Sziasztok leendő Aupairek!:)
Viszlay Petra vagyok, tanuló. 2009 augusztus 23 – 2010 július 7.-éig Angliában éltem egy nagyszerű családdal. Elutazásom előtt nagyon izgultam, mert bevallom őszintén, hogy nem tudtam igazán angolul, ami, mint kiderült, nem volt gond, de erről később. Nagyon vegyes érzelmekkel mentem, ki de Nemes Anett volt az, aki segített nekem lelkileg is felkészülni erre a „nagy útra”. Nagyon sokat beszélgettünk.
Mikor leszállt a gép London repterén, nagyon ideges voltam és féltem. A családom ott várt, mind a négyen. A szülők és a két kis rosszcsont, Alex (5) és Josh (9). Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. A kicsik eleinte furcsán néztek rám, hogy nem tudom magam igazából kifejezni, de egy kis idő után nagyon igyekeztem és elsajátítottam az angolt. Nagyon meglepett, hogy a kis Alex mennyire segítőkész volt. Bármit kérdeztem angolul ő, akárcsak egy kis tanár bácsi, elmondta, lassan. 🙂 így sikerült rengeteg szót megtanulnom tőlük. A napirend nem volt fárasztó, mert igazából más dolgom nem volt, mint a gyerekekkel lenni.
Előnyt jelentett, hogy míg ők suliban voltak én is el tudtam menni nyelviskolába.
Most mondom, hogy akinek van jogsija és vezetnie kell, ne ijedjen meg, mert hamar meg lehet szokni. Én minden nap vezettem. Vittem a kicsiket a suliba, mentem értük… stb. Mindenféle programra vittek magukkal, persze nem volt kötelező, de megismertem a rokonságot, unokatesókat és nagyon jól esett, hogy bár a családomtól távol, de mégis rátaláltam egy olyan kis közösségre, ahol jól éreztem magam és szerettek. Rengeteget játszottunk és rengeteg közös emlék maradt meg bennünk a gyerekekkel.
Tudom, túl szépnek hangzik, de ilyen volt. Persze voltak konfliktusok, nem is kevés, de megígértem magamnak hogy azért is jól megtanulok angolul és megmondom a magamét. De erre nem került sor, bár ajtócsapkodásból olykor nem volt hiány. Inkább csak az zavart, hogy mindent megkapnak, és ezzel visszaélnek. Nagyon hiányzott a családom, ami főleg az első hónapokban volt nehéz, de ha lefoglalja magát az ember, akkor hasznosan is, de eltelik az idő. Sokszor éreztem úgy, hogy feladom és hazamegyek, de tudtam, hogy nekem ez mennyire fontos és milyen szerencsés vagyok, hogy kijuthattam, anyanyelvi környezetben tanulhattam az angolt. Nagyon sokat önállósodtam, fejlődtem.
Ijesztő volt teljesen egyedül kimenni. Senkit sem ismertem. De feltaláltam magam, mert az „Aupair to aupair” oldalon mindenféle nemzetiségű bébiszitterből találsz és ismerkedhetsz. Rengeteg barátra tettem szert, ami nagyon sokat jelentett, mert így adtunk egymásnak erőt. Még most is tartjuk a kapcsolatot. Könnyebb persze a magyarokkal, akikkel a mai napig találkozunk és az angliai élmények sosem maradnak ki, ha beszélgetünk. Velük jártam be Angliát. Voltunk a Stonehenge-nél, Oxfordban, Londonban és még Skóciába is eljutottunk. Nagyon jól éreztem magam. Lányoknak üzenem, hogy ne hagyják ki az Oxford Streetet sem, mert maradandó élményeket vásárolhattok ott…J
Azt tudom tanácsolni, hogy nyugodtan vágjatok bele egy ilyen lehetőségbe, mert nem fogjátok megbánni, még ha egy kicsit nehéz is az elején. Meglátjátok, hogy mennyire kinyílik a világ és milyen sokat fogtok tudni. Új barátok, ismeretség, környezet… Mind hozzájárul ahhoz, hogy olyan élményben legyen részetek, mint még soha. Remélem, tetszett a kis beszámolóm, hozzáteszem, nagyon őszinte voltam. Vigyázzatok magatokra Angliában!
Bye Bye