Réka Angliából – “még soha ennyit nem tanultam saját magamról”

FB IMG 14482811773181Szia Viki!

Egyszerűen felfoghatatlan milyen gyorsan repül az idő, amikor belegondolok, hogy lassan már 2 hónapja lesz, hogy megérkeztem a host családomhoz ide Mill Hill-be, Londonba. Ezalatt az idő alatt rengeteg élményt és barátot szereztem, tanultam magamról és a nagybetűs életről! 🙂 

A családdal már a skype beszélgetés során is megvolt a szimpátia, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen jól kijövünk majd egymással! A szülőkkel mindent meg tudok beszélni, folyamatosan azon vannak, hogy a lehető legjobban érezzem magam itt, segítenek bármiben, úgy érzem nagyon összeillünk! Egy 4 éves kisfiúra, Harry-re kell vigyáznom, akivel az első hetekben még csak kerülgettük és szoktuk egymást (talán annak is köszönhetően, hogy én vagyok a család első au pair-e), de mostanra már nyugodtan mondhatom, hogy teljesen kiismertem minden kis rosszaságával együtt, ami nem volt nehéz, mert egy nagyon jó gyerekről van szó (alapjáraton :D, vannak azért hisztik néha itt is :D), mostanra már ‘legjobb barátok’ vagyunk! 🙂 Januárban érkezik a pici baba, amit már izgatottan vár mindenki! 🙂 Onnantól azért nekem is biztosan nehezebb dolgom lesz, amire fel is vagyok készülve, de mivel mindig olyan korrektek velem, tudom, hogy nem lehet probléma, amit ne oldanánk meg! 🙂

Napi 6 órát dolgozom, délelőtt 7:30-10:30-ig és délután 15:30-18:30-ig, de ezt rugalmasan kell felfogni, van amikor több vagy kevesebb szokott lenni a házimunkától is függően. Délelőttönként segítek a reggeli rohanásban, elindítok egy gép ruhát, majd ha lejárt bepakolom a szárítóba/kiteregetem, kipakolok a mosogatógépből, elpakolok a reggeli után, felöltöztetem a gyerkőcöt, fogmosás és 9 óra körül elviszik az iskolába, ezek után rendbe rakom a konyhát, felporszívózok és felmosok az előszobával együtt, gyors takarítás a fürdőkben. Délutánonként vasalok, majd elpakolom a ruhákat, ami néha fél óránál többet nem is vesz igénybe. Ezek után van amikor egészen fél 6-ig nincs is semmi dolgom, ha Harry éppen a nagyszülőknél van délután, általában heti kétszer, vagy az anyukával elmennek barátokhoz vagy bármilyen programra. Ha pedig otthon vacsizik, akkor általában csak bedobunk valamit a sütőbe (az angoloktól kissé távol áll a főzés, mint olyan :D), utána pedig elpakolok. 6 órakor már a fürdőkádban van, apuka mindig ekkor ér haza, így a fürdést és a lefekvést ő intézi, én csak segédkezem újból a pakolásban, öltözésben, fogmosásban. 🙂 Fél 7-kor már általában alszik is, 7-kor pedig a családdal vacsorázom, ilyenkor rengeteget beszélgetünk! 🙂

Ezek a mindennapos feladatok, de ezen kívül, van egy heti munkarendem napokra lebontva, heti kétszer felporszívózom a felső szinteket, háromszor kitakarítom a 3 fürdőt + 1 wc-t, heti egyszer kicserélem a kisfiú és az én ágyneműmet, valamint kimosom a törölközőket, a fürdőszobaszőnyegeket. Egy napon teljes portörlést csinálok a házban, néha pedig áttörölgetem a konyhában az üvegajtókat és a konyhaszekrényeket kívülről. Ezeket is általában délelőtt megcsinálom így szinte sosem végzek 10:30-kor, de cserébe a délután sokszor szabad! 🙂 Ezek mellett pedig 2x kell még babysittelnem, valamint időnként az anyuka meg szokott kérni kisebb szívességekre (pl: egyszer ki kellett takarítanom a hűtőt, vagy kiváltani egy gyógyszert ha arra járok, rendet rakni egy-egy szekrényben, lassacskán előkészíteni a babaszobát, vagy éppen egy vasárnapi szülinapi bulin segíteni, amiért természetesen plusz pénzt is kaptam), de ez egy adok-kapok, ha nekem van bármilyen gondom bajom kérésem, az első dolguk, hogy megoldják nekem!20151122 1350231

A szabadidőmben heti 2x járok nyelvsuliba, ami szerintem minden szempontból hasznos, nem csak “ránk ragad a nyelv” és még barátokat is szerzünk! A többi napon általában találkozok valakivel, beülünk valahova vagy csak nézelődünk a környéken. Itt Mill Hill-ben is van pár magyar lány akivel jóban lettem, valamint az au pair listának köszönhetően gyorsan tudtuk bővíteni ezt a csapatot, így már hétvégente szinte mindig együtt szervezzük a jobbnál jobb programokat! Többek között már voltunk Camden-ben, a Portobello Road-on, Harrow-ban, Hampstead-ben, Wembley-ben, St. Albans-ban és rengeteg helyen a belvárosban, mert megunhatatlan! 🙂

Én személy szerint csak ajánlani tudom mindenkinek, aki azon gondolkozik, hogy belevágjon-e egy ilyen au pair munkába! Nem akarok senki elé rózsaszín képeket festeni, mert igenis vannak hullámvölgyek, amikor elkap a honvágy, amikor minden este hullafáradtan esek be az ágyba, napok, amikor semmi nem úgy jön össze, ahogy jó lenne, amikor reggelente fél óra hajkurászás után végre valahogy sikerül átöltöztetni Harry-t pizsiből iskolai ruhába, vagy amikor éppen a hátam közepére nem kívánom az egész felső szint kitakarítását! 😀 Mindezek viszont csak időszakosak és túl lehet rajtuk lendülni, hiszen mindenkinek vannak rosszabb és jobb napjai, ez senkit ne tántorítson el! Nekem nagyon nagy élmény ez az egész főleg, hogy a családdal is nagyon szerencsésnek érzem magam! 🙂 Az első időszak az, ami nehéz lehet sokaknak, amikor még mindenkinek új a helyzet, meg kell szokni, hogy mostantól új emberekkel élsz együtt, egy idegen országban, más szokásokkal. Éppen ezért nagyon fontos, hogy nyitottak legyünk, elfogadóak, érdeklődőek minden felé, hiszen az, hogy milyen kapcsolatunk lesz a családdal, mind a két félen múlik! 🙂 Viszont ezek után kinyílik a világ, én borzasztóan élvezem ezt az önállóságot, hogy úgy szervezem az életem ahogy csak szeretném, és még soha ennyit nem tanultam saját magamról, mint az elmúlt 2 hónapban! 🙂 London egy gyönyörű, nyüzsgő város, tele élettel (és elég változó időjárással..:D)! Mióta itt vagyok a bakancslista nem hogy rövidülne, csak hosszabbodik! 😀 Az angolok nagyon kedvesek, nyitottak, valamint hihetetlen udvariasak! Életem egyik legjobb döntése, hogy belevágtam! 🙂
Ui.: A család már eldöntötte, hogy az utódom is csak magyar lány lehet, valamint Harry azt szeretné, hogy a kistesót is Rékának hívják, hát kérhetnék ennél szebb visszajelzést?! 😀

Szép napot!

Réka