Kedves Anett!
Egy hete már, hogy itt vagyok, de képtelen vagyok megszokni bizonyos dolgokat. Érdekes látni,hogy különböző embereknek különböző helyekről mennyire mások a szokásaik. Talán csak a szekrénybe beverni a fejem, az ami pont úgy fájt, mint Magyarországon:) A levelem egy kissé biztos kusza, de azért talán érthető. A család 5 főből áll:az anyuka(Eva) és apuka(Alex). Három gyerekük van, a legidősebb Anna, egy fiú:Tim és a kicsi Marlene.
Sziasztok! (2011.07.31)
Itt hideg van délután 17fok volt. És nehéz mert nem tudok mit mondani, beszélnék, de nem nagyon megy. Gyakran csak sírnék,hogy ilyen béna vagyok de nem engedhetem meg magamnak, ezért inkább szavakat tanulok, meg nem nézek és hallgatok semmit amiben magyarul beszélnek.
A család nagyon jó fej. Remélem beválok és nem leszek csalódás meg teher számukra.
Sziasztok,
Nem is tudom, hol kezdhetném történetemet, talán az elején….és hogy ne mesének induljon, vágjunk is bele tényleg a valós, nem propagálásnak tűnő, igaz élménybeszámolóba, egy napjainkig zajló igaz történetbe. Természetesen, megtévesztés elkerülése érdekében, negatív és pozitív alapokra épül a sztori.
De akkor vágjunk is bele….levelem egy visszautazásom során kerekedett, éppen úton vissza a „második családomhoz” Hamburgba. Egy ilyen út alkalmával merengésbe kerül az ember és ez alkalmas időpont egy történet megírásához.
Szia Anett,
Ne haragudj, hogy nem jelentkeztem eddig. Júnuis 4-én befejeztem a munkát a családnál. Időközben lett egy barátom, így nem mentem haza, hanem ideköltöztem hozzá. Úgy döntöttem, hogy megpróbálom itt a szerencsémet.
Nagyon köszönöm, hogy segítettél ilyen jó családot találni. Nagyon jól éreztem magamat az egy év alatt. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Hogy is lettem au pair és végül már közel másfél éve 6 gyerek dadusa az USA-ban?
Soha nem terveztem ezt, egyszercsak 2009 nyarán bevillant a fejembe. Mindig is szerettem a gyerekeket, az unkahúgaimmal/öcséimmel sok időt töltöttem kis koromtól kezdve.
Sziasztok!
A nevem Kitti és már lassan két éve vagyok au pair az USAban. Rengeteg élménnyel gazdagodtam, egy álmom vált valóra azzal, hogy eljutottam Amerikába, sok csodálatos emberrel találkoztam, csodás helyeken jártam :)
Érkezésem óta vagyok a host családommal, akiknek nagyon sok mindent köszönhetek. Bizony, távol az otthontól - a sok pozitív dolog ellenére is – néha-néha elfogja az ember lányát a honvágy és nagyon magányosnak tudja érezni magát.... De a host családdal való viszony még ezen is átlendít és pár nap múlva minden visszazökken a régi kerékvágásba :)
Kedves Anett,
elérkezett az idő, hogy ismét élménybeszámolót írjak, hiszen úgy döntöttem, áprilisban befejezem au-pair pályafutásomat. Sajnos az első családdal, akikhez kikerültem ide Münchenbe, nem alakultak, úgy a dolgok, ahogy szerettem volna, pedig igazán megpróbáltam pozitívan viszonyulni az anya újabb és újabb szeszélyeihez. Ahogy visszaérkeztem hozzájuk húsvét vasárnap, onnantól kezdve folyamatosan egyre több feladatot kellett elvégeznem a háztartásban, amelyek már kis jóindulattal sem nevezhetők az au-pair munka hatáskörébe tartozó feladatoknak. Eleinte kisebb dolgokat kellett elvégeznem, mint vasalás,
Szia,
képeket még nem csináltam sokat, volt elég munka itt. :) Aranyosak a gyerekek, a pici még nem beszél, de a nagyobb annál többet. A pici még nincs két éves, a nagyobb már 3. Jól megértjük egymást, de nekem még tanulnom kell, hogy mit lehet és mit nem, pl. hány aszalt barackot ehet vacsora után a nagyobb. :) Meg kell tanulni nemet mondani néha, megbeszéltük a szülőkkel, hogy nem lehet mindent, amit kér. :)
Sziasztok leendő Aupairek!:)
Viszlay Petra vagyok, tanuló. 2009 augusztus 23 - 2010 július 7.-éig Angliában éltem egy nagyszerű családdal. Elutazásom előtt nagyon izgultam, mert bevallom őszintén, hogy nem tudtam igazán angolul, ami, mint kiderült, nem volt gond, de erről később. Nagyon vegyes érzelmekkel mentem, ki de Nemes Anett volt az, aki segített nekem lelkileg is felkészülni erre a „nagy útra”. Nagyon sokat beszélgettünk.
