Nagy utazás!
Sziasztok leendő Au-Pair-ek. A nevem Adrienn, 31 éves vagyok. Lassan 1 éve vagyok Au-Pair kint Angliában, gondoltam „tollat” ragadok és megosztom veletek a tapasztalataimat. Tudom, milyen érzések kavarognak most bennetek, izgalom, dilemma, aggodalom, kalandvágy és többek között az új élet reménye, de ne féljetek meglépni, vesztenivalótok nincs, ellenkezőleg, az életetek, az élethez való hozzáállásotok, maximálisan meg fog változni pozitív irányba és nem csak azért mert egy nyelvvel lesztek gazdagabbak, nem, hanem mert rengeteg új dolgot, új életkörülményt, új embereket lesz lehetőségetek megismerni,
és minden túlzás nélkül állíthatom, hogy itt nem csak úgy átéled a napot, hanem szó szerint meg is éled azt!!!!
De akkor most rólam… Én egy egyedülálló anyukához és annak a 10 éves kislányához kerültem. A szülők elváltak, de fantasztikus harmónia uralkodik a családban. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden felhőtlen volt az elején, hát nem volt az, persze megnehezítette az angol nyelvtudásom hiánya is a boldogulásomat a gyerekkel, így az 5-dik hét után bedobtam a törölközőt. Leültünk a családdal és mindent átbeszéltünk, mi az, ami jó és mi az, ami nem, kérve kérleltek, hogy maradjak, és hát maradtam, ami a legjobb döntés volt, amit hozhattam J Attól a naptól minden megváltozott, a gyerek szép lassan közel és egyre közelebb engedett magához. Mára már úgy mutat be a barátainak, hogy: „Ez itt Adri a legjobb barátnőm…”, együtt megyünk vásárolni, mikor az Anyukája házon kívül van, együtt alszunk, lassan olyan magas, mint én, de TV nézés közben az ölembe mászik…, olyan szeretet és egymáshoz való ragaszkodás alakult ki közöttünk, ami egy egész életre szól. 
Ez egy fantasztikus család, nagyon sok helyen éltem és sok emberhez volt közöm, de ilyen odaadó és szeretetreméltó emberekkel, mint ez a család én még soha sem találkoztam. Nyáron mikor visszajöttem Magyarországról az egyhetes nyaralásomból, azzal fogadtak, hogy ne nagyon pakoljak ki, mert szeretnék, ha velük nyaralnék Franciaországban, mivel nélkülem nem teljes a család…, olyan szinten meghatódtam, hogy a könnyeimmel küszködtem, mint egy gyerek. És ez csak egy élmény a sok közül, amit itt megélhettem velük… Lassan itt a hazautazásom napja, és persze a család nem fogyott ki az ötletekből, az a búcsú ajándékom, hogy 2-t napot tölthetünk együtt Londonban, ahol együtt élvezhetjük a város Karácsonyi fényeit, amit bevallom nagyon várok, de egyben nem is, mivel a rákövetkező hét a hazautazásom hete. Borzasztó nehéz lesz itt hagyni ezt a családot, de nyugtat a tudata, hogy jövő nyáron ők jönnek hozzám Budapestre, és ha annál korábban nem is, de akkor biztos, hogy viszontlátom Őket.
Amit én tudok tanácsolni: legyetek nyitottak, ne féljetek szólni, kérdezni, álljatok ki magatokért. Az Au-Pairkedés igenis komoly felelősség, nem csak buli, nyaralás, kaland az itt lét, kemény meló is párosul hozzá, és ne felejtsétek el, ezek a szülők, számukra a legfontosabb kincsüket bízzák ránk, a gyerekeiket, akikért felelősséggel tartozunk. Volt egy két Au-Pair, aki könnyelműsége miatt nem csinálhatta végig az egy évet, szóval, mint ahogy az elején írtam, nem fenékig cupcake az élet, de a lehető legjobb lehetőség arra, hogy megismerhesd önmagad és azt is, hogy milyen anya válik majd belőled…
Kedves Anett, enged meg, hogy itt megköszönjem Neked a lehetőséget, hogy itt lehettem, azt, hogy azokon a nehéz napokon ott álltál mellettem és számíthattam Rád, nagyon sokat jelentett és mai napig jelent számomra!!!
Köszönöm