Sziasztok!
Már lassan 1 hónapja kint vagyok. Hát mit ne mondjak. Iszonyatosan jó, semmire se lehet panaszom, Tirol egy fantasztikus hely.
A család nagyon kedves és türelmesek. Van 3 gyerek, de nekem csak a legkisebbikre, a 3 évesre kell vigyáznom. Az apuka csak hétvégente van itthon, mert van egy cégük és ezért mindig Bécsben van.
Kedves Anett és Viki!
Pénteken lesz egy hónapja, hogy itt vagyok Spittalban. Nagyszerű családhoz kerültem, közvetlenek, segítőkészek, nem lehet semmire se panaszom 
A gyerekek is többnyire szót fogadnak, az anyuka pedig elég laza, megvannak persze az elvárásai, de eddig semmi kifogása nem volt, dicsér, meg mindig mindent megköszön, amit csinálok. Gyorsan beilleszkedtem, nem volt nehéz, elég hasonló az életfelfogásuk, mint nekem, illetve a családi szokásaik, elvárásaik is hasonlóak, mint az én családomban, otthon.
A délelőttjeim általában szabadok, takarítanom nem kell, mert van takarítónő. Főznöm minden nap kell, de ez 1 óránál nem szokott több lenni. Kb. hetente 2x én keltem és indítom a gyerekeket az iskolába reggel, 6 vagy 5 órájuk van, miután megjöttek ebéd, aztán házi feladat, egy kis játék, aztán 5 fél 6 körül vacsora. Fél 9-kor pedig lefekvés.
Pörög az élet, pereg az idő, annyi minden lenne, amit leírhatnék, de nem szeretnék részletekbe merülni.
Jönnek új dolgok az ember életébe, megpróbálja élvezni azokat, és amikor eljön az ideje, akkor elengedi őket, és hagyja továbbfolyni az eseményeket, ahogy azt a sorstól elvárható...
1 éve, hogy kiköltöztem Ausztriába. Hihetetlen, hogy eltelt egy év, de még mindig itt vagyok! A helyzet az, hogy nagyon szerettem itt élni a családnál, mindannyian nagyon segítőkészek voltak velem mindig mindenben, és tudtam, ha bármi történne, számíthatnék rájuk. Az anyuka felajánlotta, hogy maradhatnék még náluk egy évet, ha szeretnék, de én úgy érzem, - immáron 24 évesen, mert október 6.-én ezt is megéltem - hogy tovább kell lépnem. Ha maradnék, talán csak egy helyben toporognék, talán csak a könnyebb utat választanám, csak halogatnám a dolgokat, mert aminek el kell jönnie, az el is jön.
Szia Anett!
Egy évvel ezelőtt izgatottan pakoltam össze és készültem a kiutazásomra, most pedig vegyes érzelmekkel számolom vissza a napokat…
Amikor kijöttem a minimális német nyelvtudásommal, még fogalmam sem volt róla, hogy mennyi minden történhet itt velem, és mennyire hatással lehet ez az egész rám.
Az első hónap gyakorlatilag a megszokásról szólt, egy idegen családhoz költözöl, más szokások közé, idegen a nyelv és minden ismeretlen. Szerencsére én rá két napra már kezdhettem is a nyelvkurzust, így rögtön az ismerkedést is.
Különben a legelső héten, alig hogy kijöttem, már egyedül is lettem itt hagyva 4 napra (temetés miatt utazott el a család). Ekkor a szomszéd felügyelete alá kerültem, megmutatták a környéket, elmentünk kicsit túrázni, együtt ebédeltünk, szóval a velük való kapcsolatom épült fel a leghamarabb. Náluk jobb szomszédokat nem is kívánhatnék.
Kedves Anett!
Mint ahogyan azt a levél témája is jelzi, ez az utolsó bejegyzésem... Bizony, az egy év nagyon hamar elment. Annyi mindent megéltem és átéltem ennyi idő alatt, hogy összegezni talán nem is lehet igazán, hiszen mindig eszembe jut (miután persze elküldtem a levelet Neked), hogy még mit felejtettem el megosztani veled. De az összegzést meghagyom a végére, előtte pár szóban felvázolom, hogy mi is történt március óta...
Ugyebár elköltöztem a családtól, ami némileg megváltoztatta a velük töltött időmet, így félúton jártam az aupair és a bébiszitter megnevezés között, nem voltam már igazán aupair, mert nem voltam ott minden pillanatban, de bébiszitter sem voltam, mert attól sokkal több mindent csináltam. Ebben a köztes állapotban pedig előfordult, hogy néha bizony elvesztettem a motivációmat, nem volt kedvem elindulni, mert tudtam előre, hogy mi lesz a napi program. Persze miután megérkeztem ez az érzés egyből elillant, de mégis...
