{youtube}nhtojiHOEKY|560|315|0{/youtube}
Élménybeszámolók
Zsuzsi Angliából – „az én véleményem szerint ilyennek kéne lennie az au pairkedésnek”
Kedves Anett és Viki!
Bocsánat a késői válaszért 
A napjaim jól telnek, épp négy hete érkeztem meg Londonba! Gyorsan szalad az idő.
Egy átlagos nap olyan 7 óra körül felkelek, elkészülök és fél 8 felé lemegyek, hogy lassan indulhassunk iskolába. Ébresztés, reggeli, készülődés a fiúknak nem az én dolgom, ezt legtöbbször apuka csinálja. A múlt héten már én vezettem az iskolába, persze valaki mindig ült mellettem (apuka, anyuka vagy egy nap mind ketten ott voltak), délután pedig még busszal mentem a fiúkért, mert szerintem ők is érezték, hogy még kicsit félek az egyedül vezetéstől (iskolából hazafele egyedül, azért már jöttem, de két eleven fiúval a hátam mögött, mégis csak más ugye!)
Luca Hollandiából – „amikor nem dolgozom, sem ülök ám itthon”
Kedves Anett és Viki!
Már régóta tervezgetem ezt az élménybeszámolót, de csak mostanra gyűlt össze annyi élmény, hogy arról érdemes legyen írni (meg ugye egy kis noszogatás sem ártott… ).
Majdnem két teljes hónapja költöztem Leiderdorpba. Leiden, egy nagyobb egyetemváros húsz perc busszal, szóval nem vagyok elvágva a külvilágtól .
A család, akikkel együtt élek, nagyon kedvesen fogadtak, és szerencsére ez az idő múlásával sem változott. A gyerekek (szám szerint három, egy 12 éves nagylány, Sarah, egy tíz éves fiú, Stijn és a hat éves kislány, Maud) már egyből a nyakamba ugrottak, és beráncigáltak a konyhába, hogy minél hamarabb megmutassák a nekem sütött tortát.
Marcell Németországból – „most már úgy érzem, hogy minden a legnagyobb rendben”
Kedves Au-Pair Hungary, Kedves Anett és Viki!
Még nem írtam nektek beszámolót, így gondoltam, - és amint megígértem -, most megírom. Már több mint két hónapja vagyok itt, ami csak úgy elrepült.
Még november végén jöttem ki ide, Németországba. Kölntől nem messze, egy kisvárosban: Odenthalban lakom egy nagyon kedves családnál. Két gyermek van: Katharina (7), és Maximilian (5). Nagyon aranyosak, bár a kislánnyal néha nehéz.
A családnál én vagyok a 4. au-pair, így az elején nem volt nehéz dolgom. A gyerekek tudták, hogy ki és mi vagyok. Viszont én vagyok az első fiú, így ezzel kapcsolatban viszont nehezebb dolgom volt.
Móni családcseréje – Anglia
Tavaly augusztusban érkeztem meg az első családomhoz, Anglia egyik kis városába Londontól nem messze. A család nagyon jónak tűnt a skype-os beszélgetések során, nagyon kedvesek voltak. Eleinte nem is volt gondom velük, később jelentkeztek a problémák… Nem volt rendes beosztásom, az anyuka sok mindent kért, amiről úgy gondoltam, hogy már nem az én munkakörömbe tartozik (például a kinti kapumosás a hidegben). Sokat kellett takarítanom is és sokszor egyedül, hiába volt egy házvezetőnőjük.
Egy 5 szobás, 5 fürdőszobás családi házat elég nehéz egy egyszerű aupiarnek tisztán tartania… és persze, ami a legfontosabb a gyerekek. Szinte egyáltalán nem foglalkoztam velük. Elég nagycsalád volt, így mindig volt valaki otthon és hát persze, hogy nem velem játszottak akkor a kicsik. Természetesen időben jeleztem a problémáimat, meg is beszéltem az ügynökséggel és az anyukával is többször. Én megpróbáltam, maradtam ameddig tudtam, viszont amikor már a házvezetőnő is felmondott, akkor én is menni akartam.
Margit Hollandiából – „elkezdtem megszokni őket, már nem aggódtam a nyelvi hibáim miatt”
Kedves Anett és Viktória!
Elnézést, hogy megvárakoztattalak benneteket a levelemmel, de végre sikerült elfogadhatóan összefoglalnom eddigi élményeimet. Úgy gondolom, így legalább jobb képet kaptok az itteni életemről. Őszintén szólva az elején a rossz tapasztalatok többségben lettek volna. De jobb, ha az elején kezdem.
Abban a különleges helyzetben vagyok, hogy Hollandiában lehetek egy portugál családnál. Így egyszerre két kultúrát is megismerhetek. Amikor Csilla felvetette a dolgot, rögtön megtetszett ez az egész. Anyukával való telefonbeszélgetésem alatt is éreztem, hogy ők számomra az ideális család. Nagyon közvetlenek, érdeklődőek és iszonyatosan humorosak, amit én nagyon szeretek.
Szonja Németországból – „hálás vagyok a német családomnak”
Kedves Au-Pair Hungary (Anett és Viki)!
Nem nagyon írtam még nektek élménybeszámolót, szóval gondoltam nem maradok ki én se a sorból.
