Kedves Anett és Viktória!
Elnézést, hogy megvárakoztattalak benneteket a levelemmel, de végre sikerült elfogadhatóan összefoglalnom eddigi élményeimet. Úgy gondolom, így legalább jobb képet kaptok az itteni életemről. Őszintén szólva az elején a rossz tapasztalatok többségben lettek volna. De jobb, ha az elején kezdem.
Abban a különleges helyzetben vagyok, hogy Hollandiában lehetek egy portugál családnál. Így egyszerre két kultúrát is megismerhetek. Amikor Csilla felvetette a dolgot, rögtön megtetszett ez az egész. Anyukával való telefonbeszélgetésem alatt is éreztem, hogy ők számomra az ideális család. Nagyon közvetlenek, érdeklődőek és iszonyatosan humorosak, amit én nagyon szeretek.
A családban 3 gyerek van és egy kutya. Szeretek velük lenni és egyáltalán itt lenni. Nagyon meglepő volt számomra, hogy nincs honvágyam. Persze nekem is át kellett esnem egy mélyponton. Az elején minden szuper volt, élveztem az új környezetet, az új szokásokat, minden újdonságot szívesen fogadtam. Aztán ezek az újdonságok elkezdtek teherré válni… Akik ismernek tudják, hogy milyen maximalista vagyok és az, hogy nem tudtam mindent tökéletesén elvégezni, eléggé feszélyezett. Anyuka viszont biztosított róla, hogy emiatt ne aggódjak. Idővel megszoktam és azt hiszem már részben elsajátítottam szokásaikat, felvettem életritmusukat.
Elég nehéz megfogalmazni, hogy milyen egy átlagos napom. Ez nagyon sok mindentől függ: fociedzéstől, balettól, hogy a szülőknek el kell e utazniuk, stb. Reggelente egy lista vár az aznapi teendőkkel. Például vásárlás, főzés, mennem kell e pici lányért az oviba.
A napomat azzal kezdem, hogy a kutyusnak adok enni és sétálok vele egy kört. Visszaérve segítek reggelit adni a gyerekeknek, felöltöztetni és figyelmeztetni őket a fog-, arcmosásra, fésülködésre. Én tényleg csak segítek, mert a szülők nagyon sok mindent megcsinálnak, ha van idejük. Miután elindultak a suliba, oviba, rendet rakok a nappaliban, konyhában, rendbe rakom az ágyakat. Ezek után szabad vagyok, egészen addig, míg a két nagyobbik hazajön ebédelni. Egyébként a kisfiúért én megyek, de a suli még gyalog is kevesebb, mint 10 percre van. Ebéd után visszamennek az iskolába és hozzálátok a listán lévő teendőkhöz. Suli után mindig tudunk játszani egy kicsit vacsora előtt, ami itt a főétkezés. Vacsi előtt megyek még egy kört a kutyával. Utána pedig többnyire szabad vagyok.
A beilleszkedésemet inkább én nehezítettem meg és nem a szülők vagy a gyerekek. Ezt úgy értem, hogy természetemnél fogva nem vagyok bőbeszédű egy új társaságban, soha nem vagyok annak középpontjában. Itt azonban ezt nem igazán tehettem meg. Ráadásul angol nyelvtudásom terén sem voltam magabiztos. Aztán elkezdtem megszokni őket, már nem aggódtam a nyelvi hibáim miatt. Egyébként próbálom csiszolni a tudásomat és a régen tanultakat feleleveníteni. Sajnos a nyelviskolával nem volt szerencsém. Lemaradtam a felvételiről, így anyuka választott nekem csoportot. Úgy éreztem, hogy a csoport megfelelő, viszont én voltam az egyetlen külföldi köztük és a tanár úr hajlamos volt csak hollandul beszélni, annak ellenére, hogy többször jeleztem neki, hogy én nem beszélek a nyelvükön. Anyuka természetesen végig segített, írt a sulinak, így beültem egy csoportba, ami nagyon szuper lett volna, viszont túl korán kezdődött, amikor még a szülők nincsenek otthon, hogy vigyázzanak a lurkókra. Szóval kiiratkoztam és a visszakapott pénzből vásároltunk könyveket és szótárat. Ezek segítségével tanulgatok. Egyébként nagyon sok szó is ragad rám, nemcsak angol nyelven, de hollandul és portugálul is.
Szabadidőmben próbálom felfedezni a környéket, a várost. Még mindig vannak helyek, amiket látni szeretnék. Tervezünk nagyobb távolságra is egy kerékpártúrát, amikor az időjárás is megengedi. Angolozom, olvasok, ismerősökkel találkozom. Megismerkedtem az előző két aupairükkel, akik szintén magyarok. Az előttem lévő lány, Reni nagyon sokat segített az elején és még néha most is besegít. Azt hiszem ez is jól tükrözi a jellemüket: próbálják tartani a kapcsolatot eddigi aupairjeikkel. Mindig pörögnek, gyakran vidámak, megosztják egymással, velem élményeiket és ez nagyon jó érzés. Mindig szívesen látnak egy-egy külön programon, de nem várják el, hogy velük tartsak. Viszont, ha mégis velük megyek, nem kell a gyerekekre figyelnem, persze már bennem van, hogy folyamatosan szemmel tartom őket. Így jutottam el velük egy nagyon szuper élményparkba, eljárok velük havonta egyszer a templomba, együtt vártuk Sinterklaast, és Halloweenkor én is velük gyűjtöttem a cukorkákat. Anyuka nagyon szeret beszélgetni, őszintén szólva ezt már az első telefonbeszélgetésünk során is észrevettem, de egyáltalán nem zavar. Apukának egyedi humora van, amin mindig jót szórakozok, kivéve, ha engem ugrat. A gyerekek többnyire imádnivalók, bár néha 5 perc szünetért könyörgök magamban, de azt hiszem ez normális. A kutyus pedig azt hiszem mindenkinél a legrosszabb. 
Így a legvégén pedig szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy itt lehetek. Élvezem minden pillanatát, nem csak a szabadidőmnek, hanem a lurkókkal is. Fantasztikus itt lenni. Soha nem tudtam kifejezni jól az érzéseimet, de ha tudnám még százszor leírnám KÖSZÖNÖM!
Minden jót kívánok!
Margit