Hát hogy is kezdjem, legjobb ha az elején:
„Réges rég” februárban kitaláltuk egy barátnőmmel hogy márpedig mi nyáron au pairek szeretnénk lenni Angliában. Megtörtént az interjú, elküldtük a papírokat és kezdődött a várakozás. Tudtam még korán van hiszen nem márciusban kezdenek el nyári au pairt keresni a családok, és ahogy Anett is mondta ilyen fiatalon mint én nem is 100% hogy lesz család.
De lett június elején jött a telefon; van család. Skypeon beszéltem velük először, már ott nagyon szimpatikusnak kedvesnek tűntek. Hamar megbeszéltük a részleteket, lefoglaltam a repülőjegyet és vártam a július 30-át, ugyanis aznap repültem.
Izgatottan lestem a nevem a táblán amikor megérkeztem, de még nem a család várt hanem egy sofőr aki haza vitt. (az apuka dolgozott, az anyuka meg azt szerette volna hogy a gyerek megszokott, biztonságos helyen találkozzon velem). Egy óra utazás után megérkeztem Busheyba. Amikor beléptem a házba az anyuka kedvesen üdvözölt, majd megláttam Dillont is a legaranyosabb kisfiút akivel valaha találkoztam. 
Az ismerkedés, „tanulás” hamar ment. És elmondhatom könnyen beletanultam a 20 hónapos angol babanyelv megértésébe is. Szerencsésnek mondhatom magam, mert nincs rengeteg dolgom, pont elég. Délelőtt Dillonnal vagyok ebédig. Utána van egy kevés házimunka és szabad az egész délutánom.
Bushey egy kisváros kb. egy órára Londontól. Nekem 2 hét kellett, hogy összeszedjem a bátorságom és bemerészkedjek, de megéri 
Már kevesebb mint egy hét és repülök haza, hiszen csak egy hónapra jöttem, de teljes joggal mondhatom megérte ennyi idő is. Hiszen új kultúrát ismerhettem meg, új emberekkel találkozhattam, és új barátokra is leletem.
Mindenkinek ajánlom akinek lehetősége van rá próbálja ki, mégha ilyen rövid időre is az au pairkedést mert hatalmas élmény, és nem mellesleg a nyelvtudásod is fejlődik.
Végül de nem utolsósorban itt is szeretném megköszönni Anettnak az ügyintézést, és ezt a csodálatos családot.
Zsuzsi
{phocagallery view=category|categoryid=90|float=left|displayname=0}