Szia Anett!
Tegnap délután szerencsésen megérkeztem a családhoz. Nikita – úgy tűnik – imád, már a reptéren összebarátkoztunk. Az esti mesét is nekem kellett felolvasnom, s úgy tudom az apukától, hogy ez nagyon nagy szó. 🙂
Nik (Mehta) rugalmasnak tűnik, szóval jól érzem magam és a család is örül, hogy itt vagyok.
Ildi
…
Szia Anett!
Múlt héten csütörtökön volt egy összejövetel, amit az ügynökség rendezett az itt élő au-paireknek. Nagyon-nagyon kedvesek voltak, azon pedig végképp meglepődtem, hogy a bemutatkozás után rögtön tudták, hogy kinél lakom, s már szinte ismerősként üdvözöltek. Bemutattak néhány lánynak is, akik a közelben laknak. Nik azóta többször is beszélt velük, nagyon hálás nekik is, neked is, hogy hozzájuk közvetítettetek ki. Iszonyatosan jól kijövünk egymással, s tényleg igaz az, hogy jobb egyedülálló apukánál dolgozni, mert nincs annyi elvárása, mindent megköszön, bármit is csinálok, semmit nem vesz természetesnek. Az meg végképp jó, hogy első au-pair vagyok, nagyon kényeztetnek. 🙂 Kaptam mobiltelefont, bérletet, ma pedig elmentünk az IKEÁ-ba és berendeztük a szobámat úgy, ahogy nekem tetszik. Mindenhova hívnak magukkal, étterembe, szülinapi buliba, lovagolni, szóval tényleg családtagként kezelnek.
Majd később, ha több időm lesz küldök részletesebb, összeszedettebb élménybeszámolót is fotókkal tarkítva, csak még kérnék egy kis időt, hogy belerázódjak a dolgok menetébe.
Addig is puszi,
Ildi
…
Az au-pair munkákkal kapcsolatban rengeteg történet és tévhit kering mindenfelé, ezért gondoltam leírom személyes tapasztalataimat.
Először tíz évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem, hogy ki kellene próbálni, milyen külföldön élni, mivel mindig is vonzott az utazás, új emberek, országok, kultúrák megismerése. Na és persze a nyelvtanulás lehetősége sem volt egy elhanyagolható szempont. Ennek ellenére maradtam, nem volt merszem belevágni, de úgy tűnik, valahol mélyen bennem maradt a gondolat, érlelődött, s néhány hónapja végre a tettek mezejére léptem. Mondhatni, hogy az utolsó utáni pillanatban, hiszen már nem vagyok benne az ügynökségek által megadott korhatárban, így nem sok esélyt láttam arra, hogy valóra váljon az oly régóta dédelgetett álmom. Anett hatékony közreműködésével azonban meglepően gyorsan, alig három hét alatt sikerült nekem családot találni, így néhány hónapja London egyik külvárosi negyedében, Stanmore-ban segédkezem egy indiai származás apukának az 5 éves kislánya nevelésében és a háztartás vezetésében. Ja, és egy tüneményes kutyus is a család része!
A csonka családnak vannak előnyei és hátrányai is. Először nagyon furcsa volt a helyzet az apukának is és nekem is, hiszen én vagyok az első au-pair a családnál, így mindent közösen kellett kialakítani, de sikerült gyorsan beilleszkednem. A kislánnyal nagyon jól kijövök és a szélesebb családi körben is szeretettel fogadtak. Sok helyen írják, hogy jó egy napirendet kialakítani, amihez mindkét fél tartja magát, mert ez által sok konfliktus elkerülhető. Mi nem írtunk ilyet, ami szerintem nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem beosztottként, hanem tényleg teljes értékű családtagként kezelnek. Bármikor, bármiben számíthatnak rám, akár hétvégén is, amikor elvileg nem kellene dolgoznom, de sosem élnek vissza vele. Cserébe viszont ők is hihetetlenül nagyvonalúan kezelik az én kéréseimet. Rugalmasan alakíthatom az életem, így jut idő társasági életre, nyelvtanulásra és hobbira is. Persze tudom, hogy ez függ a családtól is, nem javasolnám mindenkinek, de nálunk bejött.
Stanmore nincs túl közel a városközponthoz: közel egy órát kell utazni, hogy bejussak. Ezt sajnálom, mert néha jó lenne hétköznap délutánonként is üldögélni egy parkban, vagy bóklászni az Oxford Streeten, de hétvégén ezekre így is adódik lehetőségem. Nyelviskolába természetesen itt is tudok járni, ahol a tanulás mellett nekem külön érdekes élmény, hogy a világ különböző részeiből érkezett diákokkal ülök egy csoportban. Nagyon hasznosnak tartom, hogy óra után beülünk valahová és csak beszélgetünk. Egyébként az ilyen kapcsolatok kialakítását a kinti ügynökség is segíti: a megérkezésemkor meghívtak egy rendezvényre, ahol a többi újonnan érkezett au-pairrel találkozhattam és egy website-ot is üzemeltetnek, ahol új barátokat szerezhetünk.
Szóval összességében nagyon örülök, hogy belevágtam, jól érzem magam. Egy valamit sajnálok csak: hogy elvesztegettem tíz évet az életemből, amit au-pairkesdéssel tölthettem volna. 🙂