Szia Anett!
Már közel két hónapja vagyok Angliában. Elég idő telt el ahhoz, hogy én is megírjak egy élménybeszámolót.
Mikor au-pairnek jelentkeztem, tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgod. A legtöbb család nem csak a nyárra keres au-pairt, ha mégis, általában idősebbet 18 évesnél. Ezért, bár nagyon reméltem, nem voltam biztos abban, hogy találunk nekem való helyet. Mégis sikerült.
Június elején kaptam a hívást, hogy van egy család, aki jónak tűnik. Viszont nem gyerekekre kell vigyázni, hanem kutyákra. Először megdöbbentem, de örültem neki. A gyerekeket nagyon szeretem, de ez mégis egyszerűbbnek hangzott.
A családnál volt akkor még egy másik magyar au-pair, Lili ő készült hazamenni július elején, kellett a helyére valaki. Vele skype-oltam aznap este, mesélt a munkáról, a családról, mindenről. Kiderült, hogy bár van három gyerek is, a legfiatalabb velem egyidős, rájuk tényleg nem kell vigyázni. 
Teljesen pozitívan beszélt róluk, látszott, hogy szereti őket. Nekem ennyi elég volt. Még aznap írtam az anyukának e-mailt, hogy ha neki van bármi kérdése, itt tud elérni. Másnap kérdések helyett egy olyan levelet kaptam, amiben részletezte, hova kell repülőjegyet vennem, mikorra és várja, hogy találkozzunk. Így el volt döntve minden. A szerződés aláírása után már nem volt más dolgom, mint várni, hogy elteljen az idő.
Július 2-án a családom kivitt Budapesten a repülőtérre, elbúcsúztunk, majd megcsináltam a check-inelést és vártam, ugyanis kiderült, hogy késik a gépem. Közel 6 órás várakozás után pedig közölték, hogy csak az első 150 utas repülhet el aznap. Én a 152. voltam, így nem mehettem sehová… Intéztem ott a reptéren másnapra repülőjegyet és hazamentem.
Szerencsére 3-án már késés nélkül érkeztem meg Londonba. Az apuka és Lili kijöttek elém, nem kellett egyedül eltalálnom a házukig. Lili még pár napig itt volt velem, megmutatta, mit hogy kell csinálnom, majd hazament 6-án.
Könnyen beleszoktam az itteni dolgokba, a család nagyon kedves és segítőkész volt az első pillanattól kezdve. A napi feladataim közé tartozik a konyha összerakása, a törölgetés, a porszívózás, a felmosás, a mosás, a vasalás meg a kutyasétáltatás. Ez soknak hangzik előszörre, de mivel mindent minden nap csinálni kell, hamar végezni lehet vele.
A három kutyát is nagyon hamar megszerettem. Néha tudnak nagyon rosszak lenni, nagyon nem akarnak időnként szót fogadni. De azt hamar feledtetik farkcsóválásokkal és barátságos lihegésekkel.
Nagyon-nagy szerencsém van velük. Az anyuka kezdettől fogva a lehető legnyitottabban és támogatóan állt hozzám és azokhoz, amiket szerettem volna. Sokat beszélgetett velem, mert tudta, hogy fejlődni szeretnék angolból. Nyelviskolát is intézett volna nekem, sajnos, pont akkor zárt be a nyárra, mikor érkeztem. Mehettem színházba, attól függetlenül, hogy épp munkaidőm volt. Jöhetett hozzám át más au-pairek (akiket előzőleg ő keresett nekem, mert nem volt itt kint ismerősöm), hiszen ez az én házam is, megbíznak bennem. Sőt, elutazhattam pár napra Skóciába is. Persze, mindez azért lehetett, mert én is úgy álltam hozzájuk, mindent megcsináltam, legalábbis igyekeztem megcsinálni, amit kértek.
Nem is kívánhattam volna magamnak ennél jobb, kedvesebb és hozzám illőbb családot. Sajnos, a nyár véget ért, 31-én már indul is haza a gépem. Felejthetetlen élményeket ereztem, sokat tanultam, tapasztaltam. Időnként voltak problémák, egy-két nehezebb helyzet, de hamar felül lehetett rajta kerekedni. Az angolom is fejlődött, az agyamat is sikerült összezavarnom. Már egyszerre álmodok két nyelven, nem mindig vagyok abban biztos, hogy jó nyelven szólaltam-e meg, a magyar beszédemben pedig angol szavakat használok. Élmény lesz visszaülni az iskolapadba…
Nekem ez egy hatalmas kaland volt, ajánlom mindenkinek, aki szeretne világot látni, új kultúrát megismerni. A gyerek szeretete is fontos tényező. Vagy a kutyáké…
Anett, még egyszer köszönöm, hogy ilyen családot találtál nekem!
{phocagallery view=category|categoryid=91|float=left|displayname=0}