Szia Viki,

Ugyan megkésve, de itt lenne a beszámolóm. Most, hogy egy hónap múlva magam mögött hagyom Svédországot, tele vagyok érzelmekkel.

Az első pár hónapot nehezen éltem meg, magányos voltam, hiába segített a család ott, ahol csak tudott. Utólag rájöttem, hogy minden saját magunkon múlik. Hiába fogadnak be, hiába vonnak bele a programokba, ha te nem akarod jól érezni magad. Mindig találhatsz kifogást. A gyerekekkel nehéz, nem szeretem az időjárást, fáj a hajam. Egy alkalommal csak egy hajszál választott el attól, hogy feladjam, hazamenjek. De aztán elhatároztam magam, és hihetetlen, de minden megváltozott. Bele szerettem az országba, az emberekbe, megannyi új barátra tettem szert a világ minden részéről.

Tudom, ha egy év múlva visszagondolok erre az időszakra, hihetetlennek fog tűnni hogy egy egy napra átugrottam Koppenhágába kávézni, vagy épp a tengerpartra fürdeni, ha úgy tartotta kedvem. Hogy egy barátnőmmel Stockholmban nyaraltunk vagy hogy egy hétvégét Edinburgh-ban töltöttem teljesen egyedül, pedig pár éve a fővárosba is nehézséget nyújtott eljutnom az utazás kiváltotta pánikrohamaim miatt.

Egy 19 éves gyerek céltalanul érkezett tavaly márciusban Svédországba, és egy majdnem felnőtt 21 éves lány tele vágyakkal és emlékekkel tér most haza. Persze nem örökre!

Tudom hogy ez most nagyon cheesy-n hangzik, hiszem megvoltak a saját mélypontjaim.Számomra kinyílt a világ, sokkal többet kaptam ettől az egy évtől, mint azt valaha remélni mertem. Plusz ki gondolta volna, hogy a svéd nyelv megtanulható. Hát pedig az.

Zsófi