Sziasztok!
Elnézést a késői beszámolóért. Hamar telnek itt a napok! Most már idestova 2 hónapja vagyok itt. Elmondhatom, hogy nagyjából már beleszoktam az itteni életbe.
A napjaim általában, úgy néznek ki, hogy délelőtt takarítás kb 12ig, szabadidőm van utána 4ig vagy fél 7ig, attól függően, hogy nekem kell e menni a gyerkőcért e vagy sem. Heti 1x-2x én viszem-hozom a kisfiút, Dylant az oviba-oviból.. Mára már nagyon jó barátok lettünk, most már akkor is el van velem meg keres, hogy merre vagyok mikor a szülei is itthon vannak. Nagyon vicces kisfiú, néha hisztis de azt gondolom ez teljesen normális. Egy nap kb olyan 5-6 órát dolgozom. Délelőtt takarítás, délután meg a gyerkőcre kell vigyázni. De ez is változó.
Nagyon kedves velem a család, eddig nem volt semmi probléma.Csak ilyen kisebb összecsiszolódási, ezt inkább ide rakjam, meg ezt is mossam el. De ha bármi ilyesmi volt, nagyon közelítettek, hogy ezt meg ezt tudnám e így csinálni. Én meg persze, hogy tudom és ugye jó magyar módjára bocsánatot kértem de még azt se nagyon hagyják. Mára már mindent jól csinálok. Elején volt, hogy egy két dolgot rosszul csináltam, de abszolút türelmesen elmagyarázták még egyszer és nem várták el tőle, hogy mindent egyszerre megtanuljak, tudták, hogy sok mindent meg kell jegyeznem.
Tehát szerencsésnek érzem magam, hogy elsőre sikerült megtalálnom a megfelelő családot. Oda figyelnek rám, hogy én is jól érezzem magam. Egyszer nem éreztem magam túl fényesen, reggel apukának mondtam is hogy fáradt vagyok meg nem aludtam jól, mire jött le később az anyuka azzal nyitott, hogy ha rosszul érzem magam akkor ne csináljak semmit, vesznek gyógyszert ha kell, feküdjek relaxeljek. Elmondta aznap többször is,szóval tényleg odafigyelnek rám. Egyelőre kicsit több a takarítás, mint a gyerekvigyázás, de július végén fog születni a kis tesó és onnantól azt mondták, hogy több gyerekvigyázás lesz és kevesebb házimunka. De ezt már az interjún is elmondták. Minden amit a kijövetelem előtt mondtak ahhoz is tarják magukat. Szóval tényleg jó érzés, hogy nem jött semmi plusz “meglepetés”. Bármi plusz munkáról van szó ami nincs fenn a timetable-n, azért nagyon hálásak. Pedig csak apróságokról van szó, nekem meg nem telik semmibe megmelegíteni a tejet, vagy gyerkőcre figyelni ha épp valami sürgős közbe jön. Beszélgettünk ezekről a dolgokról és el is mondtam nekik, hogy örülök, hogy náluk vagyok mert a többi barátnőm nem volt elsőre olyan szerencsések, mint én, és azt hittem, hogy mindenhol olyan amilyen itt. Ők is elmondták, hogy örülnek nekem, szimpatikus vagyok nekik és nagyon tetszik nekik, hogy elég egyszer elmondani valamit, hogy megjegyezzem.
Egyre jobban megy a nyelv is, egyre jobban nyitott vagyok velük való beszélgetésre. Elején kicsit zárkózottnak tűnhettem, pedig abszolút nem vagyok, de a nyelvi akadályok miatt nem sokat beszéltem velük.
Jelenleg heti kétszer járok a helyi nyelviskolába. Baromira élvezem! A tanárok nagyon jók és igazán jó így tanulni az angolt. Eleinte nem tudtam, hogy fogják tanítani az angolt angolul de most már tudom, hogy ez a módszer sokkal hatásosabb mint az otthoniak. Például legutóbb az egyik osztálytársam megkérdezte mit jelent a “lie down”, erre lefeküdt a tanár a földre… hát ezt jelenti… Fel is rajzolhatta volna a táblára de persze így hatásosabb volt. Ezek után soha a büdös életben senki nem felejti el mit jelent az, hogy “lie down”. És még rengeteg ilyen példát tudok hozni. Rengeteget nevetek az órákon és tök jó más nemzetiségűekkel ismerkedni. Mindenki nagyon megértő az angoloddal szemben mert tudja milyen érzés megszólalni mikor bizonytalan vagy.
Sok barátot szereztem idekint, nemcsak magyarokat hanem spanyolokat, szlovákokat!, japánokat! még iráni ismeretségre is szert tettem. Mindenki mesél a kis hazájáról, kis kultúrájáról, igazán megéri nyelviskolába járni mert nem csak nyelvet tanul az ember. Hétvégente járjuk a várost, elmegyünk ide oda, sokszor spontánt… Rengeteg magyar van itt, szóval nem vagyunk annyira elveszve… A legmegdöbbentőbb volt mikor a 3. héten egyik péntek este az Aldiban a pénztárnál, elkérik a személyimet magyarul! Válaszoltam is, hogy igazán bóknak tekintem, hogy nem nézek ki 18-nak 😀 Buszra se szálltunk még úgy fel úgy, hogy ne halottunk volna más magyart is. Jól érzem magam idekinn, sok lehetőség van.
Sok mindent tanultam önmagamról, bátrabbá, felszabadultabbá tett. Voltak persze napok mikor nem éreztem magam lelkileg olyan jól,rám tört egy kis honvágy, de aztán elmúlik és jelenleg megint egy jó korszakomat élem. Igazából olyan minta otthon lennék, mert otthon sem éreztem magam mindig 100 %-osnak. Sőt, itt többször kelek vidámabban 🙂
Vasárnaptól végre röplabda edzésekre fogok járni, nagyon várom már mert az nagyon hiányzik. És remélhetőleg beválik ez a csapat így a szabadnapjaimon röpizni is fogok mostmár.
Nagyon megtetszett London, biztos vagyok benne hogy miután befejezem az itteni munkám au-pairként, itt fogok még egy darabig maradni, pénz gyűjtés szempontjából, mert arra ez a hely nagyon tökéletes. Rengeteg lehetőség, ismeretség, élmény… Remélhetőleg innen meg sem állok Japánig!
Remélem érthető volt a levelem és válaszoltam mindenre amire kíváncsiak voltatok, kicsit zagyva lett 🙂 Egyszerre túl sok gondolat van a fejembe 🙂 Összességében tényleg jól érzem magam. Még egyszer köszönöm a sok segítséget, amit tőletek kaptam és még így az utólagos érdeklődést is 🙂 Képet csak magamról tudok csatolni, mert a család nem szeretné, hogy küldjek vagy felrakjak képeket a gyerkőcről. Szép napot! Jó munkát!
Vivi