Ország: Egyesült Királyság

Sziasztok!

Elnézést a késői beszámolóért. Hamar telnek itt a napok! Most már idestova 2 hónapja vagyok itt. Elmondhatom, hogy nagyjából már beleszoktam az itteni életbe.

Kedves Anett es Viki!

Kedves leendő Aupairek!

Eljött az idő, hogy én is megosszam veletek a tapasztalataimat. Én nem szeretnék a napi rutinról, gyerekek elfoglaltságáról írni, mert ezt nagyon sokan megtették már. Én inkább szeretnék ennek az egésznek a lelki folyamatáról írni és sokkal inkább abban segíteni, hogy felkészültebbek legyetek érzelmileg. Mert ha ez nincs meg, semmi sem fog működni. Tehát jönnek az én tapasztalataim, élményeim, főleg azoknak, akiknek ez az első komolyabb megpróbáltatásuk lesz.

Kedves Anett és Viki!

Mint ahogy azt korábban megígértem küldöm a kis élmény beszámolómat.

Négy hónapja vagyok már kint Londonban , nagyon gyorsan repül az idő. Örülök, hogy bele vágtam ebbe az egészbe eddig csupa pozitív élményem van , remélem így is marad. :)

Amikor megérkeztem novemberben  két fiúra kellett vigyáznom (Oliver  4 és  Sam  6 éves) és úton voltak az ikrek akik azóta már meg is érkeztek, két csodálatos  kislány. Így most négy gyerkőc van.

Kedves Anett és Viki!

Azt hiszem a lehető legjobb családhoz kerültem :-) nagyon kedvesek és segítőkészek, hétköznap  esténként viszonylag sok időt töltünk együtt és minden pont úgy van, ahogyan előtte beszéltünk róla.

Kb. napi 5 órát dolgozok, arányosan oszlik meg a lányokkal töltött idő és a takarítás, napközben is van szabadidőm és a hétvégém pedig teljesen szabad, az esti gyermekfelügyeletet nem sokszor használják ki, de ha igen azt is előre mondják, hogy úgy tudjak készülni.

A lányoknak kb. egy hónap kellett, hogy megszokjanak, addig nagyon sok hiszti volt, amit nem volt könnyű kezelni, főképp azért mert a szülők nagyon engedékenyek. Viszont már ezen is túl vagyunk, és már beszélgetnek, játszanak velem a lányok és többé-kevésbé hallgatnak is rám :-)

Kedves Anett és Viki!

Bocsánat a késői válaszért

A napjaim jól telnek, épp négy hete érkeztem meg Londonba! Gyorsan szalad az idő.

Egy átlagos nap olyan 7 óra körül felkelek, elkészülök és fél 8 felé lemegyek, hogy lassan indulhassunk iskolába. Ébresztés, reggeli, készülődés a fiúknak nem az én dolgom, ezt legtöbbször apuka csinálja. A múlt héten már én vezettem az iskolába, persze valaki mindig ült mellettem (apuka, anyuka vagy egy nap mind ketten ott voltak), délután pedig még busszal mentem a fiúkért, mert szerintem ők is érezték, hogy még kicsit félek az egyedül vezetéstől (iskolából hazafele egyedül, azért már jöttem, de két eleven fiúval a hátam mögött, mégis csak más ugye!)

Tavaly augusztusban érkeztem meg az első családomhoz, Anglia egyik kis városába Londontól nem messze. A család nagyon jónak tűnt a skype-os beszélgetések során, nagyon kedvesek voltak. Eleinte nem is volt gondom velük, később jelentkeztek a problémák… Nem volt rendes beosztásom, az anyuka sok mindent kért, amiről úgy gondoltam, hogy már nem az én munkakörömbe tartozik (például a kinti kapumosás a hidegben). Sokat kellett takarítanom is és sokszor egyedül, hiába volt egy házvezetőnőjük.

Egy 5 szobás, 5 fürdőszobás családi házat elég nehéz egy egyszerű aupiarnek tisztán tartania… és persze, ami a legfontosabb a gyerekek. Szinte egyáltalán nem foglalkoztam velük. Elég nagycsalád volt, így mindig volt valaki otthon és hát persze, hogy nem velem játszottak akkor a kicsik. Természetesen időben jeleztem a problémáimat, meg is beszéltem az ügynökséggel és az anyukával is többször. Én megpróbáltam, maradtam ameddig tudtam, viszont amikor már a házvezetőnő is felmondott, akkor én is menni akartam.

Sziasztok!

Nem is tudom, hol kezdjem, Blanka beszámolójával egészen egyet tudok érteni! Egy magyar átlagos családból ide érkező lánynak bizony nem egyszerű ezt a rengeteg - számunkra értelmetlen, lényegtelen és néha kiábrándító - dolgot elfogadni. Megérkezésem után 3 hétig el voltam varázsolva a gazdagságtól és a problémamentes élettől, úgy éreztem haza se akarok menni többé  Ez szép lassan változik, minél jobban megismerem őket. Igazából velem kedvesek továbbra is, inkább nehéz elfogadni.. de tanulom, ami tudom hogy csak a javamat szolgálja! A készkajáktól, gyorskajáktól, hogy nem tudnak főzni, és a kukába dobálástól kiborulok néha. Szerencsére az utóbbiról kezdenek leszokni, legalábbis amit én főzök, azt berakjuk a hűtőbe és én vidáman veszem elő másnap! De ha ők készítenek valamit, a minap pl lazacos szendvicseket kb 25 kis szendvicskét amiből megettek 10-et és a többi ment a kukába a szívem szorul össze  Számomra az is furcsa hogy mindent ki kell vasalni és mindent csak egyszer hordanak, ne essék félre értés van amit én is egyszer veszek fel de egy farmert és egy pizsamát azért nem... Mindegy..

Kedves Anett es Viki!

Ne haragudjatok, hogy csak most írok.

Továbbra is nagyon jól érzem magam! Minden csak egyre jobb. A családdal abszolút elfogadtuk egymást és kimondhatom, hogy szeretjük egymást! Tényleg minden a legjobb és boldog vagyok!
A gyerekekkel, ahogy az anyuka mondta "amazing" a kapcsolatom A másfél eves Bella rohan hozzám, hogy megöleljen és folyamatosan keresi velem a kontaktot. A 4 éves Kayla-val sokszor sütünk főzünk együtt, nagyon élvezi. Nagyon szeret fodrászosat játszani a hajammal például. Alex a 6 éves fiúval szintén közvetlen nagyon a kapcsolatunk. Kis zsivány

Kedves Anett és Viki,

Igen, tudom, hogy már írnom kellett volna egy beszámolót, igyekszem, csak hét közben TTT van: takarítok, tanulok és tespedek, hétvégén pedig igyekszem bekebelezni Londont szőröstül-bőröstül.

A napirendem nagyon kényelmes, habár kellett egy hónap, hogy elfogadjam az angolok-legalábbis ennek a családnak - a rettentő hülye szokásait. (Az a baj, hogy még most is annyit tudnék erről beszélni, lehet, írok egy értekezést ) Néha bántja az igazságérzetemet, hogy olyan életképtelenek - mindent készen, feldarabolva, megmosva, előrágva vesznek, a maradék ételt nem a kutyának adják, hanem megy rögtön a szemétbe. És a tévében mennek a hirdetések, hogy mennyi éhező gyerek van Afrikában. Kicsit világvége hangulatom lesz néha. Legalábbis a falanszter szín játszódik le a szemem előtt.