Kedves Viki és Anett, kedves leendő au-pairek!
Először is szeretném megköszönni a sok segítséget, amit az eddigiek során kaptam az ügynökségtől. Szeretném elmesélni az eddigi “pályafutásomat”, hogy a leendő au-pairek még több betekintést kaphassanak az au-pair munkára és könnyebben rá tudják magukat szánni a döntésre.
Először 2014 nyarán kezdtem az au-pairkedést. A motivációm az volt, hogy angol tanár szeretnék lenni, de nem szerettem volna addig ilyen szakra jelentkezni, amíg nem ismerem Angliát és a kultúrát, illetve az anyagiak is közre játszottak abban, hogy előbb a munkát választottam és csak később a felvételit.
Az első tapasztalataim vegyesek voltak. Cambridge-be kerültem. Jó környéken laktam, nagyon szép szobám és fürdőszobám volt, a szülők kedvesek voltak, viszont sajnos a gyerekek nagyon neveletlenek és kezelhetetlenek voltak. 2 kislányra kellett vigyáznom, egy 3 és egy 4 évesre, de sajnos nagyon el voltak hanyagolva, pelenkában aludtak, öltözni, fogat mosni nem tudtak, illetve nagyon tiszteletlenek is voltak, nehéz volt kezelni őket, így megbeszéltem a családdal 4 hónap után, hogy karácsony után nem szeretnék visszajönni. Az anyuka annyira megharagudott, hogy azt mondta, ha nem maradok 1 évig, akkor menjek haza most. Én erre hazamentem, hiszen nagyon vártam már a felvételimet, de az au-pairkedés ötletét továbbra se vetettem el, hiszen nagyon jó tanulási és pénzkereseti lehetőség. Még ha nehéz helyzetekbe is kerülünk néha, abból is sokat lehet tanulni.
Másodszorra 2 évvel később, 2016 szeptember elején jöttem ki. Több, mint 2 hónapja vagyok Londonba és úgy érzem, hogy sikerült megtalálnom a számomra megfelelő családot. Sajnos nem volt egyszerű, mert eredetileg egy másik családhoz jöttem, ahonnan a szülők folyamatos konfliktusai, és főleg az anyuka túkontrolláló és kritikus viselkedése miatt jöttem el. Az a tapasztalatom, hogy amikor kifogunk egy “rossz” családot, akkor sajnos sok au-pair nem mer váltani, mert azt hisszük, hogy úgyse lesz jobb, és hogy “minden család egyforma”, illetve sokan az anyagi ráutaltság miatt tűrnek, de tapasztalatból mondom, hogy megéri váltani és addig keresni, amíg meg nem találjuk az “igazit”, hiszen teljesen más reggelente felkelni egy olyan családnál, ahol jól érzed magad, mint egy olyannál, ahol nem.
