Kedves Anett és Viki!
Köszönöm a segítséget és a lehetőséget, hogy kijuthattam Angliába. Cambridge-ben élek lassan 1 hónapja egy helyes kis családnál, ahol 4 gyermekből 2 -re kell vigyáznom (3 és 5 évesek), mind a négy gyermek lány, a 13 éves már önálló (aki nagyon lelkesen várt és magyarul kiírta a falra nagy betűkkel, hogy Üdvözöljük) és van egy 9 hónapos, aki bölcsibe jár és többnyire a szülők foglalkoznak vele.
Itt a 3 és 5 éves gyerek iskolába jár, már írni is tudnak (nem óvodának hívják, hanem iskolának, amolyan pre-school, iskola előkészítő) így minden velük foglalkozó felnőtt teacher, és én a nursery school teacher (kisgyermek gondozó-nevelő) végzettségemmel iskola előkészítő tanárnak számítok itt, így a gyerekek úgy szólítanak, hogy Miss Martha és úgy mutattak be a szülők a tanáraiknak, mint kollégát.
A szülői közösség nagyon összetartó, mindenki ismer mindenkit, a gyerekek gyakran összejárnak, a naptár tele van a szülinapi party időpontokkal, ha egy gyereknek szülinapja van, kibérelnek egy helyet és az egész osztály meg van hívva. A gyerekek, mint a többi fejlettebb európai országban, itt is sokkal szabadabbak és nincsenek agyon óvva, mint nálunk. A szülők nagyon tündériek, jól kijövök mind a kettővel.
Az egyetlen dolog, ami nekem néha probléma szokott lenni az a két kisgyerek viselkedése, mert úgy látom az alapvető értékrendekkel és az önállósággal problémáik vannak. Nem jó látni, amikor a gyerekek ütik az apjukat és úgy kiabálnak a szülőkkel vagy akár velem, mintha mindenki a szolgájuk lenne, és pazarolják az ételt, belenyal a fagyiba, a joghurtba, a csokiba, majd eldobja, de nem baj, mert a szülők bontanak másikat. Néha kicsit sajnálom őket, amiért nem alakult ki bennük egy alapvető értékrend és kilószámra dobjuk ki a lasagne-t, a pizzát, a sült krumplit, mert meggondolta magát és mégse azt akar enni, persze mindent összefogdos és mindenbe belenyal. Mindig az jut eszembe, hogy az én családom és barátaim hogy örülne ezeknek és hogy megbecsülnénk.
Természetesen nem minden nyugat európai ilyen, a holland bölcsibe nem engedték a gyerekeknek a pazarlást, mert abban a szemléletben nevelik őket, hogy nagyon szerencsés helyzetben vannak és nem mindenki van ilyen szerencsés helyzetben, mint ők.
Az is érdekes, amikor az apjukkal kipakoltatják a rózsaszín triciklit, aztán meggondolja magát, hogy ő a lilával akar menni, és kipakoltatja azt is, aztán meggondolja magát és inkább rollert akar, persze az se mindegy, hogy milyen színű. Érdekes, hogy miért kell egy-egy gyereknek 3 színben ugyanolyan roller és 3 színben ugyanolyan tricikli. De minden mással így vannak, nem mindegy, hogy milyen színű tányérból eszik, a sok ruhát a földhöz vágják, reggelente ők döntik el, hogy mit akarnak felvenni.
Az önállósággal is problémáik vannak, nem pakolnak el maguk után, az apjuk és én öltöztetjük őket, mi mossuk a fogukat, és még az 5 éves is pelenkában alszik a tejet pedig cumisüvegből isszák. Próbálom őket önállóságra nevelni, amennyire csak lehet. Mindezektől függetlenül kedvelem őket, szeretek velük játszani, de a viselkedésük miatt nem könnyű. Próbálok elhatárolódni tőlük, mármint ha olyat tesznek, ami számomra zavaró vagy nem értek vele egyet, mindig arra gondolok, hogy nem örökre leszek itt, és hogy a célt kell látni (pl. A fizetésem), és nem az akadályt, így nem veszek magamra semmit.
Az angollal nem volt semmi probléma, eleinte alig fogtam fel, hogy angolok között vagyok, néha hirtelen magyarul kezdtem beszélni hozzájuk, annyira furcsa volt, hogy ezek angolok és eleinte nehéz volt felfogni, hogy hetek óta nem beszéltem magyarokkal, hál istennek nem érződik jelentősebb különbség a velük való kommunikációban.
Hétköznap általában reggel 8-tól kell velük foglalkoznom, 9-re megyünk az iskolába, ami elég közel van. Reggelente együtt ”birkózunk” az apukával az öltöztetésnél. Az iskola nagyon tetszik, a szülői közösség nagyon aranyos, az egyik cseh anyuka ismer néhány magyart, tegnap írta meg sms-ben az elérhetőségüket.
A szülők és a tanárok is segítőkészek, ráadásul az iskolában az egyik tanár magyar, így amikor a szülők megtudták, hogy magyar vagyok, egyből kinyomozták, hogy ki ő és küldtek hozzá beszélgetni. Dorkának hívják, jó fejnek tűnik, de most nyárra hazautazik Magyarországra, de ha szeptembertől visszajön, lesz alkalmam még jobban megismerni.
A gyerekekért általában délután 3 órára megyek, addig van szabadidőm. Délután foglalkozom velük, elkészítem a vacsorát, a szülők 6-ra érnek haza.
Szabadidőmben angolt tanulok, hogy felvegyenek egyetemre (angol tanár szeretnék lenni) illetve délelőttönként takarítok egy kicsit, ami egyáltalán nem vészes, néha fel kell porszívózni vagy betenni a ruhát a mosógépbe és kiteregetni. A konyhát mindig én rakom rendbe és a vacsorát én készítem, a szülők rendesek, mindig megköszönik, úgy látom, eddig elégedettek velem.
Este 9-kor ér véget a ”munkaidőm”, vacsora után általában elmegyünk a közeli parkba egy fél órára, majd segítek a gyerekeknek a lefekvéshez való készülődésben (fürdés, fogmosás, meseolvasás stb.). Nem egyszerű, mivel nagyon aktívak és nem igazán hallgatnak a szülőkre. Szerdán és pénteken korábban kell a gyerekekért menni, 12-kor.
Hétvégente vagy otthon pihenünk, vagy különböző programokra megyünk, például voltam angol-francia találkozón a családdal, szülinapi zsúron, diploma osztón a Cambridge-i egyetemen, illetve a várost is megnéztük, és rendszeresen megnézem a gyerekek balett óráit. 
Nyelvtanfolyamra még azért nem mentem, mert most kezdődik a gyerekeknek a nyári szünet, így reggeltől nekem kell majd vigyáznom rájuk az elkövetkezendő 6 hétben, de szeptembertől tervezem a nyelvtanfolyamot is.
A ház nagyon tetszik, van külön szobám és fürdőszobám, hangulatos a kert és minden van a közelben (bolt, buszmegálló, iskola, park).
Összességében véve jó itt, egyedül a gyerekek viselkedése az, ami néha nehéz, de ilyenkor mindig arra gondolok, hogy miért jöttem és hogy úgyse örökre vagyok itt.
Márti