Sziasztok!
Én se tudom másképp kezdeni a beszámolómat! Bocsi, hogy ilyen későre sikeredett a levelem, de úgy gondoltam, hogy megvárom, míg visszatérek a „karácsonyi szünetemből”, hogy leírjam miképp sikerült visszarázódnom, visszaszoknom az itteni életbe. Na de ne ugorjunk ennyire előre…
Szeptember elején érkeztem egy nagyon kedves családhoz, Londonba. Mindenképp szerencsésnek mondhatom magam, hisz csak egyetlen egy csöppségre, Ethanre kell vigyáznom, aki ugyan már nem is olyan kicsike, 5 éves.
Van egy féltestvére, David (15) aki után maximum mosogatok meg rendet rakok a szobájában. Tartottam egy kicsit tőle, hisz az előző aupair figyelmeztetett, most éli kamasz korát, és ne sértődjek meg, ha sokszor levegőnek néz. Ám ez velem egyáltalán nem így történt. Roppant barátságos és kedves fiú, sokszor érdeklődik, hogy vagyok, hogy érzem magam itt, amikor pedig teheti, Ethan nagy örömére, csatlakozik hozzánk, s közösen játszunk. No de a kicsire, Ethanre visszatérve. Nem mondom azt, hogy könnyű volt, hisz nem, de úgy gondolom gyorsan átestünk azon a részen, mikor is megtanulta, én vagyok az idősebb, és ha anya, apa nincs itthon, igen is rám kell hallgatnia. Sokszor próbál kijátszani, de nem sok sikerrel. 🙂 Imádom, ahogy nevet, ahogy közeledik az emberekhez, amilyen udvariassággal tud érdeklődni a világ dolgai felől. Szülei megpróbálnak a lehető legtöbbet foglalkozni vele, annak ellenére, hogy sokszor még hétvégén is dolgozniuk kell. A hatalmas szeretet, ami körülveszi a kicsit, természetében és viselkedésében is észrevehető.
A szülőkkel való viszonyom úgy gondolom, a lehető legjobb. Folyamatosan érdeklődnek felőlem, s megpróbálják a lehető legjobb, legkellemesebb légkört megteremteni számomra. Sokszor meglepnek egy kis aprósággal, legfőképp az édesanya, akivel nagyon hasonló az ízlésünk. Sokszor főzünk együtt, ez idő alatt pedig bármiről szívesen elbeszélgetek vele. Nyelvsuliba ugyan nem járok, viszont a családtól már most nagyon sokat tanultam. Ha valamit nem értek, akkor szívesen elmondják másképp, a kicsi ebbe már nagy mester. 🙂
Ahogy már említettem a karácsonyt otthon töltöttem. 2 hetet voltam a szeretteimmel, a barátaimmal. 2 hét folyamatos pörgés, szeretetáradat…Az első 4 hónapban nem volt gondom a honvággyal, ugyan vártam a karácsonyt, de gyorsan telt az idő. Miután azonban visszajöttem, be kell vallanom kicsit elveszettnek éreztem magam, amit az anyuka már az első pillanatban észrevett. Ezért tanácsolta, hogy foglaljam le a következő repülőjegyemet már most, hisz sokkal egyszerűbb az, ha várhatok valamit, várhatom azt a napot, mikor újból a családommal lehetek. Emellett pedig a legnagyobb ajándék, hogy márciusban egy hosszú hétvégét tölthet itt nővérem és barátnőm. Az itt alatt azt értem, hogy a szülők felajánlották, hogy a vendégszobában aludjanak, hisz mennyire jó az, mikor este, egy pörgős nap után nem kell szétválnunk, folytathatjuk a csevegést, beszélgetést este, együtt. Roppant hálás vagyok tehát, hogy ezt a családot választottam, ők pedig engem. Nagyon sokat tanulok tőlük, s nyugodt vagyok, hisz tudom, bármikor, bizalommal fordulhatok hozzájuk.
A napirendemre azért nem tértem ki, hisz folyamatosan változik. A reggeli teendőket követően, mint a kicsi ébresztése, öltöztetés, reggeli elkészítése után van, mikor én viszem a kicsit suliba, amit nem nagyon preferál, hisz sétálnunk kell, ám van, mikor a szülők viszik el kocsival. A ház rendberakása után van, hogy szinte semmi teendőm egészen 4-5 óráig, ám van, mikor anyukával főzünk egész délután vagy egy szobát rendezünk át, vagy éppen a kutyát viszem el sétálni, de már volt olyan, hogy az anyuka munkahelyén segítettem be, vagy az apukának voltam a jobb keze egy fotózáson. Úgy gondolom tehát, hogy a legtöbb aupairnek számolnia kell azzal, hogy itt nincs egy kőbevésett napi rend. Fő a rugalmasság!
Örülök, hogy itt lehetek, hisz csodás pillanatokat tölthetek el Londonban, hétköznap a családdal, hétvégén pedig 3 magyar aupairrel, akikkel a várost járva tárgyaljuk meg a heti eseményeket. Kell az, hogy minden hétvégén kimozduljunk, kikapcsolódjunk, s szórakozzunk egy kicsit! 🙂
Köszönök tehát még egyszer Nektek mindent!
Petra