Kedves Anett és Viki!
Bocsánat a késedelmes válaszért!
A hét egyes napjain különböző a napirendem. Hétfőn és kedden délelőtt nyolctól egyig vagyok a gyerekekkel. Ilyenkor többnyire elmegyünk együtt a közeli parkba vagy játszótérre sétálni, biciklizni, vagy csak itthon játszunk ha rossz idő van. Holnap viszont együtt megyünk a Nemzeti Múzeumba, aminek nagyon örülök, ez végre valami komolyabb közös élmény.
Ezeken a napokon délután az anyukájukkal vannak, és 5-től negyed 8-ig segítek újra a vacsoránál, fürdetésnél fektetésnél, de van, hogy a szülők akarják csinálni, úgyhogy ilyenkor rendbe rakom a konyhát a vacsora után.
Szerdán, csütörtökön és pénteken oviba mennek, ezért csak a reggeli készülődésnél, öltözködésnél kell segítenem, és ötig szabad vagyok. Pénteken este nem kell segítenem, kivéve, ha babysittelnem kell, általában heti egy-két alkalommal. A szülőket nagyon kedvelem, nagyon kedvesek, segítőkészek mindenben. A gyerekekkel még mindig nehéz, én vagyok az első au-pair, és nem szoktak hozzá, hogy a szüleiken kívül másra legyenek bízva. A nehézséget többnyire az okozza, hogy a szüleik is itt vannak, ilyenkor állandó sírás és hiszti van, és hozzájuk sem szólhatok. Nagyon ragaszkodnak a szüleikhez, úgyhogy nincs könnyű dolgom, de egyre jobb a helyzet. De most vagyok az ittlétem felénél, és azt hiszem, nagyjából csak azidőtájra szokjuk meg egymást igazán, mikor már mennem kell.
Járok nyelvtanfolyamra, ami ingyenes, csak egy font támogatást kérnek minden órán. Nem túl jó maga az angol tanítás, a legmagasabb szintre járok, de ez is elég gyenge, akik ide járnak, többnyire elég kevéssé beszélnek angolul. 
De nem bánom, mert a 2 hónap alatt úgyis azzal tanulok a legtöbbet, hogy beszélek, és hallgatok másokat. A nyelviskola pedig remek helyszín, hogy találkozzak új emberekkel, itt is szereztem barátokat, és sok másik au-pairrel találkoztam, megyünk együtt kirándulni, és az edinburgh-i karnevál most kezdődik augusztusban, rengeteg programot kínál, nem unatkozom, és most, hogy egyre több embert ismerek meg, nincs olyan honvágyam, mint az első két hétben. Habár nem sok ez a két hónap, úgy érzem elég ahhoz, hogy felnőttebben menjek haza, és hogy kitárja előttem a világot, hogy bizonyos dolgokban megváltozzon a látásmódom, és ez csodás lehetőség. Nagyon hálás vagyok, hogy eljuthattam ide, és részem lehet ebben a kalandban. Köszönöm a segítséget!
Szép nyarat!
Ági