Szia Anett!
Most jutottam el a válaszadásig, illetve lassan a 3. hét végéhez közeledve már rendelkezem némi tapasztalattal is, így megosztom veled. 🙂
Egy bécsi családnál vagyok, ahol 2 kisgyerekre vigyázok: a kisebb 5 (jövő héten már 6) hónapos, a nagyobb 2 éves, mindketten fiúk. Már az első estétől kezdve érezhető volt, hogy jó helyre kerültem, mert az anyuka biztosított mindenről, illetve az apuka is szeretettel fogadott. A második napon gazdagabb lettem egy útikönyvvel, hogy jobban megismerhessem a várost, illetve hogy a közlekedésben is otthon legyek, mert itt kint (mint gondolom te is tudod) előszeretettel használják az emberek a tömegközlekedést.
Az első hetet “ismerkedéssel” töltöttük, az anyuka megmutatott mindent, szinte mindenhová együtt mentünk, így 1-2 nap elteltével már magamtól is tudtam, hogy mivel tudok eljutni a-ból b-be, merre kell mennem. Az első hét közepén már élesben is teljesítettem, egyedül voltam a kicsivel egész nap, szerencsére minden jól alakult. Plusz öröm, hogy én vettem észre, hogy elkezdett nőni a foga, ráadásul egyszerre kettő is, a szülők nagyon örültek ennek a hírnek.
A másik kisgyerek már nagyobb kihívást jelentett, mert eleinte nem tudtam, hogy hogyan viszonyuljak hozzá: nem akartam mindent megmondani neki, de ráhagyni se szerettem volna, na meg pont most éli a dackorszakát is… az első héten többször kaptam a “weg” kifejezést, vagy azt, hogy “nein, Elisabet”,mint hogy “danke”, de erre is kitaláltam egy módszert: ha azt mondta “weg”, én mondtam, hogy “zusammen”, megfogtam és levittem az utcára villamost nézni, egyszer sem ellenkezett, tetszett neki. Azóta pedig van, hogy külön kéri, hogy menjünk le 🙂 Ma már nagyon jól elvagyunk egymással, általában minden reggel és este én mosom a fogát, nálam ugyanis nem hisztizik, ellenben a szülőkkel. Ha én megyek érte a bölcsibe, széles vigyorral és nagy örömmel fogad, utána elmegyünk kacsákat etetni, majd lovakat nézni, ez már szinte hagyománynak is tekinthető. 🙂 Tegnap volt a “hivatalos” mély víz: napközben egyedül a kicsivel, délután pedig elhozni a nagyobbat a bölcsiből úgy, hogy a kicsi is velem volt, a szülők csak 6 után értek haza… Szerencsére minden jól ment, nem volt gond. 🙂 Ma este pedig egyedül voltam a kisebbel, mert a szülők elmentek egy szülinapi partira, így nekem kellett lefektetni őt. Ez azért is volt nagy kihívás, mert az elmúlt egy hétben folyamatosan küzdött az alvás ellen, ezért a szülők bevetették az alvásterápiát (fokozatosan növeled az időt, amikor bemész a gyerekhez, ha sír, 1 percről indulsz, majd aztán 3, 5 perccel később mész csak be hozzá és így tovább, a cél az, hogy a gyerek megtanuljon egyedül elaludni)… a mai könnyebben ment, csak 2x kellett bemennem hozzá. 🙂
Ami a megértést és megértetést illeti: a szülőkkel szintén nagy szerencsém van, mert német németül, tisztán és szépen beszélnek, ha pedig valamit mégsem értek, akkor elmagyarázzák. A nyelviskolát szeptemberben kezdem, egy intenzív kurzuson (4 hét) veszek majd részt, heti 4 nap, 3 órában. Honvágyam még nincsen, ebben szerintem az is szerepet játszik, hogy a beilleszkedés gyorsan ment, a német nyelv is jól megy, bár előfordul, hogy nem tudom magam rendesen kifejezni, de ebben segítségemre vannak a szülők. A szabadidőt általában olvasással töltöm (az anyuka által még 3 könyvvel lettem gazdagabb, hogy könnyebben menjen a tanulás), vagy a barátommal, akivel – annak ellenére, hogy ő is itt él kint – kevesebbet találkozok, mint mikor még otthon voltam. 🙂
Tehát köszönöm Neked, hogy egy ilyen szuper családot sikerült találni, nagyon nagy szerencsém van velük, minden szép és jó, és ez nem csak a kezdeti lelkesedés! A leendő au-paireknek pedig üzenem, hogy vágjanak bele, ha biztosak a dolgukban, mert ez egy nagyszerű lehetőség, de ehhez mindenképp biztos elhatározásra és magabiztosságra van szükség, na meg az sem hátrány, ha van tapasztalat gyerekekkel kapcsolatban (és itt nem a kistesóra vagy unokahugira gondolok). Most sem kételkedem abban, hogy ( még friss, hiánycikknek számító diplomával a kezemben) jó döntést hoztam, amikor úgy döntöttem, hogy átlépem a határt és belevágok. 🙂
Még egyszer köszönök Neked mindent!
Üdv: Erzsi