Kedves Anett/Viki!
Lassan már négy hónapja vagyok Londonban és mivel a karácsony is közeleg gondoltam írok egy beszámolót mivel már régóta ígérem.
Hihetetlenül hálásnak és szerencsésnek érzem magam, amiért ehhez a családhoz kerültem, amiért egymást választottuk.
Két kislány mindennapjaiban veszek részt, akik egy percig sem hagynak unatkozni… A nagyobbik 7 és fél éves és az egyik legérdeklődőbb, legokosabb gyermek akivel eddig találkoztam. Hallókészüléke van, de ezt én szinte észre sem veszem, mert teljesen olyan mint egy nem hallássérült gyermek. Hihetetlen tudásvágy, érdeklődés van benne és gyógypedagógus-logopédusként azt is jó látni, hogy mennyire szépen beszél, köszönhetően annak, hogy már egészen kicsi korában megkapta a hallókészüléket.
A kisebbik, olyan mint egy kis hercegnő egy rakat pónival :D. Öt éves és hatalmas a fantáziája, nagyon elmélyülten tud játszani. Persze, azért sokszor eltörik a mécses és akkor sírás-rívás van rendesen , de mára már ehhez is hozzászoktam. Ő hozzá hetente egyszer jár logopédus és az anyukával mindig megnézzük a foglalkozást. Ennek nagyon örülök, mert így a szakmám is velem van egy picit és láthatom, hogy itt, hogyan zajlik egy terápiás óra.
Kezdetben nagyon fura volt, hogy itthon nem igazán vannak rászoktatva arra, hogy próbáljanak meg rendet tartani maguk után. Ha játszanak, akkor általában olyan a szoba, mintha robbantottak volna. Nincs is ezzel gond, csak utána én örülnék, ha a gyerekek is részt vennének a rendrakásban. Bár mostanában már javulást látok e téren is. Többször hallom a szülőket, amint mondják a gyerekeknek, hogy pakoljanak el.
A napi beosztásomról, munkamenetről nem igazán szeretnék beszélni, mert abban nincs semmi különös és szerintem már nagyon sokan leírták előttem.
Úgy gondolom, aki erre a munkára/élményre/tapasztalatszerzésre szánja el magát, annak legfőképpen rugalmasnak kell lennie. Igen, sokszor előfordul hogy egy kicsit vagy sokkal többet vagy máshogy kell dolgoznom ,mint ami a papíron van. Ők is csak egy család és bár van egy napirend, azt nem lehet feketén-fehéren venni . Elsősorban azért jöttem ide, hogy segítsek, hogy könnyítsek a mindennapi terheken és mivel ők egy rendes, jószívű család, így én is szívesen segítek. Persze, nekem is vannak mélypontjaim, hiszen nem egyszerű idegenekhez alkalmazkodni, főleg úgy, hogy 24 évesen már dolgoztam ’’nagybetűsen” egy évet, amikor is teljesen a magam ura voltam, annak minden pozitív és negatív oldalával együtt. Még 3 hónap után is sokszor feszengek a szülők társaságában és van, hogy kétszer meggondolom, hogy mit vegyek ki a hűtőből. Pedig ők mindig mondják, hogy nyugodtan egyek, amit akarok és ha szeretnék valamit, akkor csak adjam hozzá a bevásárló listához.
Mindezek ellenére én nagyon jól érzem magam, örülök, hogy tökéletesíthetem az angol tudásom és ismét megismerhetek egy más kultúrát. Nyelviskolába nem járok, mert elég jól beszélem a nyelvet, amiben a szülők is folyton erősítenek. Megismertem három itteni magyar au-pair lányt, akikkel nagyon sok időt töltök együtt, felfedezve Londont. Még otthon elkezdtem spanyolt tanulni, amit most itt is folytatok egy netes programon keresztül. Szóval, nem unatkozok, egy percig sem…
Boldog karácsonyt!
Anna
Ui: Jah és már az egész család tudja az Ec-pecc kimehetsz első sorát, a gyerekek kb. a felét :DDD