorsan elsajátítottam. Áprilistól-júniusig egy nyelvi kurzust látogattam. Emberek között lehettem, és ami a legfontosabb városban. Közérzetem is sokkal jobb lett. Szabadnapjaimon általában bulizni voltam J, ezek a partik mindig segítettek kikapcsolódni. Új embereket ismerhettem meg, barátságokat köthettem.
Ha a családom valahova ment, én is mentem. Igen, sokszor jobb lett volna nemet mondani, de mindig örültek, hogy megyek. A gyerekek mindig örültek, ha velem lehettek:
Marie és Sophie Sophie és én
(itt még csak ketten vannak)
Legnehezebb időszakom húsvétkor volt. Anyuka kórházban volt egy hétig. Megszületett Samuel. Ez a hét…hu.., azt hittem, nem tudom végigcsinálni, de tudtam, hogy a gyerekek csak rám számíthatnak és biztonságot nyújtok nekik. Édesanyám is mindig tartotta bennem a lelket.
Samuel Marie, Samuel és én
Úgy érzem, ez volt az a pillanat, mikor tényleg örökre a szívükbe zártak. Csak egy sms a sok közül: „Liebe Beata, du bist eine ganz tolle junge Frau und wir sind so froh das du in unsere Familie bist. Du wirst in unserem Herzen immer einen Platz haben. Danke für deine Arbeit jetzt in der Zeit in der ich nicht da bin.”
Most szeptembert írunk, és hihetetlen boldog vagyok. Sose gondoltam volna, hogy itt fogom megtalálni életem szerelmét. És de! Michaellel lassan már három hónapja együtt vagyunk. Ő a vendégapukám unokaöccse. Mulatságos, tudom. De úgy látszik, sosem fogok ettől a családtól „szabadulni”. Ha végeztem az itteni munkámmal, Tirolba költözöm a páromhoz. Már annyira várom, csak ne menne olyan lassan az idő… jelenleg úgy érzem, sose fogunk 2011. február 14-et írni…
Ha össze akarnám foglalni, amit ez az egész nyújtott nekem. Beszélem a nyelvet és nem is akárhogy. Megszereztem a nyelvvizsgámat, megtaláltam életem szerelmét és nagyon nagy álmom volt elmenni Magyarországról és valahol máshol élni egy másik nemzetiségű emberrel.
Amit tanácsolni tudok mindenkinek, hogy ne essenek ugyanabba a hibába, mint én! Ha valamit szeretnétek csinálni, egyszerűen csak meg kell kérdezni, mondani kell, hogy igen, én ezt szeretném. Beszéljetek meg egy munkarendet, és tartsd magad ahhoz, ha nem ezt teszed, megszokják, hogy mindig segítesz és onnantól kezdve ezt nem tudod megváltoztatni! Nem azt mondom, hogy ne legyetek flexibilisek, de jobb erre odafigyelni. Ha nem kapsz időben fizut, akármikor megeshet, merj szólni! Mindenkinek kitartást és minden jót kívánok ehhez a munkához. Merd magad kipróbálni! J