A jelenlegi családomnál több, mint 1 hónapja vagyok és nagyon jól érzem magam náluk. Egy közel 2 éves kislányra kell vigyáznom, akivel már első perctől kezdve meg volt a kölcsönös szimpátia. Persze nem mindig könnyű, mert nagyon anyás, de szerencsére így is sokat tudok segíteni a vele kapcsolatos teendők során. A beosztásom úgy néz ki, hogy hétfőn és csütörtökön, amikor az anyuka nem dolgozik, 8-tól 2-ig dolgozom délelőtt. Ilyenkor általában a kislány körül segítek, elviszem a parkba vagy a közeli könyvtárba 1 órára, ha anyukának épp dolga akad, illetve gyakran megyünk a nagymamához, aki itt lakik pár utcányira. Ezeken a napokon este 7-kor kezdek legközelebb, segítek a fürdetésben, de 7.30-kor mindennap végzek. Kedden, szerdán és pénteken mindenki dolgozik, ezért ezekre a napokra marad a mosás és a takarítás. Az egész házat én takarítom, illetve a szülők szobáját, fürdőszobáját is, ágyneműt cserélek és mindenkire én mosok (a közhidelemmel ellentétben az a tapasztalatom, hogy a legtöbb au-pair nem csak a gyerekekre mos és takarít, hanem a szülőkre is.) Ekkor hivatalosan 8-tól 12-ig dolgozom délelőtt, de anyuka azt mondta, hogy ezt nyugodtan kezelhetjük rugalmasan is, a lényeg, hogy meg legyen csinálva, így előfordul, hogy amikor kicsit tovább szeretnék aludni délelőtt, akkor természetesen eltolódik a munkaidő vége. Ezeken a napokon 5.30-kor kezdek újra délután, ekkor hozza haza a nagymama vagy az anyuka a kislányt a bölcsődéből. Vacsorázunk, utána kicsit játszok a kislánnyal, majd megfürdetjük. Főznöm a családra nem kell, csak a kislánynak készítek tésztát vacsorára. Szombat délelőtt is dolgozni szoktam, 8-tól 12-ig, a kislány körüli teendőkben segítek, de szombaton általában nem mindig kérnek segítséget 12-ig, sokszor csak 11-ig, illetve ha pénteken vendégség van és este sokáig tart rendbe rakni utána, akkor a szombatom szabad. E mellett heti 4x babysittelek, pénteken és szombaton fixen, illetve még 2 nap hétköznap. Heti 95 fontot kapok.
Amit még fontosnak tartok elmondani a leendő au-pairekenek, az az, hogy szerintem fontos, hogy olyan családot válasszatok, ahol jól érzitek magatokat és jó a kapcsolat a szülőkkel, ne feltétlenül a beosztás alapján ítéljetek. Én az előző családomnál papíron több szabadidővel rendelkeztem, mégis sokkal leterheltebbnek éreztem magam a gyakorlatban, illetve 2 szabadnap is kevés volt, hogy kiheverjem a hetet, míg a mostani családomnál drasztikusnak tűnhet, hogy szombaton is dolgozom és hogy 4x babysittelek, de nem érzem megterhelőnek, mert nagyon jó a kapcsolatunk és törekednek arra, hogy én is jól érezzem magam. Például esténként áthívhatom a barátnőimet filmezni, amikor sittelek. Ezt az anyuka javasolta nekem, mert mondta, hogy szeretné, ha nekem is tartalmas estéim lennének. Illetve nem mindegy, hogy mik az au-pair igényei. Én például passzív fél eves egyetemista vagyok, angol-magyar szakos tanárjelölt, így a 4 babysittelés hallatán nekem az volt az első gondolatom, hogy de jó, hogy lesz időm esténként olvasni a kötelező olvasmányokat, gyakorolni a helyesírást és a nyelvtant. Persze aki esténként csavarogni szeretne, annak nem biztos, hogy ez jó feltétel, de nekem így teljesen rendbe volt, mert legalább könnyebben rá veszem magam a tanulásra, tehát az elvárások tisztázásánál fontos, hogy az au-pair elvárásai megfeleljenek a család elvárásainak. Szerencsére esetemben ez nem volt probléma.
Szabadidőmben a barátnőimmel találkozom (szerencsére könnyen lehet ismerkedni más au-pairekkel) és igyekszem megismerni Londont. Nagy szerencsém az is, hogy a volt osztálytársam itt lakik nem messze tőlem.
Nekem eddig az egyik legkedvesebb dolog, amit a fogadó családomtól kaptam, az az volt, hogy, mivel nagyon drága a repülőjegy karácsonykor, mondtam nekik, hogy nem fogok hazamenni, erre kérdezték, hogy szeretném-e, hogy vegyenek nekem egy olcsóbb jegyet December elejére, hogy másfél hétre haza tudjak menni, és 1 heti fizetést is adnának hozzá. Azt mondták, ezt vegyem karácsonyi ajándéknak. Mondtam, hogy ez a legjobb ajándék, amit adhattak, ők pedig elmondták, hogy mennyire hálásak és köszönik a munkám. Illetve amiben még nagy szerencsém van, az az, hogy az anyuka szülés előtti ruhamérete megegyezik az enyémmel, így rengeteg szép ruhával ellátott már, mert ezek neki már túl kicsik, én meg nagyon örülök annak, hogy ruhákat se kell vennem, amíg itt vagyok.
