Sziasztok!
A nevem Czeglédi Hajnalka, és szeptemberben jöttem ki Ausztriába. A család, akikhez kiutaztam, Salzburg mellett, Straßwalchenben élnek. Két lányuk van, 8 és 3,5 évesek. Eleinte nagyon izgultam, hogy fogadnak majd engem, elfogadnak-e majd, de kellemesen csalódtam. A lányok az első perctől kezdve a barátnőjüknek tekintenek, kedvesek velem, mindig rajzolnak vagy festenek nekem valami szépet 
. Hihetetlenül jó érzés, amikor hozzám bújnak és mindketten mondják, hogy „Ich liebe dich, Hajni!” ! Jó érzés azt is látni, amikor egymást ölelve alszanak el az ágyban, jó testvérek, szeretik egymást nagyon.
Könnyű dolgom van velük, mert bár a kisebbik lány hajlamos hisztizni, az Édesanyjuk nem kényeztette el őket, van napirend és persze szabályok is. 
Tévézni maximum naponta egy órát szoktak a lányok, és csak gyerekadókat nézhetnek. Számítógép előtt ritkán ülnek, akkor is paint-ben rajzolnak valamit, vagy kinyomtatnak egy-egy képet, ha színezni szeretnének. Hétköznap általában fél 12-kor indulok Kathit elhozni az oviból, ilyenkor Leni, a nagyobbik lány mindig elkísér. Mikor visszaérünk, köszönnek a szüleiknek, majd felmegyünk játszani. (A földszinten egy étterem van, amit a szülők üzemeltetnek). Ebéd után általában fél 6-ig szabad vagyok. Fél 6-tól ismét én vagyok a lányokkal, ilyenkor játszunk, vacsorázunk, fürdés, fogmosás, majd alvás, aminek elmaradhatatlan kelléke a meseolvasás. Ha elaludtak én szabad vagyok.
Az egyetlen, nagy nehézségem itt kint a barátok hiánya volt. Az első másfél hónapban nem nagyon tudtam mit kezdeni a szabadidőmmel. Szerettem volna kirándulni, voltam is Salzburgban egyedül, de ha nincs kihez szólnod, akkor bizony nem az igazi. Októberben ráakadtam a Salzburgi magyarok csoportra, ahol új ismerősökre tettem szert, majd novemberben jött a közelbe egy másik magyar au pair, Judit, aki itt kint a legjobb barátnőm lett .
Egy idegen családdal nem mindig könnyű együtt élni, problémák mindig akadnak, nekem is volt, amikor valamit nem jól csináltam vagy netán elfelejtettem, ilyenkor Monika, az anyuka négyszemközt szólt, hogy hogy kellene, vagy, hogy legközelebb ne felejtsem el megcsinálni. Nyelvi nehézségek is akadnak, nekem is volt, hogy nem értettem mit mondtak nekem, ezeken túl kell lépni, és ami a legfontosabb, hogy ne féljünk visszakérdezni, ha valamit nem értünk.
A nyelviskolát múlthét pénteken kezdtem el, elég vegyes a csoport, nekem nagyon tetszik, a tanárnőnk is kedves és szimpatikus. Holnap is megyek, várom már, jó egy kicsit kiszakadni a napi rutinból és újra emberek között lenni.