Anett megkért, hogy írjam le a történetemet, ugyanis az én au pair kalandom nem csupa rózsaszín köd volt, ahogy azt mind elképzeljük. Augusztus végén érkeztem meg észak Londonba, zsidó családhoz. Négy gyerek (10, 7, 5, 3 évesek), egyedül álló anyuka, csomó fura szokás. De kedvesek voltak, meg se fordult a fejemben, hogy mindössze 1 hónap alatt teljesen kikészülök. A legtöbb gondot a legidősebb lány okozta, aki – mint később megtudtam – mindegyik au pairrel szemétkedett.
Sajnos legidősebb lévén testvéreit könnyen ellenem tudta uszítani, így gyakran egyedül voltam négy ellen. Nem is emlékszem már hogyan kezdődött a gonoszkodások sorozata, de arra igen, hogy pár nappal érkezésem után. Sose fogadott szót, mindig viccet csinált abból amit mondtam és persze belőle is. Mindennek elhordott; rondának, kövérnek, büdösnek és ostobának, noha természetesen nem volt igaza és ugye egy gyerek szájából hagzottak a sértések. De a tudat nem vigasztalt, nagyon rosszul esett és el se tudtam képzelni miért nem kedvel. Néha voltak jó időszakok, de hétről-hétre egyre kezelhetetlenebbé vált. A legnagyobb problémát az okozta,hogy nem engedte hogy magánéletem legyen. Mindig bement a szobámba, engedély nélkül, a másik hárommal együtt. Turkált a cuccaim között, széttúrta az ágyamat, piszkálta a laptopomat, szappant tett a fogkefémre és a hajkefémre. Úgy éreztem semmi magán terem nincs, nem tudok lazítani, vagy egyedül lenni, ha ő is a közelben van. Első komoly bűntett: kis híján tönkre tették a telefonomat. Szerencsére egy ismerős révén ingyen megcsinálták nekem, de ha nincs ekkora szerencsém 20 fontomba került volna, amit nem ajánlott fel az anyuka, hogy kifizet… Aztán egyik este mindenáron be akartak törni a szobámba, szemetet és ételt dobáltak be, valamint majdnem betörték az ajtót. Mindig kritázált, szerinte semmit nem csináltam elég jól és az ismerős lemez szerint buta vagyok és hasztalan. Próbáltam elutasítani, hiszen csak egy gyerekről van szó, de nem tudtam. Egyre inkább elhatalmasodott rajtam, hogy ez így nem fog menni, nem tudok gondoskodni olyasvalakiről, aki ennyire nem tisztelt. Néha még az édesanyja jelenlétében is goromba volt, rá pedig mondani se kell, sose hallgatott, amikor kérte hogy viselkedjen. Szerencsére hamar lettek barátaim, így a szabad hétvégéimet mindig házon kívül töltöttem. Nem kellet sok idő, és egy barátom is lett, aki komoly támaszt nyújtott az elmúlt hetekben. Egyre inkább motoszkált a fejemben, hogy családot váltok. Nézegettem is az apróhirdetéseket, de igazából nem volt elég bátorságom belevágni. Amikor próbáltam velük szigorú lenni, az anyuka beszélt velem, ugyanis szerinte agresszív voltam velük és nem így kell kezelni a gyerekeket. Oké, átváltottam szuper kedvesre, amit sikerült is tartanom, de hiába. 2 hete eljött az a határ, amit nem lehet már átlépni. A kislány ellopott egy öt fontost a pénztárcámból, ami nem mellesleg a szekrényemben volt. Ráadásul nem úgy tudtam meg, hogy 2 nappal később bűnbánóan visszaadta, hanem az öccse köpte be nekem. Ő elmondta, hogy a nővére megtalálta a dugi pénzemet is, de azt azért nem merte lenyúlni. Még szerencsére. A pénzemet visszaadta, de nem bánta meg, továbbra is goromba maradt. Elmondtam az anyjának és szerintem nem kezelte a helyzetet megkövetelő komolysággal a történteket. Innentől kezdve meg se próbáltam vele kedves lenni, tudtam , hogy nincs értelme. A barátom egyre csak bátorított, hogy hagyjam őket el és keressek más munkát. Féltem beszélni az anyukával, hiszen nem volt meg köztünk a baráti kapcsolat. Rendes volt velem, de nem éreztem kényelmesen magam a társaságában. Nem kellett oda mennem hozzá, ugyanis ő jött oda hozzám beszélni, mivel ő se volt elégedett velem. Szerinte csak tenglengek a házba és semmit nem csinálok és három hete plusz pénzt fizet a takarítónak, aki helyettem csinálja meg a vasalást. Közben el se mondta, hogy csütörtökre, minden vasalni való kész legyen, más különben a takarítónő csinálja meg. Két héttel ezelőtt pedig mindent kivasaltam csütörtök reggelre, így nem is értettem teljesen miért panaszkodik és vajon mire fizetett plusz pénzt. Megbeszéltük, hogy váltunk . Ő adott volna még egy esélyt, de megmondtam, hogy nem akarok maradni. Most gőzerővel új munkát keresek, a tervek szerint oda költözök a barátomhoz, így nem kerül majd olyan sokba az élet ,mintha egyedül lennék. Bármilyen melót elvállalok, de a legjobb a „a live out nanny” lenne, ugyanis rájöttem hogy az au pair munka nem nekem való. Sajnos jobban szükségem van a privát térre mint hittem, és nem bírok egy borzalmas gyereket 0-24 órában kezelni. Terveim szerint gyűjtök egy kis pénzt, csinálok egy elsősegély tanfolyamot és keresek egy alkalmi bébiszitter munkát, hogy szerezzek referenciát, utána lesz esélyem nanny munkát kapni. Haza menni nem akarok, azt kudarcként élném meg. Lehet hogy az au pair kalandom véget ért, de a londoni kalandnak nem kell befejeződni e J.