Szia Anett!
Először is kezdeném azzal, hogy ne haragudj, hogy ennyi idő alatt, nem nagyon jelentkeztem. De mint egy emailedben is írtad, feltételezed, hogy jól vannak az au paireid. Ez így igaz nálam is! 
3 hónapja vagyok au pair London külterületén, egy gyönyörű, erdős kisvárosban. A család pedig abszolút megfelelő számomra. Nagyon jól kijövünk egymással. Elvált anyuka, 2 gyermekkel, egy 12 éves lány, és egy 15 éves fiú. A személyiségünk, a mentalitásunk, az életvitelünk nagyban hasonlít.
Ez rendkívül megkönnyítette a beilleszkedést. 
A 3 hónap alatt rengeteg pozitív élményben volt részem, többet között, hogy este amikor megérkeztem, az egész lakás tele volt égő mécsesekkel, ami leírhatatlanul meghitt környezetet adott az érkezésemnek. S ahogy itt éltem, láttam, hogy csak különleges alkalmakra teremtenek ennyire meghitt légkört, szóval ez nagyon jól esett. A családdal ha jól emlékszem 2 kisebb nézeteltérésem volt, de meg tudtuk beszélni. Nem gondoltam volna, hogy a személyiségem ennyit tud változni, és ilyen gyökeres szokásokat tudok lefektetni. De ezeknek nagyon örülök!
Az ír nagymama többször megfordult nálunk pár napra, és akkor isteni süteményrecepteket tanultam meg tőle, amit már alig várom, hogy otthon is kipróbálhassak! 😉
Többször voltam London központjában is, megnézni a világhírű látványosságokat, mint a Big Ben, London Eye, Trafalgar tér, Madame Tussaud. És persze a vásárlásokat sem hagytam ki! A családdal is mentem néhány helyre, mint például a fiú iskolai színdarabjának előadása, pizzázás, vásárlás vagy a lánnyal mentünk el a karácsonyi vásárra az iskolájában.
Az egyik oka amiért érdekelt az angolai au pairkedés, az az, hogy lássam egy tipikus angol család életét, amit tényleg csak így lehet átérezni ha az ember itt él velük. Így volt részem látni azt, hogy milyen sokat tanulnak, milyen egyenruhát hordanak, milyen az iskolai mentalitás. Milyen egy iskolai színdarab előadása, amikor tényleg csak az a 100-200 fő van ott, aki a saját csemetéjét szeretné látni. Vagy, hogy milyen érzés a diákok között téblábolni egy karácsonyi vásáron, ahol mindenki rohangál és vásárol. – Erről a karácsonyi vásárról, annyit kell tudni, hogy mindenki adományoz néhány dolgot a vásárra, amit ott potom pénzért eladnak, és ez összeg az iskolai alapítványé lesz, ha jól tudom. –
Vagy szombat esténként x Factor-t nézve, lelkesen mesélték számomra is az információkat, ha nem értettem. Nagyon-nagyon sokat segítettek a nyelvtanulásomban, és mindvégig elnézőek voltak a hibákkal szemben, és segítettek mindig a megértésben.
Keresem a szavakat, hogy milyen jelzőket tudnék még mondani, az itteni életemre, a családra és az élményekre, de nem találok egyet sem elég kifejezőnek. Egy szó, mint száz, olyannyira jól érzem magamat, hogy honvágyam sem volt! Nem vagyok itt régóta, de nagyon megkedveltem őket!
Viszont, itt jönne a beszámolóm kicsit szomorúbb része, ugyanis december 19-én megyek haza, és az ünnepek után nem fogok visszajönni. Annak ellenére, hogy semmi problémám nincs itt, és minden nagyon jó; azért engem is elért az a gondolat, hogy egy picit tanulni kéne még. Viszont, 1-2 év otthonlét után, biztos vagyok benne, hogy vissza fogok jönni, mert azért nagyban volt részem megtapasztalni azt is, hogy milyen külföldön élni, tenni-venni. Ez nekem nagyon elnyerte a tetszésemet, viszont ahhoz, hogy ezt meg tudjam valósítani hosszútávon ahhoz egyszerűbb otthon eszközt /szakmát/ teremteni.
Nagyon szépen köszönöm a te segítségedet is, mivel ugye elsőnek Amerikába indultam és abban is támogattál és segítettél, és mikor eldöntöttem, hogy –többek között a te javaslatodra is- próbáljuk meg Angliát, abban is maximálisan támogattál. Fantasztikus életre szóló élményben volt részem!
Köszönöm!
Minden jót és kellemes ünnepeket kívánok! Sok sikert a továbbiakban is!
Puszi,
Ivett