Több, mint 4 hónapja vagyok au-pair egy német-francia családnál, ami fel sem tűnt,mert a hónapok csak úgy szállnak el. Nehéz volt otthonról elszakadni (a megszokott környezettől), de arra kellett rájönnöm, hogy nem bántam meg, hogy au-pair lettem. Ez köszönhető nektek, hiszen egy nagyon jó családhoz kerültem, úgy bánnak velem mintha a 3. lányuk lennék. Kedvesek, segítőkészek, támogatnak engem, mondhatni mindenben.
Két tüneményes kislányra vigyázok (3 és 5 évesek). Sokat játszunk, rajzolunk, mesét nézünk, főzünk együtt (igen másik előnye ennek az életnek, megtanulok főzni). Eleinte nehéz volt, van, hogy most is vannak problémák, de meg tudjuk oldani azokat, így napról-napra könnyebb és kerülünk közelebb egymáshoz.
Eszter Angliából – „mindenkinek csak ajánlom, hogy legyen au pair, rengeteget tanul az ember”
Sziasztok!
Nem is tudom, hol kezdjem, Blanka beszámolójával egészen egyet tudok érteni! Egy magyar átlagos családból ide érkező lánynak bizony nem egyszerű ezt a rengeteg - számunkra értelmetlen, lényegtelen és néha kiábrándító - dolgot elfogadni. Megérkezésem után 3 hétig el voltam varázsolva a gazdagságtól és a problémamentes élettől, úgy éreztem haza se akarok menni többé Ez szép lassan változik, minél jobban megismerem őket. Igazából velem kedvesek továbbra is, inkább nehéz elfogadni.. de tanulom, ami tudom hogy csak a javamat szolgálja! A készkajáktól, gyorskajáktól, hogy nem tudnak főzni, és a kukába dobálástól kiborulok néha. Szerencsére az utóbbiról kezdenek leszokni, legalábbis amit én főzök, azt berakjuk a hűtőbe és én vidáman veszem elő másnap! De ha ők készítenek valamit, a minap pl lazacos szendvicseket kb 25 kis szendvicskét amiből megettek 10-et és a többi ment a kukába a szívem szorul össze 
Számomra az is furcsa hogy mindent ki kell vasalni és mindent csak egyszer hordanak, ne essék félre értés van amit én is egyszer veszek fel de egy farmert és egy pizsamát azért nem... Mindegy..
Marcell Németországból – „A gyerekek egyszerűen imádni valók”
Szia!
Köszönöm szépen, lekopogok mindent, mert nagyon jó itt.
Nagyon rendes a család, és a gyerekekkel sem volt semmi komolyabb probléma. Mivel én vagyok már a negyedik au-pair náluk, így nem volt nehéz beilleszkedni.
Igyekszem tanulni németül, és szerintem eddig abszolút sikerült. Már nyelviskolába is jártam decemberben, de jelenleg most nincsen, mert a következő kurzus csak január végén kezdődik, így most délelőttönként van egy kis szabad időm.
Laura Angliából – „szeretek a gyerekekkel foglalkozni, nagyon játékosak és aranyosak”
Kedves Anett es Viki!
Ne haragudjatok, hogy csak most írok.
Továbbra is nagyon jól érzem magam! Minden csak egyre jobb. A családdal abszolút elfogadtuk egymást és kimondhatom, hogy szeretjük egymást! Tényleg minden a legjobb és boldog vagyok!
A gyerekekkel, ahogy az anyuka mondta "amazing" a kapcsolatom A másfél eves Bella rohan hozzám, hogy megöleljen és folyamatosan keresi velem a kontaktot. A 4 éves Kayla-val sokszor sütünk főzünk együtt, nagyon élvezi. Nagyon szeret fodrászosat játszani a hajammal például. Alex a 6 éves fiúval szintén közvetlen nagyon a kapcsolatunk. Kis zsivány
Blanka Angliából – „az ablakon túl ott egy felfedezésre váró város”
Kedves Anett és Viki,
Igen, tudom, hogy már írnom kellett volna egy beszámolót, igyekszem, csak hét közben TTT van: takarítok, tanulok és tespedek, hétvégén pedig igyekszem bekebelezni Londont szőröstül-bőröstül.
A napirendem nagyon kényelmes, habár kellett egy hónap, hogy elfogadjam az angolok-legalábbis ennek a családnak - a rettentő hülye szokásait. (Az a baj, hogy még most is annyit tudnék erről beszélni, lehet, írok egy értekezést ) Néha bántja az igazságérzetemet, hogy olyan életképtelenek - mindent készen, feldarabolva, megmosva, előrágva vesznek, a maradék ételt nem a kutyának adják, hanem megy rögtön a szemétbe. És a tévében mennek a hirdetések, hogy mennyi éhező gyerek van Afrikában. Kicsit világvége hangulatom lesz néha. Legalábbis a falanszter szín játszódik le a szemem előtt.
Fanni – Advent Amerikában
Szia Anett!
Gondoltam megint ideje bejelentkeznem. Láttam keresed facebookon, hogy szedjünk össze egy adventi albumra valót, hát hozzájárulok én is kicsit. Ugyan a host anyukám személyes meggyőződésből nem szeretné, ha a gyerekekről bármilyen kép is felkerülne az internetről, a házat és a dekorációt azért elcsíptem!
Remélem otthon minden rendben van, és jól mennek a közvetítések, sok ilyen szerencsés párosítást kívánok, mint az enyém!
