Élménybeszámoló Angliáról és Amerikáról
Sziasztok!
Már másfél éve hogy au pairként vagyok külföldön, az első évemet Angliában töltöttem, most pedig egy fél éve hogy Amerikában vagyok. Hogyan kapcsolódik össze a kettő? Már másfél éve ugyanazzal a családdal vagyok.
A történetem úgy kezdődött, hogy szerettem volna kipróbálni magam külföldön, fejleszteni az angol tudásomat, így jelentkeztem au pairnek az Au Pair Hungary-nál. Miután kitöltöttem a szükséges papírokat Angliához, Anett küldött is nekem néhány napon belül pár családról papírokat, és mondta, hogy legyek elérhető, mert keresni fognak. Így is lett, egy kevés idő elteltével hívott is egy kedves anyuka. 
Elmondta, hogy Angliába költöznek egy évre, mert Cambridge-ben fog tanulni. Két kisfiuk van, akikről gondoskodni kell, amíg ő iskolában lesz az apuka pedig otthonról dolgozik. Az egyik Luke, akkor még csak alig volt másfél éves, a másik Colt, akkor három éves múlt.
Megtetszett a család, és a gyerekek is, így szeptember végén mehettem is hozzájuk. Az első két hónap intenzív volt, rengeteg élmény ért, és sok új dolog történt. Először is meg kellett ismernem a családot, és a gyerekeket, és persze új volt a környezet is. A város gyönyörű, és imádtam ott lenni, minden évszakban csodás látványt nyújtott.
Az első hónap után, miután a gyerekekkel jobban összehangolódtuk, és már ismertem a mindennapi szokásaikat, és a szülőket is jobban megismertem, már kicsit jobban otthon éreztem magam. Persze a sok új élmény után vágytam is haza sokszor, ez volt az első ilyen, hogy ennyi ideig távol voltam a szeretteimtől. Vártam a karácsonyt, hogy kicsit otthon lehessek, majd újult erővel indultam neki az új évnek és folytattam kalandjaimat Cambridge-ben. Sok új barátra tettem szert, sokakkal még ma is nagyon jó kapcsolatban vagyok. Ahogy telt az idő egyre több emberrel ismerkedtem meg, egyre több kultúrával és szokással találkoztam, és a világ is egyre jobban kinyílt előttem.
Utazgattam, felfedeztem a városokat, voltam többször Londonban is, vonattal nagyon egyszerű volt eljutni. Közben pedig az idő is gyorsan telt, én pedig gyűjtöttem az élményeket a gyerekekkel, barátokkal, és családdal is. Barátom, anyukám és nővérem és barátnőim is eljöttek meglátogatni áprilisban, így közös utakra is jutott idő. Elmentünk megnézni együtt a Stone Henge-t, voltunk a közeli Bath-ban, elmentünk kicsit tengerpartra Norwich közelében, Great Yarmouth-nál.
Rengeteg csodás élménnyel lettem gazdagabb az alatt az egy év alatt, és közben a gyerekek is megszerettek eléggé. 
Rengeteget jártunk játszótérre, a nagyobb hétköznap délelőttönként óvodába járt, a délutánokat pedig mindig együtt töltöttük. Sokszor én fektettem őket, mert az anyuka csak későn jött haza az iskolából, sokszor voltak közös vacsorák. Egyik este, amikor megint én tettem őket ágyba, és nagyon nem akartak elaludni, elkezdtem nekik magyarul mondani József Attila Altató versét, Lehunyja kék szemét az ég… és működött. Azóta már Colt, a nagyobbik tanult néhány szót magyarul, és a kicsi Luke kiejtése egész jó, amikor a Boci, boci tarkát énekeljük. 😀
A szülők pedig jó fejek, fiatalosak, harmincas éveikben járnak mindketten. Már megtanultam az ő szokásaikat is, mit szeretnek, mit nem, és mit hogyan csinálnak. Mindkettő külön személyiség, és van azért amikor nem értenek mindenben egyet, de velük bármit meg tudok beszélni, és tényleg korrektül bánnak velem, bármiről is legyen szó.
Az első karácsonyi ajándékozáskor nemcsak hogy én kaptam tőlük ajándékot, de még anyukáméknak is küldtek csomagot haza, azzal a felirattal, hogy köszönik, hogy ilyen csodás lányt neveltek fel.
Miután letelt az egy évem Angliában és mielőtt a család visszatért volna Amerikába, megkérdezték hogy szeretnék e velük menni, aminek örültem nagyon, mert ezzel azt is mondták, hogy megkedveltek, és hogy jól végeztem a ’munkám’.
Nehéz volt a döntést meghozni, mert akkor már két és fél éve együtt voltam barátommal, és nem tudtam, hogy otthon maradjak, hogy végre a szeretteimmel lehessek, vagy használjam ki a lehetőséget, hogy világot lássak és új élményeket szerezzek.
Végül elintéztem otthon a papírokat és a vízumot, és most már hat hónapja hogy itt vagyok Washington DC mellett, Arlingtonban.
Meg kell mondjam elég nehéz volt már az elején is, hiszen elég nagy az időeltoltódás, és a távolság, így nem tudok minden nap beszélni az otthoniakkal, hétvégén is csak egy keveset.
De nem csak ez az egyetlen ok, amiért nehezebb itt lenni, hanem a másik és egyben legfontosabb, hogy a barátom ma már a jegyesem. A világ legszerencsésebb emberének érzem magam, mert karácsonykor eljött meglátogatni. Életem eddigi legcsodásabb két hetét töltöttük együtt. Az ünnepek alatt New Yorkban voltunk. Mindent kipróbáltunk és megnéztünk és ismét gyűjtöttünk rengeteg csodás közös élményt. A legcsodálatosabb pedig december 23.-a este történt. 
Mikor is egy romantikus vacsora után hazafelé menet a Brooklyn hídon át sétálva, és gyönyörködve az éjszakai fényárban úszó manhattani kilátásban magához ölelt és megkérdezte, hogy szeretném e látni a karácsonyi ajándékomat. Természetesen megölt a kíváncsiság, hogy mi lehet az, így nem haboztam igent mondani. Majd annyit mondott, hogy mivel én Őt kértem Karácsonyra, Ő pedig engem, letérdelt és megkérdezte, hogy lennék-e az Ő pici felesége. 😀
Mindenki bíztat, hogy már a felén túl vagyok és gyorsan fog telni az idő, remélem én is hogy így lesz. Most hétvégére lesz programom, a családdal együtt megyünk síelni. Biztosan jó lesz, ez lesz életem első síelése. 🙂
A blogomban írtam több kisebb élménybeszámolót is amióta itt vagyok, ott többet is olvashattok, milyen volt átélni tavaly augusztusban a földrengést és a hurrikánt, illetve milyen volt a Halloween, és milyen programokat csináltam, merre utazgattam amióta kint vagyok.
http://somethingamerica.blogspot.com/
Üdv.
Bea
{phocagallery view=category|categoryid=56|float=left|displayname=0}