Szia Anett!
Május elején volt, hogy féléve kint vagyok. Rengeteg minden történt velem azóta, de talán menjünk vissza még év elejére, amikor igazán beindultak a programok. Februárban a gyerkőcöknek volt egy egy hetes iskolaszünetük a félév miatt, arra az időre az apuka elvitt minket a nagymamához Németországba, a Fekete Erdő közelébe. Az az egy hetem igazán jó volt, Németország gyönyörű volt, akkor még nagy volt a hó is, de a házak, a táj teljesen más, mint itt. A nagymamával nagyon jól kijöttem, akárkivel beszélt, agyon dicsért, hogy milyen kedves vagyok és mennyire segítőkész, és ez nagyon jól esett . Az ország azon részén sváb németet beszélnek, teljesen más, mint amit itt Ausztriába stájer területen hallok és természetesen köre sincs a hochdeutsch-hoz, amit a kurzuson tanulok.
szia!!
Bocsi, csak nem ment a net a gépemen, de már minden jó. Nehezen megy még a beszéd, de megérteni egészen jól megértem őket.Igazából szerintem hatalmas mázlim van velük. Van egy kb 90 m2-es saját lakásom, hat szobával az első szinten, a második, és harmadikon laknak ők, a földszinten van a fogorvosi rendelőjük. Egészségesen eszünk, tegnap előtt egy másik városban vacsorázunk a család barátaival, és az ő Au-pairükkel, remek volt. A gyerekek nagyon aranyosak, kicsit el vannak kényeztetve, de lehet bírni velük.
Kedves Anett!
Lassan az "utolsó" etap-ba beleérve gondoltam összegzem kicsit az itteni tapasztalataimat, mi is történt velem július óta...
Szóval amikor idekerültem 2 kisgyerekkel indítottam (a kicsi akkor 5 hónapos, míg a nagyobbik 2 hét híján 2 éves volt), akik mára már nem is olyan kicsik: hihetetlen, hogy a megérkezésemkor még csak a földön fekvő kisbabából járó - olykor rohanó- és beszélni tanuló kisgyerek lett, míg a nagyobbik egyre csak cserfesedik, na meg hozza a dackorszak minden velejáróját, de azért tartjuk a frontot. A szülőkkel is nagyon jó a kapcsolatom, sosem volt probléma, vagy nézeteltérés, ha bármire szükségem van, egyből segítenek, szóval tényleg jó helyre kerültem. Feltétel nélkül megbíznak bennem, nincsenek szabályok, ha a gyerekek velem vannak, akkor én vagyok a "főnök" és ezt a gyerekek is elfogadják.
Szia!
Gondoltam, régen írtam már, ezért adok magamról egy kis életjelet!
Még mindig itt vagyok Ausztriába, a gyönyörű Obertrum am See-nél.
A helyzetem változatlan. A család még mindig nagyon kedves és figyelmes velem. Mikor karácsonykor hazautaztam, fizették a jegyemet. Ez volt tőlük az én Karácsonyi ajándékom! Én megleptem őket aztán egy jó kis Tokaji borral, Egri bikavérrel - ugyan is nagyon szeretik a finom borokat - továbbá anyukámék küldtek nekik narancsos marcipánkrémet és marcipános csokoládét - mivel a marcipánt is nagyon szeretik. Én pedig megvettem karácsonyra a Maxnak a Jégkorszak 4 filmet és egy robotos Lego játékot - mivel ő meg a Lego-ért van oda.
Sziasztok!
A nevem Czeglédi Hajnalka, és szeptemberben jöttem ki Ausztriába. A család, akikhez kiutaztam, Salzburg mellett, Straßwalchenben élnek. Két lányuk van, 8 és 3,5 évesek. Eleinte nagyon izgultam, hogy fogadnak majd engem, elfogadnak-e majd, de kellemesen csalódtam. A lányok az első perctől kezdve a barátnőjüknek tekintenek, kedvesek velem, mindig rajzolnak vagy festenek nekem valami szépet . Hihetetlenül jó érzés, amikor hozzám bújnak és mindketten mondják, hogy „Ich liebe dich, Hajni!” ! Jó érzés azt is látni, amikor egymást ölelve alszanak el az ágyban, jó testvérek, szeretik egymást nagyon.
