Szia Viki!

Boldog új évet kívánok én is neked. Ne haragudj, hogy csak most válaszolok, de mostanában elfelejtek válaszolni az embereknek. Valóban elég régen nem írtam már, azóta viszont zajlanak az események. még mindig nem szoktam unatkozni. 😀

Továbbra is jól érzem magam, honvágyam még mindig nincs, pláne, hogy egy hete jöttem vissza a 2 hetes szünetemel. 🙂 Na de kezdem onnan, ahol októberben abbahagytam.

Pár nappal később, miután írtam neked az első nagy beszámolómat, egy kissé rosszul éreztem magam. Azt éreztem, hogy nem érdeklem a családomat, nemigazán érdeklődnem az iránt, hogy ki is vagyok és, honnan jöttem, hogy egyáltalán mi a hátterem. Nekem ez alapvető, hiszen amikor ismerkedsz valakivel ez olyan természetesnek tűnik. Otthon! Beszélgettem erről Renivel, és iagzából csak el kellett fogadnom, hogy ők ilyenek, és kész. Persze idővel egyrészt megszokja az ember, másrészt azért elkezdtek érdeklődni. 🙂

Igazából a hétköznapjaim nem változtak, minden a rendes kerékvágásban megy tovább, a hétvégéken ha tudtam akkor kirándultam, vagy a szomszéd városban lévő Au Pair találkozókra jártam/járok. Ezek a találkozók 2 hetente vasára délután vannak, és mindig jól szoktak sikerülni, volt hogy pingpongoztunk, karácsony előtt a karácsonyra készültünk, november 5-én a Guy Fakes night-tal ismerkedhettünk meg jobban, vagy edig kirándulni megyünk a környező nevezetességekhez. Így voltunk Dunham Massey-ben és itt Lymmben is. Jó kis társaság szokott összejöni, hol többen, hol kevesebben vagyunk, de jól szoktuk érezni magunkat, beszélgetünk, játszunk, ismerkedünk egymással. Renivel rendszeresen beszélünk, tartjuk a kapcsolatot, és ha tudunk, akkor találkozunk is, de ez nem szokott olyan könnyen menni. 😀 És nem olyan messze van egy magyar fiú is au pairként, vele is találkoztunk már, és olykor-olykor beszélünk is.

Mindezek mellett járok nyelviskolába is, most január óta viszont már felsőfokú csoportba járok, hiszen a cél egy felsőfokú nyelvvizsga. Jó volt a B2-es csoport is nagyon, hiszen újra hozzá kellett szoknom, hogy tanuljam az angolt, házit kell csinálni, stb.

November elején azonban történt egy nagyon szomorú eset a családomban, amely megviselt. November 5-én az egyik nagymamám meghalt. Az itteni családom nagyon támogató és megértő volt velem, természetes volt számukra hogy utazzak haza, úgyhogy egy hétre hazautaztam. Sokkoló volt midnenki számára, hiszen nagyon váratlan volt. Miután visszajöttem Angliába nem is igazán tudtam, hogy mit csináljak a hétvégéimmel, nem akartam menni sehová, ezt követően csak egy hétvégém volt, amikor kirándulni mentem, egyrészt mert már közel volt a karácsonyi hazautazásom, másrészt meg inkébb nem mentem új helyekre. Csak kisebb összejövetelek és karácsonyi vásárlásokból álltak leginkább a hétvégéim. December második hétvégéjén azonban Londonban voltam. Renivel ketten mentünk, péntek este mentünk, és vasárnap este jöttünk haza. Egy álmom vált valóra ezzel, nagyon boldag voltam, hogy ott voltunk. Amit szerettünk volna elskörben megnézni, azt megnéztük. Nagyon jól éreztük magunkat.

December 19-én pedig már jöttem haza, amit már nagyon vártam az utolsó két hétben, mert nagyon feszült volt a hangulat, szinte nem telt el úgy na, hogy valakik ne veszekedjenek. A “szünet” jól telt, de nagyon gyorsan, minden napra volt valami program.

Huh azt hiszem mindent leírtam, küldök majd kéeket is ha szeretnél, de most le fogok merülni, úgyhogy gyorsan elköszönök. 🙂 Örülök, hogy érdeklődtél felőlem. Tök jól vagyok!!! 😀

Puszi

Dóri 🙂