Ország: Németország

Kedves Au-Pair Hungary, Kedves Anett és Viki!

Még nem írtam nektek beszámolót, így gondoltam, - és amint megígértem -, most megírom. Már több mint két hónapja vagyok itt, ami csak úgy elrepült.

Még november végén jöttem ki ide, Németországba. Kölntől nem messze, egy kisvárosban: Odenthalban lakom egy nagyon kedves családnál. Két gyermek van: Katharina (7), és Maximilian (5). Nagyon aranyosak, bár a kislánnyal néha nehéz.

A családnál én vagyok a 4. au-pair, így az elején nem volt nehéz dolgom. A gyerekek tudták, hogy ki és mi vagyok. Viszont én vagyok az első fiú, így ezzel kapcsolatban viszont nehezebb dolgom volt.

Kedves Au-Pair Hungary (Anett és Viki)!

Nem nagyon írtam még nektek élménybeszámolót, szóval gondoltam nem maradok ki én se a sorból.

Több, mint 4 hónapja vagyok au-pair egy német-francia családnál, ami fel sem tűnt,mert a hónapok csak úgy szállnak el. Nehéz volt otthonról elszakadni (a megszokott környezettől), de arra kellett rájönnöm, hogy nem bántam meg, hogy au-pair lettem. Ez köszönhető nektek, hiszen egy nagyon jó családhoz kerültem, úgy bánnak velem mintha a 3. lányuk lennék. Kedvesek, segítőkészek, támogatnak engem, mondhatni mindenben.

Két tüneményes kislányra vigyázok (3 és 5 évesek). Sokat játszunk, rajzolunk, mesét nézünk, főzünk együtt (igen másik előnye ennek az életnek, megtanulok főzni). Eleinte nehéz volt, van, hogy most is vannak problémák, de meg tudjuk oldani azokat, így napról-napra könnyebb és kerülünk közelebb egymáshoz.

Szia!

Köszönöm szépen, lekopogok mindent, mert nagyon jó itt.
Nagyon rendes a család, és a gyerekekkel sem volt semmi komolyabb probléma. Mivel én vagyok már a negyedik au-pair náluk, így nem volt nehéz beilleszkedni.

Igyekszem tanulni németül, és szerintem eddig abszolút sikerült. Már nyelviskolába is jártam decemberben, de jelenleg most nincsen, mert a következő kurzus csak január végén kezdődik, így most délelőttönként van egy kis szabad időm.

Kedves Anett és Viki!

A legjobban ezzel tudnám jellemezni az érkezésem: „Aller Anfang ist schwer!” Augusztus 29-én kora reggel érkeztem Bad Nauheimbe és durván 20 óra utazás után nem sok lehetőségem volt pihenni, hisz egyből a dolgok közepébe csöppentem.

Az idő lassan telik, a kezdet nagyon döcögős volt, rengeteg vitám volt a gyerekekkel, de úgy érzem, lassan megszoknak. A legnagyobb/ legtöbb problémám abból adódott, hogy az előző au-pairek túl sok mindent engedtek meg és hagytak rá a gyerekekre, így az alapvető tiszteletet is nehéz volt bennük kialakítani. Ennek ellenére úgy érzem, lassan megbarátkozunk egymással. A szülők nagyon korrektek velem.

Kedves Anett és Viki!

Elnézést, hogy még csak most küldök nektek levelet, de eddig még mindig volt valami programom, szinte sosem unatkoztam, mellesleg képeket is kellett gyűjtenem az élmények mellé!

A történetem ott kezdődött, amikor megláttam az interneten egy Mainz-i családot, akik 3 fiú mellé kerestek egy Au pair-t. Jelentkeztem, találkoztam Anettel, de a család mást választott. Akkor kicsit elkeseredtem, de Anett nagy lelkesedéssel bíztatott, hogy rengeteg család van még Németországban. Nem is kellett sokáig várnom a hívásra, hogy van egy család Münchenben, 3 gyönyörű kislánnyal és egy magyar anyukával. Nem sokkal később felvettük a kapcsolatot a családdal. Már az első telefonbeszélgetésünk után nagyon szimpatikusak voltunk egymásnak, és mondta az anyuka, hogy ha én is úgy döntök, akkor nagy szeretettel várnak. Nem is gondolkodtam sokáig, éreztem, hogy ők a tökéletes család, és ebben nem is tévedtem!