Amiről az au-pairkedés során kevés szó szokott esni, az az au-pair otthoni családi háttere. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy szerintem egy ilyen munkánál elengedhetetlen a stabil hátter, hiszen egy idegen családnál lakunk, hozzájuk alkalmazkodunk, a takarítás sokszor monotonná válik, így fontos, hogy bizonyos havonta legyen kikhez haza menni pár hétre kicsit feltöltődni. Fontos, hogyha valaki au-pair szeretne lenni, akkor előtte beszélgessen el erről a szüleivel. Mégha az anyagiak miatt nem is biztos, hogy azonnal haza tudsz menni, ha baj van, azért a lelki támogatás minden szülőtől elváradnó ebben a helyzetben. Azokat az “au-pair szülőket”, akik ezt olvassák, nyomatékosan kérem, hogy álljanak a gyerekeik mellett, minden körülmények között, hiszen otthon a kényelmes fotelból könnyű magától értetődőnek venni azt, hogy a gyerek külföldön dolgozik, csakhogy otthonról nincs rálátása az embereknek arra, hogy milyen kint. Illetve fontos arra is felkészíteni a családot, hogy az legyen az au-pair döntése, hogy hogyan kezeli a honvágyat. Van, aki ilyenkor nem szeretne az otthoniakkal beszélni és elzárkózik, van, akinek jót tesz, ha beszél. Bármire is legyen szüksége az au-pairnek ahhoz, hogy jól érezze magát és dolgozni tudjon, a család, és főleg a szülők részéről szerintem a támogató attitűd ebben a helyzetben alapvetően elvárható.
Összességében véve nehéz megmondani, hogy ajánlanám-e az au-pairkedést másoknak, hiszen én szeretem az itteni családom, és angoltanárjelöltként nagyon örülök, hogy élő angolt hallhatok és megismerhetem London nevezetességeit és bele láthatok a brit családok mindennapjaiba, ugyanakkor elismerem, hogy vannak nagyon kemény helyzetek, amikhez bizony kell talpraesettség és lelkierő. Én jó angollal jöttem ki, és nem ez volt az első külföldi élményem, mégis voltak olyan helyzetek, amikre azt kell, hogy mondjam, elég megterhelőek és ilyesztőek voltak. Nagyon nehéz az, amikor egy idegen házaspár egész nap kiabál melletted, vagy amikor hétvégén nem mersz kimenni a szobádból, vagy végigkiabálják a vacsorát. Vannak nehéz szituációk és krízisek, így csak akkor érdemes kijönni, ha ezeket vállalja az ember. Szerencsére sok biztonságérzetet ad az, hogy van lehetőség családcserére, illetve, amit korábban írtam, szerintem nemcsak az ügynökség, az au-pair és a fogadócsalád kell, hogy fontos részese legyen a program sikerességének, hanem az otthoni családunk hozzá állása is sokat segíthet, az ő felelősségüket nem győzöm hangsúlyozni.
Úgy gondolom, hogy az, hogy milyen au-pairnek lenni, az első sorban a fogadó családtól függ, hiszen ha nem érzed jól magad a családodba, akkor az a szabadidődre is kihat, de ha jól érzed magad, akkor nagyon jó tapasztalatokra tudsz szert tenni. Úgy gondolom, hogy aki elég bátorságot érez, az mindenképp próbálja meg, hiszen a rossz tapasztalatokból is lehet tanulni (és normális esetben mindig van hova hazamenni), illetve érdemes törekedni arra, hogy megtaláljátok az “igazit”, mert akkor igazán felejthetetlen élményben lesz részetek.
Márta, 2016.11.06., Anglia