Kedves Anett, kedves Viki,
elérkezettnek láttam az időt, hogy újra írjak Nektek. Első levelem óta csaknem öt hónap telt el és mintha tegnap lett volna, hogy megérkeztem a családhoz… Arra gondoltam, hogy olyan beszámolót írok, ami azoknak a fiataloknak lehet hasznos – és legfőképp érdekes -, akik abban gondolkodnak, hogy kipróbálják magukat au-pair-ként.
Németországban, egy bajor kisvárosban Starnbergben élek idestova öt kerek hónapja. A német család, beleértve a szülőket és a gyerekeket is, rendkívül kedvesek és figyelmesek velem a legelejétől kezdve. Talán most jelenthetem ki, hogy beleszoktam a mindennapokba és már nem okoz napi feszültséget, hogy mit és hogyan csináljak JÓL.
Három kislányra vigyázok, akik három, öt és hét évesek. Nagyon sok mindent csinálunk együtt: közösen reggelizünk/ebédelünk/vacsorázunk, óvodába és iskolába megyünk, játszunk, barkácsolunk, olvasunk, zenélünk, balettra/úszásra járunk és sokat nevetünk. És nekem mindeközben megvalósul az álmom, vagyis: a német nyelvtudásom egyre jobb és egyre gyorsabban fejlődik, ebben egészen biztos vagyok. A kislányoktól sokat tanulok, kérdezem őket, ők pedig válaszolnak, hogy hogy lenne helyes az adott mondat, szó, kifejezés, így a nyelviskolán kívül rajtuk keresztül tanulok a legtöbbet. Német számokat éneklünk a kocsiban, német játékokat játszunk, német mesét nézünk (nagy ritkán), leckét írunk és sokat beszélgetünk.
A család igyekszik sok időt együtt tölteni, nálunk az anyuka relatív sokat van itthon és így egymás munkáját segítjük. Úgy érzem, arra is odafigyelnek, hogy amikor mindkét szülő itthon van, akkor is legyenek olyan programok, amiken én is részt veszek, mint családtag. Gondolok itt a közös vacsorákra, fagyizásra, kirándulásra, közös zenélésre. Apuka és a kislányok furulyán játszanak, én gitározok, anyuka és a legkisebb lány pedig énekel. Nálunk most épp a család új háza épül, ezért is pörgősek a mindennapok, a szülőknek sok a tennivalójuk a házzal kapcsolatban. Sokat vannak itt a nagyszülők, a nagymama a múlt héten unokájává fogadott. Úgy érzem, kijelenthetem, hogy igazi melegszívű német családot talált nekem az Aupair Hungary. Írhatnék még a mindennapokról, de szerintem senkit sem érdekelne, hogy kivel és hány órakor pontosan mit csinálok. Ez családonként úgyis teljesen eltérő. Ahová én kerültem, sokat kell dolgoznom, autót vezetnem (a gyerekek végett), a háztartásban segítenem, a gyerekekre vigyáznom, stb.
Egy három gyerekes német családnál sosem unatkozik az ember, ezt bátran kijelenthetem. De hogy is unatkozhatnék három energikus kislány mellett, egy (még) idegen országban egy új (au-pair) családdal?! Aki au-pair-kedésre szánja el magát, készüljön fel, hogy sosem fog unatkozni!
Egy kis kedvcsináló szabadidős programokhoz, annak, aki München és környékét választaná: Starnbergtől 30 percre van vonattal München. Én úgy érzem, hogy hétvégente szükségem van arra, hogy a városban töltsem az időt a lányokkal, akiket (javarészt) itt ismertem meg. Ők is au-pair-ek, egyre többen vagyunk, már nem csak magyarok, hála Istennek! 😀 München csodás, legalábbis a mindig pörgős hétköznapok után egyszerűen felüdítő. Sokat sétálunk, rengeteg itt a szép park, kellemesek a bárok (amik szebbnél szebbek és ahol jobbnál jobb zenéket hallgathat az ember), (cipő)üzletek hada és fiatalok mindenütt. Akik szintén nyitottak, az utcán csak úgy leszólítják az embert és érdeklődnek. Münchent és környékét csak ajánlani tudom!
Pár gondolat:
– ha az au-pair-kedés elején valaki fél az újonnan adódó helyzetektől, nem kell kétségbe esni, szerintem ez teljesen normális reakció… idővel rájön az ember, hogy minden egyes nap egy új kihívás és amik az elején borzasztó nagy dolgoknak tűnnek, később meg sem kottyannak
– egy másik nemzet mindennapjaiba csöppen az ember, NEM szabad összehasonlítani az adott ország gyermeknevelési szokásait az addig megszokott otthonival (ezt pedagógusként állítom)
– alkalmazkodni kell és rendkívül empatikusnak lenni, mind gyermeknevelés terén, mind a családi mindennapok terén (erre egyébként minden egyes nap minden egyes szituációja neveli az embert)
– nyitottnak kell lenni
– el kell mondani őszintén azokat a dolgokat, amik esetleg zavarnak, megijesztenek, a családok általában rendkívül segítőkészek és kíváncsiak a véleményedre
– beszélni, beszélni, beszélni! Sokat beszélni az adott ország nyelvén! Nem megijedni, hanem kérdezni, érdeklődőnek lenni és BESZÉLNI!
– nem árt, ha az ember szó nélkül észre tudja venni, mi az, amiben éppen segítheti a családi életet, tehát a munkaidő minden percében “ott kell lenni”
– aki au-pair-kedésre szánja a fejét felkészülhet, hogy anyaképzőbe fog járni 1 évig (ezt a család egyik előző au-pair-ének a beszámolójában olvastam, megmaradt és most át is érzem!:D)
– az utolsó tanács: olyan ember vállalkozzon erre a feladatra, akinek nagy a felelősségtudata és a türelme, mert aki nem nem jól kezeli, ha a nap 24 órájában meg van mondva, hogy mit és hogyan csináljon, annak valószínűleg nem fog tetszeni ez a fajta munka
Egy szó, mint száz, amiért jöttem – a nyelvtudásom fejlesztése – megvalósul! És ez a lényeg. Nem állítom, hogy nincsenek nehézségek, mert vannak, nem is kevés. Többek között, hogy az ember távol van a családjától, azoktól, akiket igazán szeret és azoktól, akiket természetes volt, hogy nap mint nap lát. Azt hiszem, egy ilyen kaland alatt megtanulja az ember értékelni, ha hazamehet Magyarországra. Én karácsonykor, mikor három hónap után először hazautaztam, megkönnyeztem, amikor megláttam a magyar határt.
Végül, de nem utolsó sorban köszönöm Nektek Aupair Hungary, hogy ilyen megbízható családot találtatok nekem. Küldök képeket, szerencsére szeretnek fotózkodni a lányok, így nehéz volt kiválasztanom a legédesebbeket!
Minden jót kívánok Starnbergből,
Kata