Szia Anett!

A napjaim nagyon jól telnek Otthon még úgy gondoltam, hogy nekem nagyon nagy honvágyam lesz, és minden nap meg fog viselni, hogy nem az én családommal vagyok, hanem egy idegen családdal! Azonban pont az ellenkezője történt annak, amire számítottam! Persze egyértelműen hiányzik az családom, de van telefon és van Skype, amin keresztül minden nap, ha kell, órákon át tudunk beszélgetni.

A család: a legjobb családot kaptam! Mind a nagyszülők, mind a szülők és mind a gyerekek családtagként tekintenek rám! Talán ezért sincsen honvágyam

Kedves Anett!

Arra gondoltam én is megírom a történetemet, és remélem, még nagyobb kedvvel vágnak így bele a jövendőbeli au pairjeid a nagy kalandba. Engem is hihetetlenül motiváltak az élménybeszámolók, mindig volt bennük egy-két hasznos tanács első kézből, így most rajtam a sor, hogy tovább örökítsem a tudást

Amikor legelőször pattant ki a fejemből az ötlet, Németországba készültem. Titeket választottalak, mert rögtön megnyerő volt a közvetlenséged, a kedvesség, az őszinteséged. Hétfőn mentem hozzátok interjúra, és szombaton (!) már meg is kaptam e-mailben a szerződést a család aláírásával. Életem eddigi leghasznosabb évét köszönhetem Neked! Folyékonyan megtanultam németül beszélni.

Kedves Olvaso,

Mintegy 8 honapja elek kint Düsseldorfban, ugyhogy gondoltam ideje lenne irnom egy elmenybeszamolot. Mindenek elött fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem allitottam könnyü feladat ele Anettot a csalad-kereses elött, ugyanis 0 azaz nulla nemet nyelvtudassal kezdtem a törtenetet (angol termeszetesen volt), es az sem elhanyagolhato, hogy 2 baratommal ugyanabba a varosba szerettünk volna kerülni. De lenyeg a lenyeg, Anett remekül helytallt, es rövid idön belül mar repültem is ki Nemetorszagba.

Azota sok minden törtent, többek között mar közepszinten beszelek nemetül, söt neha nemetül almodok!!  Nagyon nehez volt az elejen, mert a gyerekek nem ertenek angolul, de azt gondolom, hogy ennel jobb tanulasi modszer nincs, mint hogy ha ra van kenyszerulve az ember az adott nyelvre.

Kedves Anett!

Azért írok most csak neked, mert szeretném megköszönni, hogy jókor jó helyen voltál, és éppen akkor találkoztunk amikor.
Hihetetlenül hálás vagyok neked!
Életem egyik legjobb döntése volt, hogy bevállaltam ezt az évet.

Egyben, épségben megérkeztem. Tele tapasztalattal, boldog emlékekkel,rengeteg élménnyel, sok új kapcsolattal , barátokkal és egy új családdal.

Szia Anett!

Tudom, már régen írtam levelet, de elérkezettnek láttam az időt, hogy küldjek egy újabb élménybeszámolót! 
Utoljára októberben írtam. Azóta is nagyon sok minden történt velem! Részese lehettem egy igazi halloween-es estének is. Több gyermek jött hozzánk cukrot kéregetni és a kisgyermek akire vigyáznom kell (Maxim) ettől persze nagyon félt és végigsírta az egész estét. Aznap nem mert egyedül aludni, mert félt a töklámpásoktól, boszorkányoktól és persze a zombiktól. A következő nagyobb esemény a szülinapom volt! Nagyon rendesek voltak elmentünk este egy kínai étterembe (mert az a kedvencem) és jó sok finom falatot ettünk ott! Ajándékként pedig egy vásárlási utalványt kaptam